szerda, július 28, 2021

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

Pár perccel ezelőtt hirdették ki a világ legrangosabb sajtófotó-versenyének számító World Press Photo Contest győzteseit. 2020 sok szempontból egy rendkívül különleges év volt, de a fotóriporterek tavaly is ott voltak a világ minden pontján, hogy fotóik segítségével ismerhessük meg az év legfontosabb eseményeit. Az idei World Press Photo pályázatra 130 ország 4315 fotóriportere nevezett 74 470 képpel. Rendhagyó módon mai bejegyzésünkben nem csak a nyertes képet, hanem azokat a képeket is megmutatjuk, melyekből a zsűri hathetes munkával végül kiválasztotta a legjobbat. Az év sajtófotója díjat idén Mads Nissen dán fotóriporter nyerte el az alábbi képével.  Az első ölelés © Mads Nissen, Dánia, Politiken/Panos Pictures A történet: Rosát öt hónap után először ölelték meg. Márciustól a COVID-19 járvány miatt az ország idősotthonai nem fogadtak látogatókat, és így több millió brazil nem találkozhatott idős rokonaival. A gondozókat arra utasították, a lehető legkisebb mértékben kerüljenek fizikai kapcsolatba a veszélyeztetett bentlakókkal. A Viva Bemben egy egyszerű ötletnek, az „ölelésfüggönynek” köszönhetően az emberek végre újra megölelhették egymást. Az új típusú koronavírus 2019 végén jelent meg a kínai Wuhanban, 2020 januárjára pedig világszerte terjedésnek indult. Március 11-én az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította a COVID-19 járványt. A betegség – amely főként szoros érintkezéssel, légúti nyálcseppekkel és aeroszolokkal terjed – halálos kimenetelű is lehet, és a 70 év felettieket is azok között azonosították, akik a legkiszolgáltatottabbak a betegséggel szemben. Brazília elnöke, Jair Bolsonaro elutasította a pandémia súlyosságáról és a vírus jelentette veszélyről szóló állításokat, aláásta az állami szinten elfogadott karanténintézkedéseket, és arra biztatta a brazilokat, dolgozzanak, hogy a gazdaság működőképes maradhasson. 2020 végére Brazília az egyik legrosszabb járványadatokkal rendelkező ország lett 7,7 millió igazolt fertőzéssel és 195.000 halottal.
mads.jpgFotó: Mads Nissen: Rosa Luzia Lunardit (85) megöleli Adriana Silva da Costa Souza, a Viva Bem gondozó otthon nővére. São Paulo, Brazília, augusztus 5.
A SHORTLISTBE KERÜLT TOVÁBBI KÉPEK Vita az emancipáció emlékművéről © Evelyn Hockstein, Egyesült Államok, a The Washington Post részére A történet: Az Emancipáció emlékműve Lincolnt ábrázolja, aki egyik kezében az emancipációs nyilatkozatot fogja, másikat pedig egy ágyékkötős, a lábánál térdelő fekete férfi feje fölött tartja. Kritikusai szerint a szobor paternalista, a fekete amerikaiakat megalázó módon ábrázolja, és nem érzékelteti megfelelően a szerepet, amelyet a feketék saját felszabadításukban játszottak. Az eltávolítását ellenzők szerint pozitívan jeleníti meg a rabszolgaság béklyóitól megszabadulókat, ill. az ilyen emlékművek eltávolítása a történelem felülírásával volna egyenértékű. A szobor eltávolításának követelése azon kezdeményezések sorába illeszkedik, amelyek országszerte a Konföderáció emlékműveinek elmozdítására indultak, és amelyeket jórészt üdvözöltek a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom aktivistái, akik szemében a konföderációs és hasonló emlékművek az elnyomásra emlékeztetnek. Ugyanők az amerikai történelemmel való őszintébb szembenézést sürgetik. A hatóságok a tüntetések előtt körbekerítették az Emancipáció emlékművét. Az ott lakók a kerítésre tűzött üzenetekben fejtették ki véleményüket, június 25-én pedig közel száz ember gyűlt össze az emlékmű körül, arról vitatkozva, hogy az mit is jelent. 2021 februárjában Eleanor Holmes Norton képviselőnő ismét benyújtotta a törvényjavaslatot a szobor eltávolításáról és múzeumban való elhelyezéséről.
evelyn.jpgFotó: Evelyn Hockstein: Egy nő és egy férfi nem értenek egyet az emancipáció emlékművének eltávolításával kapcsolatban. Lincoln Park, Washington, D.C., június 25.
Sérült a bejrúti kikötőben történt robbanás után © Lorenzo Tugnoli, Olaszország, Contrasto a The Washington Post részére A történet: Augusztus 4-én, este hat óra tájt hatalmas robbanás rázta meg Libanon fővárosát, Bejrútot. A detonációt több mint 2750 tonna tömény ammónium-nitrát okozta. A robbanékony vegyületet egy kikötői raktárban tárolták, amelynek egykilométeres körzetében közel százezer ember élt. A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű robbanás mintegy 6000 épületet rongált meg vagy rombolt le, megölt legalább 190 embert, és megsebesített további hatezret, miközben háromszázezren kényszerültek elhagyni otthonukat. Az ammónium-nitrát egy olyan hajóról származott, amelyet 2012-ben foglaltak le, mert nem fizették utána a kikötői és egyéb díjakat, tulajdonosa pedig a jelek szerint magára hagyta. A vámhatóság 2014 és 2017 között legalább hatszor írt a libanoni bíróságoknak, hogy megtudja, miként szabadulhatna meg a robbanékony anyagtól. Mindeközben az anyagot nem megfelelő körülmények között tárolták a raktárban. Nem világos, mi váltotta ki a robbanást, de a legvalószínűbb, hogy a szállítás vagy a tárolás során belekeveredett idegen anyagok. Sok polgár szemében tűnt az incidens jellemzőnek az olyan, az országban uralkodó problémákra, mint az eredménytelen kormányzás, az inkompetencia és a korrupció. A robbanást követő napokban tüntetők tízezrei töltötték meg Bejrút központjának utcáit, néhányan pedig a biztonsági erőkkel is összecsaptak és kormányzati épületeket rongálták meg, tiltakozásul egy olyan politikai rendszer ellen, amelyről úgy látták, nem hajlandó megoldani az ország problémáit.
lorenzo.jpgFotó: Lorenzo Tugnoli: Egy sebesült férfi áll a bejrúti kikötőben történt óriási robbanás helyszínének közelében, miközben tűzoltók az augusztus 4-i detonáció nyomán lángba borult raktárakat próbálják eloltani.
Harc a sáskainvázió ellen Kelet-Afrikában © Luis Tato, Spanyolország, a The Washington Post részére A történet: 2020 elején Kenya 70 év legsúlyosabb sáskajárásával nézett szembe. Az Arab-félszigetről 2019 nyarán vándoroltak a sivatagi sáskák Etiópiába és Szomáliába. Sikeresen szaporodtak tovább, majd a heves őszi esőzések és a 2019 decemberi, ritkaságszámba menő évszakvégi ciklon a szaporodás újabb hullámát indította el. A sáskasereg újabb területeket lepett el élelem után kutatva, a rovarok megjelentek Kenyában, ill. más kelet-afrikai országokban is. A sivatagi sáska (Schistocerca gregaria) valószínűleg a legpusztítóbb a kártevő sáskák közt, mivel a rajok nagy távolságokat képesek gyorsan megtenni, akár napi 150 kilométert utazva. Egyetlen rajban négyzetkilométerenként 40–80 millió sáska is lehet. Egy-egy sáska a saját súlyának megfelelő mennyiségű növényt képes elfogyasztani: egy Párizs méretű raj egy nap alatt annyit eszik, mint fél Franciaország. A környezeti feltételektől függően évente 2-5 generáció fejlődik ki. Száraz időszakokban a fennmaradó termékeny területeken tömörülnek össze. A hosszan tartó csapadékos időjárás – amely a bőséges táplálék mellett a peterakáshoz szükséges nedves talajt is biztosítja – hatására szaporodni kezdenek, és nagy rajokat alkotnak, amelyek táplálékot keresve termőföldeket pusztítanak el. Már e pusztítás előtt is közel 20 millió ember biztos táplálékellátása vált kérdésessé a kelet-afrikai régióban, amelyet visszatérő aszályok és árvizek sújtottak. A COVID-19 miatt a régióban bevezetett korlátozások lassították a sáskajárás elleni küzdelmet, mert akadozott a növényvédőszerek szállítása.
luis.jpgFotó: Luis Tato: Henry Lenayasa, a kenyai Samburu megyében található Archers Post település vezetője április 24-én megpróbálja elriasztani a legelőt pusztító sáskák hatalmas raját. A sáskarajok nagy területeket pusztítottak el, miközben a koronavírus-járvány is elkezdte rányomni bélyegét az emberek megélhetésére.
Az átmenet: Ignat © Oleg Ponomarev, Oroszország A történet: Ignatot társai az iskolában végig terrorizálták, és amikor híre ment, hogy hímnemben beszélt magáról, az iskolai pszichológus kérdőre vonta. Ignat nyíltan beszélt neki nemi identitásáról – ő volt az első idegen, akinek mindent elmondott –, de titoktartásra kérte. Ezután az egész iskola tudomást szerzett a dologról, és állandóvá váltak a sértések és megaláztatások. Oroszországban sok LMBTQ ember él rejtőzködő életet a nem hagyományos szexualitást érő megbélyegzés miatt. Az orosz alkotmány 2020 júliusában történt módosítása kimondja, hogy a házasság férfi és nő közössége – más lehetőséget nem ismer el. Bár arra is történt kísérlet, hogy a transznemű embereket megakadályozzák abban, hogy megváltoztassák státuszukat hivatalos irataikon, ezt a módosítást végül nem fogadták el. A transznemű emberek házasodhatnak, de a folyamat körülményes. A transzneműeknek gazdasági, társadalmi és kulturális jogaik gyakorlásakor is sajátos kihívásokkal kell szembenézniük, mivel nemüket jogilag nem ismerik el. Ennek eredményeként a transznemű emberek nem férnek hozzá az átmenettel kapcsolatos egészségügyi szolgáltatásokhoz, és a hatóságok sem segítik őket, ha diszkriminációval találkoznak.
oleg.jpgFotó: Oleg Ponomarev: Ignat, egy transznemű férfi, barátnőjével, Mariával az oroszországi Szentpéterváron 2020. április 23-án.
Az otthon elhagyása Hegyi-Karabahban © Valerij Melnyikov, Oroszország, Sputnik A történet: 30 év nyugalom után szeptemberben éleződött ki újra a konfliktus Azerbajdzsán és Örményország között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah (Nagorno-Karabah) kapcsán. Amikor az 1980-as évek végén a Szovjetunió szétesésnek indult, az Azerbajdzsán részét képező Hegyi-Karabah örmény lakosai kihasználták a hatalmi vákuumot, és úgy döntöttek, Örményországhoz csatlakoznak. A harcok a Szovjetunió 1991-es megszűnésével fokozódtak, és 1994-ig, a tűzszünet megkötéséig tartottak. Több mint húszezren haltak meg, és egymillió embernek kellett elhagynia otthonát. A győztes örmények független állammá nyilvánították a területet, azeriek százezreit kényszerítve száműzetésbe. Az elmúlt harminc évben nem sok minden történt Hegyi-Karabah helyzetének rendezése érdekében, a két fél közt pedig időről-időre kiújultak a harcok. Egy 2020 júliusi határvillongás hatására tömegtüntetések zajlottak le Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában, ahol több ezren követelték, hogy az ország indítson háborút Örményország ellen. Szeptember 27-én újrakezdődtek a villongások, amelyekért mindegyik oldal a másikat hibáztatja, és amelyek a második hegyi-karabahi háborúként váltak ismertté. A harcok, amelyek a leghevesebbek voltak a térségben 1990 óta, november 9-ig tartottak. Az Oroszország által közvetített megállapodás részeként Azerbajdzsán visszanyerte az 1990-es években elveszített területeit, miközben a régió fővárosa, Sztepanakert örmény fennhatóság alatt maradt. Bár a harcok véget értek, a megbékélés nehéz lesz mind az örmények részére, akik úgy érzik, szülőföldjüket veszítették el, mint az azeriek számára, akik egy háború dúlta területre térnek vissza.
valery.jpgFotó: Valerij Melnyikov: Azat Gevorkyan és felesége, Anaik, mielőtt elhagyják Laçınban található otthonukat november 28-án. Sok örmény hagyta el a területet, amely ismét azeri fennhatóság alá került a második hegyi-karabahi háborút követően. A laçıni járás volt az utolsó a háromból, amelyet Örményország feladott november 29-én.
(forrás: worldpressphoto.org) 2021 februárjában a Middle East Monitor adta hírül, hogy megszületett a 96., izraeli börtönből kicsempészett spermából fogant palesztin csecsemő. A 2000-es évek eleje óta azok a hosszú büntetésüket töltő palesztin fogvatartottak, akik családot szerettek volna alapítani, spermát csempésztek ki a börtönből, a gyermekeiknek szánt ajándékba rejtve. Sokfeléképpen rejtik el az örökítőanyagot, például tollba, cukorka csomagolópapírjába vagy csokoládéba. Az olasz fotográfus, Antonio Faccilongo sorozatában azt igyekszik megmutatni, milyen hatással van a konfliktus a palesztin családokra, és hogy milyen nehézségekkel néznek szembe, amikor igyekeznek érvényt szerezni reproduktív jogaiknak, és megőrizni emberi méltóságukat. Idén a World Press Photo Story of the Year díjat Antonio Faccilongo Habibi című sorozatával nyerte el, melynek képei ezen a linken tekinthetők meg.

A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog