14.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Az év, amikor a Niagara elapadt

” 1969 őszén és telén, közel fél éven keresztül víz nélkül maradt a Niagara-vízesés, mert az amerikai hadsereg mérnökei “elzárták” a vizet, így a hatalmas zuhatag utánpótlás nélkül maradt. Az ideiglenes elterelésre a folyómeder vizsgálata, a sziklafal strukturális vizsgálata miatt volt szükség. A folyó elterelése után részletesen felmérték a sziklafalat, és megállapították, hogy ott az erózió nagyon komoly károkat okozott és okozhat a jövőben is. Eredetileg a lehullott sziklatörmeléket is el akarták volna hordani, de utóbb lemondtak róla, mert nagyon sokba került volna.

A kiszáradt folyómeder azonban nem tűrte túl jól a megpróbáltatásokat, ezért hamarosan egy különleges öntözőrendszert is felállítottak, amellyel pótolták a talaj szükséges nedvességtartalmát. Miközben a mérnökök felmérték, és megtisztították a medret, illetve több helyen próbafúrásokat is végeztek, egy ideiglenes turistahidat is építettek, amelyen az érdeklődők a sziklafal szélétől alig hat méterre lepillanthattak a mélybe, és szemrevételezhették a sem előtte, sem azóta nem látható területet.

Az eseményt megörökítő fotókat a connecticuti Russ Glasson találta meg apósáék garázsában. Miután megörökölték a házat, nekiláttak a régi holmik kiválogatásának, így bukkantak elő a ritka fotók, amelyeket Glasson feleségének szülei csináltak a száraz Niagaráról.

1969. november 25-én helyi idő szerint 10:05-kor ért véget a Dry Falls története, megnyitották a medret elzáró gátat. A víztömeget fokozatosan eresztették rá a sziklafalra, nehogy a hirtelen megnövekedő nyomás omlást idézzen elő. Az Amerikai-vízesés hamarosan visszanyerte eredeti szépségét és vízhozamát.

YouTube player

Források: Érdekes világ és Pantea

 

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles