Tulok András fotóművész 1950. november 29-én született Budapesten. Tanult szakmája a fényképezés, – édesapja és fia is végzett fényképész – családi hagyomány. 14-éves kora óta a munkája a hobbija. Iskolái elvégzése után az MTI-FOTO-hoz, került fényképésznek. Húsz évet töltött, anyavállalatnál, mint alkalmazott fotográfus.
1985 óta tagja a Művészeti Alapnak. 1986 óta szabadúszóként dolgozik. Budaörsi lakása a műterme is.
Az első fotópályázatot 1968-ban, ipari tanulóként nyerte. Magyarországon szinte mindenhol volt, kedvenc témája Budapest maradt.

1968. Arcanum
A reklámszövetség pályázatairól, kétszer hozta el az első díjat, és többször ért el helyezést. Közös bemutatkozáson többször szerepelt.
Önálló kiállítása, 1993-ban a Gazdagréti Fotógalériában „3. dimenzión”-képanyag bemutatásával volt.1994.-ben a tárlatot még sikerült tovább vinni és bemutatni: BP. Agro Hotel és a Kispesti Vigadó Galériájába.

1993. Arcanum
Tevékenységi körei: alkalmazott és autonóm fotográfia, analóg vagy digitális technikával.
Az MTI-FOTO volt a munkahelye 1968-1986-ig, majd szabaduszó lett. Első fényképezőgépe ZENIT volt. A digitális technika új utakra terelte, így fiatalok mellett nyomdai előkészítést véfzett. Régen a laborban is módosította a képet. ,,Fricska a diginek,, első próbálkozása, “Az a rohadt múlt” című sorozata. – A képen Pataki Ági.
,,Kőltőzéskor szétválogattam az anyagomat (nega,dia) és dobozoltam.Amit jónak tartottam a padlásra az arhiv maradékát a pincéba szándékoztam vinni.Na ez megfordult. Eltelt pár év és pakolok lent ,kezembe kerül az anyag engem meg a guta ütőget.Pár napig nézegettem és proba scant csináltam.Itt előjőtt az anyag szépsége! Azota már hordom le a negákat és idő és pára végzi az utomunkát nem a PS:),, – Tulok András tollából.

Cameraobscurával készitett multiexpos fotok is azért készültek hogy nagyítható nyersanyag maradjon. Analog anyagra próbál elérni PS. hatást.
Pályázatokon való szereplései segítettek laboránsból reklámfotósnak. ,,Faterphoto – modellek 80-as évek című albuma megtalálható az Indafotón. A manökenek szinte mindegyikét fotózta. Különböző újságokban, kártyanaptárakon, és egyéb kiadványokban rendszeresen jelentek meg fotói.
Több mint 30-éve foglalkoztatja az impresszionizmus átültetése fotóra. Fotó: faterphoto – indafoto.hu

Arcanum fotó

Díjazott kép – Forrás: Arcanum

1985. Arcanum, Lantos Piroska – Tulok András fotó



