4.4 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Új 50mm f/1,8 jön a Panasonic S szériában

Egy kereskedői oldalon szivárgott ki a közelgő Panasonic Lumix S 50mm f/1,8 objektív képe és néhány információja. Bár az L bajonettes (full-frame szenzorra tervezett) objektívről már az év elején frissített hivatalos objektív ütemtervben is tettek említést, a gyújtótávolságon és a fényerőn kívül semmit sem lehetett még tudni.

A most megjelent információk alapján könnyű rájönni, hogy közel a bejelentés dátuma.
Ezen felül azt is megtudjuk, hogy az objektívet úgy fejlesztették, hogy videózásra is tökéletes legyen, ehhez pedig minimalizálták a fókuszlégzés jelenségét (azaz nem fog változni a látószög a közelpontra és a végtelenre fókuszálás között).
Az időjárásálló szigetelésekkel is ellátott objektívet 450 amerikai dollárért árulják majd.

Forrás

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles