szerda, augusztus 4, 2021

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

A ruhátlan emberi test ábrázolása a művészet minden műfajában a kezdetektől hangsúlyosan jelen volt, hol bibliai-mitológiai történetbe ágyazva, hol a szépség megtestesítőjeként. A történeti korok, a közízlés, a közmorál mellett számos tényező alakította és alakítja az emberi testhez való viszonyunkat. Az egészséges és fiatal test a humán és univerzális szépség és harmónia szimbóluma lett. Később, a reneszánsz idején vált önálló műfajjá az akt, s a fotográfia megjelenése után nem sokkal, az 1850-es évekből már számos dagerrotípia bizonyítja, hogy a portré és városkép mellett az akt térnyerése mennyire gyorsan végbement: a fotográfiában szinte azonnal megjelent a mezítelen test, a testiség különféle mozzanatait, vonatkozásait értelmező, elemző, prezentáló művek sora.
A test reprezentációja – és minden, ami hozzá kapcsolódik – a mai napig érzékeny terület, a nemi és társadalmi szerepek, identitás- vagy a morál változása mind tetten érhetők az alkotók témához való viszonyulásában. Manapság a nemi szerepek társadalmi megítélésének, különösen a hagyományos – jobbára férfiak által diszponált – női szerepek változása érinti ezt a műfajt. A nemek közötti egyenlőtlenségek a társadalmi diskurzus részévé váltak a világon mindenütt. Talán emiatt is tapasztalható, hogy a kortárs alkotók egy része óvatosabban közelíti meg a műfajt s markánsan több női alkotóval találkozhatunk, akik szinte teljességgel eltávolodtak a klasszikus akttól mint követendő tradíciótól. A Testképek kiállítás ezeket a tendenciákat mutatja meg a maguk gazdagságában és ellentmondásosságában. – olvashattuk a Budapest Fotófesztivál keretében a Kiscelli Múzeumban megrendezett kiállítás sajtóanyagában a kurátorok, Szarka Klára és Somosi Rita gondolatait.  

timar_2014_tip_5672_70.jpgFotó: Tímár Péter: Műtermi kubuson térdelő női akt, 2014

A 2020 novemberében bezárt kiállításhoz egy remek aloldal is készült, ahol a rengeteg információt találhatunk. Az oldalon bemutatják a kiállítás építését, megismerhetjük a kurátori előszót, átlapozhatjuk a kiállítás katalógusát, és kilenc témában (a klasszikus akt, anyaság, család, ma, saját, mozgás, otthon, izoláció, nőnek lenni) láthatjuk a magyar fotográfusok testképeit. 

A TESTKÉP – Akt a kortárs magyar fotográfiában című kiállítás katalógusát a képre kattintva találod.

katalogus2020.jpg

(forrás: kiscellimuzeum.hu)

A kiállítást a Punkt online fotográfiai magazin 2020 legfontosabb 25 tárlata közé válogatta be, melyhez ezúton is gratulálunk. A toplista első helyezettjét ITT találod. 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog