péntek, szeptember 17, 2021

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve folytatjuk a sorozatot, melyben ismét neves magyar fotográfusok részletes életrajzát és képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon érhető el.

„A fények, csillogások és finom tónusok úttörő munkása. A fényképezés technikai tökéletesítésén dolgozik. … Elmélyülő, kutató, szépért lelkesedő egyénisége … maradandó értékű képek sorozatával gazdagította a magyar kultúrát. ... Termékeny tehetsége párosul a szorgalommal és a határtalan kitartással.” – írta róla a Fotoművészet 1943-as, Dulovitsnak szentelt különszámában Ramhab Gyula. Dulovits Jenő a magyar fotóművészet és fototechnika történetének egyik legjelentősebb, meghatározó alkotója, aki az esztétikát és technikát egységben kezelve, az ellenfény, a lágyítás és a fény-árnyék kiegyenlítésén alapuló sajátosan egyéni fotóstílust alakított ki. Fotósként elsősorban a zsáner, a városfényképezés és a csendélet műfajában alkotott maradandót. Könyveiben megfogalmazott esztétikai nézeteivel, a lehető leggazdagabb tónusrajzot eredményező, általa kikísérletezett negatív-pozitív technikai eljárásával, lágy rajzot adó Duto előtétlencséjével, s elsősorban ellenfényes világítású, ragyogó csúcsfényekkel tündöklő, kifogástalanul szerkesztett, időtlen szépségű képei világával évtizedekre befolyásolta a művészi ambícióval dolgozó magyar amatőrfényképezők széles táborának szemléletét, kifejező eszközeit. Sokak által utánzott megoldásaival a ’magyaros stílus’ egyik vezető személyisége volt. Évtizedekkel halála után is a legkülönbözőbb nemzetiségű gyűjtők, szakírók érdeklődésének középpontjában állnak technikai újításai, különösen a munkatársaival kifejlesztett csúcsminőségű fényképezőgépe, a Duflex.

Dulovits Jenő Sándor 1903. június 22-én Ipolyságon, polgári családba született, anyja Prausz Margit volt, apja Dulovits Miksa ügyvédi írnokként dolgozott. A fiú elemi iskoláit 1909-ben Ipolyságon kezdte. Itt a természet közelségét átélve, egész életét meghatározó élmények érték. Itt kezdett már gyermekként 1911 körül érdeklődni a fényképezés iránt. Könyvében határozottan emlékezve írta: „A fényképezést nyolcéves koromban kezdtem … saját készítésű, kezdetleges, apró fényképezőgéppel, amelynek objektívje egyszerű gyűjtőlencse volt. … 1 órás megvilágítással fényképeztem épületeket, szobrokat stb … még az önarcképpel is megpróbálkoztam.” Már e korai kezdeteknél megnyilvánult sokoldalú kísérletező kedve. 1913-ban a család Budára, az akkor vidékies jellegű Vízivárosba költözött. Apja foglalkozása a fővárosban műszerész, intézeti gondnok, majd pedagógiai hivatalnok volt. Talán apja munkahelye is befolyásolhatta, hogy a szorgalmas, jó eszű és jól tanuló fiú a tanári pályát választotta élethivatásul. 1921-től apja munkahelyén, a Polgáriskolai Tanárképző Főiskolán tanult, 1924-ben tanári oklevelet szerzett. Évtizedeken át elsősorban számtant és természettant, de fizikát, rajzot és gazdasági ismereteket is oktatott. Hosszabb ideig a Damjanich-, majd 1936-tól a fogalommá vált Medve utcai polgári iskolákban tanított, ahol más kiválóságok közt a neves művészettörténész, Castiglione László igazgató és Németh László író is a tantestület tagja volt. Volt diákja szigorú, sokat követelő és fegyelmező pedagógusként emlékezett reá.

A tanítás mellett kellő szabadidővel rendelkezvén a ’20-as évek elején-közepén intenzíven kezdett foglalkozni a fényképezéssel és a fotótechnikai kísérletezéssel. 1927-ben saját kivitelezésben készített fényképezőgépet és objektívet magának, szinte minden szabad idejét a fotográfiának szentelte. „Akkor is és még ma is az útkeresés lázában ég, … ha technikai probléma merül fel, minden idegszálával annak megoldására veti magát, és szorgos munkával leküzdi az akadályokat.” – írta Ramhab. A fotográfia technikai műveleteit folytonos kísérletezés közben, öntevékenyen sajátította el és fejlesztette tovább. Fáradozásait néhány év múlva kiugró siker koronázta, egy évtized múltán Európa-szerte ismert és követett amatőr fotóművészként tisztelték. Fejér Zoltán Dulovits Jenő életének, munkásságának minden apró részletére kiterjedő alapossággal dokumentáló A fény szerelmese című monográfiájában kimutatta, hogy Dulovits első sikeres bemutatkozása 1927-ben a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSz) II. Nemzetközi Művészfotográfiai Kiállításán történt, ahol egy új, fiatal fotósnemzedék lépett a nyilvánosság elé. 1929-től fotói rendszeresen jelentek meg különböző folyóiratokban, a legtöbb az Új Időkben és a Magyarság képes mellékletében.

1930-ban bravúros Jég című felvételével a Bécsi Nemzetközi Fényképkiállításon aranyérmet nyert. Az ellenfényben készült képen a legnagyobb felületet a jégtükörre karcolt, hihetetlenül plasztikus korcsolyanyomok finom csillogása tölti ki, s csak a kép fölső sarkában látni a korcsolyázó elvágott sziluettjét és vetett árnyékát. A következő évben a Soproni Nemzetközi Kiállításon plakettet, a MAOSZ Országos Kiállításán és az Osztrák Amatőrfényképezők Kiállításán egyaránt aranyérmet kapott. Továbbra is rendszeresen szerepeltek fotói a hazai és nemzetközi kiállításokon. A ’30-as évek elején alakult ki jellegzetes stílusa: lágyított rajzú, ellenfényes világítású, tónusgazdag képeit tükörfényes brómezüst-zselatin papírra készítette. „Ebben a kollekcióban – írta Ramhab Gyula az 1931-es anyagáról – szerepeltek az első ellenfénnyel és lágyrajzú technikával készült képei. Dulovits Jenő megtalálta igazi hangját és az ellenfény-fényképezés úttörő munkája, stílusa összeforrt vele. … Ez a kifejezési mód a magyar művészi fényképezésben új színt jelentett. A fények játéka, csillogása, ragyogása, a fények és árnyékok hatása izgatta Dulovits Jenő képzeletét.” A Fotoművészeti Hírekben Bozsek Rezső méltatta az országos kiállításon szereplő kollekcióját: „Dulovits Jenő a fény, melegség, grandiózus vonalak hivatott művésze. Témái olykor szerényen egyszerűek és éppen ezzel emelkednek ki, máskor frappánsan merészek, újak, anélkül azonban, hogy a tiszta fotográfiai stíl határán túlmenően a legújabbak óhajtanának lenni. … Dulovits Jenő a fény lírikusa. Stílusa lágy, derűs, tele sugárzással, melyek gazdag témakörének legkisebb részeit is bearanyozzák.” Az 1933-as Vigadóban rendezett III. Nemzetközi Művészi Fényképkiállításról írt cikkében Bozsek Dulovits képeiről írva szinte költői magaslatokra emelte az elismerés hangját: „Technikában egyedüli magaslaton áll. Csodálatos virtuozitással játszik a fehér-fekete szín klaviatúráján és olyan tónusokat varázsol elő, amilyeneket másutt hiába keresünk. A csúcsfényeknek olyan szikrázóan csillogó szopránját, az árnyalatoknak olyan bársonyos akkordjait intonálja, hogy erről csak a legteljesebb elismeréssel szólhatunk.” Dulovits gyakran fényképezett népi zsánerképeket a Budapest környéki falvakban, főként Csömörön, de az általa bírált ’magyaros stílus’ művelőivel ellentétben a hétköznapit, az élet apró történéseit örökítette meg. „Ne népviselethalmazt, ruhakiállítást fényképezzünk (hagyjuk ezt a néprajzi múzeumoknak!), hanem megfontolt munkával megrendezett cselekményt. … Igyekezzünk megszabadulni a hagyományos, sokszor fényképezett (és megúnt) témáktól! ” – intette kortársait. Nem öltöztette be alakjait legdíszesebb ünnepi viseletükbe, hanem az éppen hordott ruházatukban fényképezte őket.

Fotótechnika-feltalálóként is ekkor aratta talán legnagyobb sikerét. 1931 és 1958 között 13 találmányát szabadalmaztatta, ebből 11 fotótechnikai témájú volt. Franciaországban, az Egyesült Államokban és Németországban négy találmányára jegyeztek be szabadalmat. Dulovits már korán elkötelezte magát a lágyrajzú fényképezés mellett. A legsikeresebb, 1931-ben szabadalmaztatott - rövid idő alatt széles körben külföldön is elterjedt - de legtöbbet is vitatott első találmánya lágyító előtétlencséje volt, melyen az üvegkorongba koncentrikus köröket csiszolt. Ez a fénykép éles rajzát feloldva, lággyá téve az éles körvonalak mellett fényudvarra emlékeztető, elmosódott szélű kontúrt ad, mely az apró, zavaró részleteket eltünteti, a képet nyugodtabbá, összefogottabbá teszi és a fény csillogását felfokozza. A ’Soft filter system Dulovits’ gyakorlati kivitelezésére Tóth Miklóssal társult. Mivel Dulovits módszere tömeggyártásra nem volt alkalmas, Tóth Dulovitsétól jelentősen eltérő új gyártási technológiával kialakított lágyító előtétet fejlesztett ki. Ez kettőjük nevének kezdőbetűiből alkotott Duto néven fogalommá vált, még a filmgyártásban is alkalmazták. Bármely típusú fényképezőgép objektívjéhez használható, egyszerű, olcsó segédeszköz volt, mely a fényekben növelte az árnyalatok számát és fokozta a mélységélességet is. Az 1933-ban forgalomba került Duto azonban a rekeszeléskor a képszéleken kedvezőtlen rajzot adott. Dulovits egy évtizedes kísérletezés után 1943-ban szabadalmaztatta új típusú, korlátlan rekeszelést lehetővé tevő lágyító előtétlencséjét, melyet azonban nem gyártatott és forgalmaztatott, így ma a világcégek által árult kiváló terméket nem az ő találmányaként tartják számon.

A következő években sikeres pályatársaival ellentétben, amikor a ’magyaros stílus’-ként jellemzett, egymáshoz nagyon hasonló képi nyelvet használó irányzat képviselői egyre-másra aratták diadalukat a nemzetközi művészi fényképkiállításokon, az un. ’szalonokon’, Dulovits igen visszafogottan szerepelt kiállításokon. Újabb képei rendszeresen jelentek meg a hazai és külföldi lapokban – köztük 1934-től a Bécsben megjelenő Die Galerie című nemzetközi fotóművészeti folyóiratban. „Londonban és Berlinben jobban ismernek, mint Budapesten. Európai hírű szakemberekkel is levelezésben állok s némely gyár egy újfajta film vagy lemez kibocsátása előtt mintát küld belőle, írásbeli véleményemet kikérve. Ezeket én komolyabb sikereknek tekintem, mint egy sokszor igazságtalanul kiadott aranyérmet. … Már évek óta nem veszek részt semmiféle kiállításon, … bár a fotóművészet fejlődéséért sok mindent hajlandó vagyok feláldozni, de a körülötte zajló intrikák nagyon visszariasztanak.” – utalt a Magyarságnak 1936-ban adott interjúban az amatőrmozgalomban a sikereket kísérő negatív jelenségekre.

A következetes munkával töltött évek eredményének lényegét Fejér Zoltán így foglalta össze: „A fotóművész-feltaláló hosszú, gyötrelmes, rengeteg kísérletet igénylő munkával kidolgozott egy kerek, egész, a felvételezéstől a negatívhíváson és nagyításon át a pozitív-kidolgozást is befoglaló saját kisfilmes technológiát. Ennek része volt a lágyító előtétes objektívvel készített felvétel, az eközben az előhíváshoz már igazodó megvilágítás, az előhívás, a nagyításhoz használt, szintén saját konstrukciójú nagyítógép, valamint a negatívhoz illeszkedő fokozatú nagyítópapír és pozitív előhívó.” E munkálkodás eredményeit különböző cikkekben, előadásokban ismertette, majd 1937-ben első könyvében, a Lichtkontraste und ihre Überwindung -ban a Die Galerie kiadásában adta közre, melyet a folyóirat „a fényképezés legmodernebb könyve”-ként hirdetve még négyszer megjelentetett, s franciául kétszer és csehül is kiadott. A 18 ellenfényes fotót, azok elkészítési módját és Dulovits munkamódszerét ismertető könyv a következő húsz évben húsz kiadást ért meg és nemzetközi sikert, ismertséget hozott szerzőjének. A következő évben Dulovits összeállította magyar nyelvű összefoglaló munkájának szövegét és képanyagát. A ’fotóamatőrök bibliája’-ként emlegetett Művészi fényképezés Dulovits 200 felvételével 1940-ben jelent meg kétezer példányban, majd a sikerre tekintettel két év múlva második kiadása hatezer példányban. A könyvben – melyből itthon és német nyelvterületen több fotós nemzedék tanult – Dulovits teljességre törekedett. Újfajta technológiát ismertetett, és – eltérően az addigi szakirodalomtól – művészi kérdésekben is állást foglalt. Újszerű technikáját szemléltetve nézeteit vonzó fényképekkel támasztotta alá. Egységes szemlélettel tárgyalta a fényképezéssel kapcsolatos esztétikai nézeteit és a fényképezés technikáját. A felvétel készítése, a negatív és pozitív eljárás elemei nála egybehangoltan, láncolatszerűen épülnek egymásra. Kedvelt felvételi módszereihez – ellenfény, sziluett, derítés, lágyítás – kikísérletezett speciális negatív előhívójának receptjét és pozitív laboreljárását is a nyilvánosság elé tárta. A művészi fényképezés tárgyköreit bőségesen illusztrálta a könyv. Könyvei nyomán itthon és külföldön tanítványok és epigonok hada utánozta lírai, ellenfényes, lágyított képeinek problémamentes, derűs témaválasztását, kompozícióját, technikai kivitelezését.

Szólnunk kell Dulovits tudatosan vállalt l’art pour l’art művészetszemléletéről. Már 1932-es alapvető cikkében a Soft vagy nem soft?-ban határozottan kinyilvánította: „A művészet célja mindig a szépérzék felkeltése és kielégítése. … a L’art pour l’art elvéhez igazodjunk.” Ezt az esztétikai nézetet ars poétikájaként hirdette meg a Művészi fényképezés előszavában: „A Fény szerelmese vagyok. Hiszem és vallom, hogy a fénykép legnagyobb erénye csakis a Fény kifejezése, hangsúlyozása lehet.” Szerinte „A fényképszerűség egyik alapkövetelménye a fény művészi alkalmazása, érvényesítése.” A kérdésre, hogy mi a fényképezőművészet, Dulovits válasza: „a fényképezés különleges formanyelvének ismerete és ízléses alkalmazása, kiváló technikával.” S célja: „Minden művészet, elsősorban pedig a képzőművészetek legfőbb célja a szépérzék kielégítése. Ezért a fénykép is mindig szépségeket tárjon a néző elé. Ettől még lehet modern, újszerű is. … A nagy tömeg, a ’misera plebs’ ízléséhez pedig ne is próbáljunk igazodni! ... Így születnek aztán az édeskés, érzelgős, vagy ’érdekes’ felvételek, amelyekben túlteng az irodalmi elem, a képszerűség rovására.” Bár egyértelmű, hogy a technikát Dulovits csak eszköznek, a fényképezőművészet abc-jének tekintette, de nem érthetünk egyet avval, hogy a tartalom kérdését mellőzte, másodlagosnak tekintette. A valóság, a körülöttünk levő világ sokkal gazdagabb, bonyolultabb annál, hogy csak a szép (fény)jelenségek ábrázolását tekintsük a művészet feladatának. Dulovits könyvének és képeinek jelentős szerepe volt a festőiességgel szembeforduló, modern fényképi formanyelv, a technika és képszerkesztés tekintetében hihetetlenül igényes, korszerű alkotási módszer elterjesztésében. Képein a szépséget a legváltozatosabb témakörökben, bravúros előadásban, a legmagasabb rendű technikával, biztos komponálással, a tónusok harmonikus elosztásával, a fényhatások változatos alkalmazásával, a mozgás frappáns megragadásával ábrázolta. Könyve megjelenése után az elragadtatott elismerések mellett a higgadt bírálatoktól a méltatlan támadásokig egyaránt érték negatív reakciók is esztétikai nézeteit és technikai eljárását egyaránt. „Gyakran látunk képeket, melyek csupán ’gyönyörű csúcsfények’-nek vagy ’árnyalatgazdagságuk’-nak köszönhetik sikerüket, melyek mellett alárendelt szerepet kap az eszme, a lényeg.” - írta kritikusa. Dulovits sértődötten reagált a kritikákra. Barátja, Ramhab Gyula az említett, Dulovitsot ünneplő cikkben megjegyezte: „Bizalmatlan és sokszor azt hiszi, hogy törekvéseit nem értik meg, sőt ellenségesen kezelik. … Túlzottan érzékeny. … Ő maga kritikájában nem elnéző, talán sokszor nyersen őszinte és temperamentumos bíráló, … tetteit mindenkor a művészi fényképezés iránti határtalan szeretete … irányítja.” Talán nemcsak nehezen oldódó, zárkózott természetének, hanem e vitáknak is szerepük lehetett későbbi elszigetelődésében.

1942-től Dulovits újabb fotótechnikai területtel kísérletezett. Kipróbálta az akkor megjelent, új típusú színes nyersanyagokat. A Kolozsvári Művészi Fényképkiállítás és Színesfénykép versenyen színes dia-kollekciójával első díjat nyert. Mint fekete-fehér képeinél, színes fényképei készítésénél is elméleti megalapozással kapcsolta össze gyakorlati munkáit. Színek és fények című cikkében az addig általános gyakorlattól eltérő módszert, a színegyensúly elvének érvényesülését ajánlotta: „Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy a színektől független elemeknek több szerepet adjunk a kép felépítésében. … A fények hangsúlyozása a leghatásosabb eszköz ebből a szempontból. … A lapos világítás okvetlenül elkerülendő.” Színesben és fekete-fehérben is előszeretettel fényképezett budapesti látképeket, gyakran éjjel, esős időben csillogó utakkal valamint balatoni tájképeket, havas vidékeket, melyek rendszeresen megjelentek a Hungária Magazinban. Lelkesedéssel írt mindig visszatérő témájáról, Budapestről, mint a legszebb fekvésű világvárosról: "Nemcsak erdőn-mezőn találunk fényképezésre méltó tájképi szépségeket, hanem … a világvárosok kőrengetegében is ... ezerféle hangulatot és fényképeznivalót … Nem tudok csodásabb szépségű táj-élményt elképzelni, mint a Duna fenséges kanyarulatát a Gellérthegyről szemlélve, kissé párás, koraőszi alkonyatban.”

A Művészi fényképezés németre átdolgozott változatát Meine Technik – Meine Bilder címmel már 1943-ban mint nyomás alatt lévő könyvet hirdették a német kiadók, de a háború miatt csak 1945-ben jelent meg, majd 1957-ig újabb öt kiadást ért meg – soktízezres példányszámban. Az 1943-as évet Fejér Zoltán Dulovits élete, munkássága csúcspontjának nevezte, amikor valamennyi, általa művelt területen jelentőset alkotott. 40 éves korára Értékeink: Dulovits Jenő címmel tiszteletére különszámot jelentetetett meg a Fotoművészet, második német könyve nyomdában volt, s különleges képi látását filmoperatőrként is bizonyíthatta. Szőts István rövidfilmjében Kodály Zoltán Kádár Kata című zenés balladáját újszerű módon rendezte meg. Mint a Déli Magyar Szó tudósította: „A film úgy készült, hogy a zenéhez komponálták a képeket, ellentétben azzal, hogy általában a filmhez szoktak zenét szerezni.” A Magyar Film elismerő kritikája külön kiemeli az operatőri munkát: „Új tehetséget ismertünk meg az operatőr Dulovits Jenő személyében. A fények játékos csillogását, ragyogását, a fények és árnyékok izgató hatását, az éltető fényekkel való lírai hatásokig finomodó ábrázolási módot teljesen hatalmában tartja.” Szőts és Dulovits sikerekkel bíztató együttműködését a háború derékba törte. Következő munkájuknak, a Gárdonyi Géza kisregénye alapján készülő Tűz a hegyen című nagy-játékfilmjüknek szigligeti forgatása 1944-ben félbeszakadt.

Az ostrom alatt Dulovits lakása találatot kapott, munkái jó része elpusztult. A polgári iskolatípust megszüntették, így 1945 után már nem taníthatott, egy darabig nélkülözhető fényképezőgépeit, értékeit adogatta el. Mivel előző munkáit tanárként, fotósként, operatőrként, szakíróként nem folytathatta, minden energiájával feltalálóként szabadalmai megvalósítására összpontosított. Bár már korábban is készített magának gépeket, az 1940-es években saját tervezésű, teljesen új rendszerű, komoly újdonságokat hozó fényképezőgép kifejlesztésén dolgozott. Ennek eredményeként 1943-ban három szabadalmat adott be, melyek egy kisfilmes, fémlemezből készült, redőnyzárral ellátott, egyfényaknás-tükörreflexes fényképezőgép részmegoldásait jelentették, s műszaki kivitelezése a vízszintes betekintést biztosító, szemmagasságból történő, oldalhelyes fényképezést tette volna lehetővé. A Gamma gyár érdeklődött iránta, és tárgylásokat kezdtek vele, hogy instrukciói alapján a jövőben mintadarabok készülnek a gyárban. A súlyos háborús károkat szenvedett Gamma gyár a haditermelésről békés célú termelésre, ezen belül fényképezőgépek, optikai műszerek kifejlesztésére állt át. 1946-ban szerződést kötöttek Dulovits-csal szabadalmai megvalósítására. Kezdetben a Gamma Finommechanikai és Optikai Művek Kísérleti Üzemében műszaki rajzolóként, majd 1947-től műszaki tisztviselőkén, géptervezőként dolgozott. Segítőtársával, Pomázi Géza műszerésszel és a gyár fejlesztőmérnökeivel és műszerészeivel lépésről lépésre tökéletesítették a gép prototípusát. A Dulovits Reflex rövidítéseként Duflexnek nevezett gép külső kialakításának egyedi formaterve Németh József grafikus és fotóművész munkája. „A magyar finommechanikai iparnak a múltban csak egyetlenegyszer nyílt alkalma arra, hogy olyan csúcsminőségű fényképezőgép sorozatgyártásába kezdjen, amely a maga kategóriájában miden szempontból megelőzte korának hasonló termékeit. Mindez talán alapja lehetett volna egy sikerágazat kibontakozásának. … az akkori Gamma művekben erre minden feltétel adott volt … a nagyüzemi gyártás beindulásához: kiváló termék, nagy külföldi érdeklődés, gyártási háttér, nagyszerű mérnökgárda a fejlesztésben.” – írta Bödök Zsigmond a magyar feltalálókról írt könyvében. A Gamma gyár szakembergárdája együttműködésének eredményeként 1947-48-ban a kor fényképezőgépei közt egyedülálló konstrukció jött létre, mely a fényképezőgép-ipar akkori csúcsmodelljeit évekkel előzte meg. A papír- és a nyomdai méretekhez igazodó 24x32 mm-es képméretű, jól kézre-álló, bajonett-foglalatú Duflexben Dulovits találmánya volt a szemmagasságból vízszintes betekintést biztosító, oldalhelyes képet adó tükrös keresőrendszer, az acélfólia redőnyzár, a 35, 50 és 90 mm-es gyújtótávolságú objektívhez használható optikai keresőrendszer, a világító keresős optikai sportkereső és a karcmentes filmtovábbítást biztosító filmnyomó lemez. A gépbe Kálmán László találmányát, az objektíven belül vezérelt, exponáláskor automatikusan beugró blendét és a felvétel közben kissé hátra húzódó, utána kereső helyzetbe visszacsapódó tükröt is beépítették.

Mindez az 1948-as bemutatón világszenzációt jelentett, hiszen ezek az újítások a világ vezető fényképezőgépgyárainak konstruktőreit előzték meg, kevés fényképezőgép volt a világon, amelyben egyidejűleg ennyi újdonság jelent volna meg. „Előreláthatólag minden hibától mentes fényképezőgép születik meg” – írta, és ’új csodagépnek’ nevezte az Élet és Tudomány háromoldalas cikkének lelkes írója a piacra kerülő gépet. Bár Kanadától Argentínáig komoly érdeklődés mutatkozott a gép iránt, gyártása 1948-49-ben nehézkesen indult be, az elkészült gépek darabszáma nem állapítható meg, mintegy négy-ötszáz darab készülhetett, melyek közül minden darab ma gyűjtők féltett kincse. A siker ellenére 1949-ben az Ipari Központ nagy valószínűséggel szovjet nyomásra sorozatgyártását kevéssé gazdaságosnak nyilvánítva a Gammában leállíttatta a Duflex gyártását. A hidegháború éveiben az államosított Gamma újra a hadiipari gyártmányokra koncentrált. Az érthetetlen döntés hátterében az is állhatott, hogy a fordulat éve után a Rákosi-korszakban a nehézipar fejlesztését preferálták, igényes fényképezőgépet gyártani a műkedvelők részére ’kispolgári csökevénynek’ számíthatott akkoriban. Másrészt a keleti blokkban monopóliumot élvező, de az alig közepes szintű szovjet fényképezőgép-gyártásnak sem volt ajánlatos az általuk megszállt országban egy finommechanikai remekművel konkurenciát teremteni. A fejlett fényképezőgép-gyártással rendelkező országok – a Német Szövetségi Köztársaság és a háború után élre törő Japán – konstruktőrei éveken át építették be újabb és újabb géptípusaikba a Duflex újdonságait. Dulovits gépének különös műgonddal összeszerelt prototípusa a Műszaki Múzeumba került, ahonnan az 1990-es években a kiállított többi magyar fényképezőgép kollekciójával együtt betörők rabolták el.

1954-ben Dulovits-ot ’racionalizálás’ indokával elbocsátották a Gammától, s csak technikusként tudott a Népművelési Intézetnél elhelyezkedni, mely sok pályáról kiszorult tehetségnek, szellemi életünk önkéntes emigránsainak nyújtott ideig-óráig menedéket. Miután Dulovits-ot a Népművelési Intézettől is pestiesen szólva ’racizták’, azaz elbocsátották, végül a Bányászati Építőipari Vállalatnál segédmunkásként a fotólaboratóriumban dolgozott, ahonnan 1971-ben ment nyugdíjba. Nemcsak tanárként, gépkonsruktőr-feltalálóként szűnt meg számára a munka lehetősége, fotóművészként és szakíróként is nehéz helyzetbe került, sorozatosan kellett negatív élményekkel szembesülnie. Ez nemigen meglepő, hiszen a legszívesebben az 1930-as-40-es években a kor politikailag támogatott kurzus-lapjában, az Új Időkben és a Magyarságban publikáló Dulovits és az új, szocreál művészetet kizárólagosan támogató kultúrpolitika értékrendje a lehető legtávolabb állt egymástól. Az ’50-es évek szocreál elvárása „vezetni kívánja a fényképezők széles rétegeit egy realista szemlélet kialakításában, harcot hirdet a megszokás, a ’magáért való szép’ idejétmúlta fogalmaival szemben.” - Régi konkurens kortársai közül a ’magyaros stílus’ hozzá hasonlóan l’art pour l’art szemléletet valló fotóművészei közül jó néhányan az ’50-es években az MTI vagy a lapok munkatársaként dolgoztak. Csillogó fényben káprázó képeikkel a nagyüzemi munka dicséretét zengték, s most már nem a falusi nép idillinek feltüntetett életét, hanem a szocialista munka hőseit mutatták be fényben fürdő, hamis derűt sugárzó, megrendezett képkölteményeiken. Dulovits számára semmi sem lehetett idegenebb, mint a szocreál művészet követelményrendszere. Nem állt be a sorba, nem követte legtöbb amatőrtársa példáját, inkább visszahúzódott, a magányos munkát választotta, nem állt szóba az őt megsértő konjunktúralovagokkal. 1955-ben az Ernst Múzeumban megrendezett II. Országos Fényképkiállítás kapcsán az Új Hang kritikusa még hiányolta Dulovits és más tekintélyes fotóművészeink képeit, mondván: „Kiváló fotóművészeink távolmaradása lehetetlenné teszi, hogy a kiállítást egész fotóművészetünk seregszemléjének tekinthessük!” A szocreál kultúrpolitikához lojális Foto lap viszont durván visszautasította a kritikus hangot: „A rendezőség akkor érdemelt volna kritikát, ha azt az amatőrt szerepeltette volna. Meglepő, hogy éppen az ’Új Hang’ hiányolja ezt a nem kívánatos ’régi hangot’.” A helyzet annyira elmérgesedett, hogy amikor az 1966-ban a Magyar Fotóművészek Szövetsége által megrendezett, A magyar fotóművészet 125 éve című kiállítás szervezői ismételten felkérték a részvételre, Dulovits mereven elutasította az együttműködés e formáját is, hiszen előzőleg hiába jelentkezett a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, még választ sem kapott.

Itthoni mellőzésével ellentétben az NDK-ban igen népszerű Meine Technik – Meine Bildert németről lefordítva Romániában és a Szovjetúnióban is kiadták. Ezért 1954-ben szerződést kötve a Könnyűipari Kiadóvállalattal kísérletet tett könyve itthoni kiadására, de itt is sorozatos gáncsoskodással szembesült. A lektori jelentések nem egybehangzóan támogatták a kiadást, ezért a kiadó a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége fotó-szakosztályától kért szakvéleményt, ahonnan lesújtó választ kaptak. Mint elmaradt szemléletet képviselő munkát kiadásra teljesen alkalmatlannak nyilvánították a már sok sikert aratott könyvet. „A benne foglaltak alkalmasak arra, hogy propagandát csináljanak és elfogadtassanak egy tértől-időtől független, minden eszmei tartalom nélküli, minden értelem nélküli l’art pour l’art fényképezést.” – írták a könyv megjelenésének ellenzői. Ezután a kiadó a könyv szocreál szellemének megfelelő átdolgozást határozott el. A Művészi fényképezés erősen átdolgozott változata sok huzavona után Így fényképezek címmel 1957-ben jelent meg tízezer példányban. A kiadó előszava szerint „mindenekelőtt a könyv kitűnő képanyaga az, amely méltán tarthat számot ma is a nagyközönség érdeklődésére.” Képanyaga a kényszerű kompromisszumok következtében meglehetősen vegyes képet mutat, színvonala egyenetlen. A Fotoban Szegedi Emil kritikája szerint „Képei többségükben valami megfoghatatlan ’időtlen szépséget’ sugároznak s ezzel hatottak.” Bár Szegedi ezt negatívumként értelmezte, a Dulovits képekre igen találó megfogalmazás – az ’időtlen szépség’ – a mai szemlélő számára inkább ritka erényt jelent. Az 1958-as Fotolexikon sommás megfogalmazása szerint „Bravúros megoldású képei a formalizmusba tévednek.” Végre 1970-ben a Dr. Vajda Pálnak a Duflex történetéről a Fotóban megjelent, több nyelvre lefordított cikke nemzetközileg is újra ráirányította a figyelmet. Dulovitsot élete utolsó éveiben nagy csend vette körül, 1972. július 24-én halt meg Budapesten.

Elszigeteltségének mai napig ható szomorú következménye, hogy halálakor munkái nem kerültek be közgyűjteményekbe, munkássága egészéhez mérve csak nagyon kevés eredeti kópiája maradt fenn, többnyire magángyűjtőknél. 1945 után elsőként 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981. című átfogó fotótörténeti kiállításon került négy Dulovits kép a több mint 125 ezer látogató elé. 1989-ben A fényképezés feltalálásának 150 éves évfordulóját 12 fotókiállítással ünnepelte a hazai fotós szakma. A kiállításokhoz kapcsolódó tanulmányokat és a válogatott képanyagot A fénykép varázsa című közös katalógusban publikálták. A magyaros stílus című kiállításon Dulovits nyolc képe, a Magyarok a fényképezésért című tárlaton feltalálói tevékenységének szemléltetése méltón reprezentálta munkásságát. „Dulovits Jenő halála után tíz évvel egyfajta kiegyensúlyozott, utókori állapot jött létre. – írta Fejér Zoltán. A fotótörténet … a közönség elé tárta fotóit, igyekezve azokat a kor áramlataiban, irányzataiban elhelyezni. Feltalálói munkásságáról idehaza és külföldön megemlékeztek a technikatörténészek. … halálának huszadik évfordulójának idejére. … Könyv gyűjtötte egybe a fontos találmányok pontos leírását. … Időszaki, sőt, állandó technikatörténeti kiállításon szemlélhették meg a nézők a szabadalmai alapján létrejött műszaki eszközöket. Fotói közül néhány bekerült a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagába. A munkássága iránt érdeklődők üzletekben, árveréseken vásárolhatták meg a személyével kapcsolatba hozható dolgok (könyv, Dutó, fényképezőgép, fotó) közül azokat, melyek fel-felbukkantak néha. Műveit tisztelők összejöveteleket tartottak, ahol azokról egymásnak és az érdeklődőknek beszéltek. Idehaza és külföldön újságcikkek, könyvek sorolták be munkáit a technikatörténet egyes fejezeteibe.” A Magyar Fotóklubok Országos Szövetsége 1993-ban, Dulovits születésének 90. évfordulóján emlékérmet adott ki és kiállítással egybekötött szimpóziummal emlékezett meg róla. A Műszaki Kiadó magyar feltalálókat bemutató zsebkönyv sorozatában a Négy név = száz év fototechnika-történet kötetében a négy feltaláló egyike Dulovits Jenő. 2001-ben a Millenárison megrendezett, 689 neves magyar személyiséget felvonultató, Álmok álmodói – világraszóló magyarok című nagy kiállításon is ott szerepelt Dulovits. 2002-ben a Városháza Csak képek című sorozatában Dulovits Jenő Fény és árnyék című könyvecskéje 40 képpel jelent meg. 2003-ban Dulovits Budapestje címmel születésének 100. évfordulóján a Mai Manó Házban megrendezett emlékkiállítás anyagát Dulovits egyik kedvenc témájából, budapesti városképeiből állították össze. Többek között látható volt az a hét képből álló sorozata, melyen alkonyatkor az ablakából eléje táruló látványt örökítette meg. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Dulovits 100 címmel emlékkiállítást rendezett a Magyar Szabadalmi Hivatalban, ahol tájképei, főként gyönyörű esti budapesti városképei mellett szabadalmi leírásait és könyveit is kiállították. 2004-ben Ipolyságon a Simonyi Lajos Galériában fotókiállítás és Fejér Zoltán Dulovits monográfiájának bemutatója volt. 2006-ban a HAP Galéria Magyar forma című kiállításán dr. Bárány Nándor, Dulovits Jenő, Németh József és Seidner Zoltán munkáiból mutatott be válogatást. Dulovits munkásságának igazán méltó értékelése Fejér Zoltán már emlegetett monográfiája, A fény szerelmese, mely alakját rangjához illően helyezte el a magyar fotográfia történetében. (2020. március Tőry Klára) 

Az alábbi galériában látható Dulovits Jenő képeket a Magyar Fotográfiai Múzeum és Fejér Zoltán jóvoltából publikálhattuk. Köszönet érte!

 

(forrás: fotomuzeum.hu 

Válogatott irodalom
Könyvei, cikkei:
Lichtkontraste und ihre Überwindung. (Fényárnyék ellentétek és kiegyenlítésük) Die Galerie, Wien, 1937.
Művészi fényképezés. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda. Budapest. 1940.
Meine Technik – Meine Bilder. W. Knapp, Halle, 1945.
Így fényképezek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1957.
Fény és árnyék. Csak képek. (bevezető: Gera Mihály) Városháza – Sík Kiadó, Budapest, 2002.
Soft vagy nem soft? Fotoművészeti Hirek, 1932/1. Álló előhívás. Fotóművészeti Hírek, 1932/3.
Fényképezés fény ellen. Fotóművészeti Hirek, 1932/6.
A jövő kamerája. Fotóművészeti Hirek, 1935/8.
Színek és fények. Fotóművészet, 1944/1. (újraközlés: Fotóművészet, 2002, 5-6.)

Könyvek, cikkek Dulovitsról:
In: A fénykép varázsa. 12 kiállítás a magyar fotográfia 150 éves történetéből. Magyar Fotóművészek Szövetsége – Szabad Tér, Budapest, 1989. Chochol Károly: Magyarok a fényképezésért. A hazai fotótechnika történetéből.; Tőry Klára: A magyaros stílus.
In: Fejér Zoltán: Magyar feltalálók, találmányok. Négy név = száz év fototechnika-történet. 8. Petzval József, Mihályi József, Riszdorfer Ödön, Dulovits Jenő. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1997.
In: Kincses Károly: Fotográfusok Made in Hungary. Aki elment, aki maradt. Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998.
In: Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók. I.: magyarok a fotográfia történetében. Magyar Talentum Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2002.
Fejér Zoltán: A fény szerelmese. Dulovits Jenő fotóművész, feltaláló munkássága. HOGYF Editio, Budapest, 2003.
Fazekas: Interjú Dulovits Jenővel. Magyarság, 1936. febr. 9.
Ramhab Gyula: Értékeink: Dulovits Jenő. Fotoművészet, 1943. június
Bozsek Rezső: Kritikai séta a kiállításon. Fotoművészeti Hirek, 1931. nov.
Bozsek Rezső: Fotográfia, fénykép és fotoművészet. Fotoművészeti Hirek, 1932/6.
(S. L.): A Duflexről. Fotó, 1949. nov. 8.
Szegedi Emil: Így fényképezek – Dulovits Jenő könyve. Foto, 1957/5.
Dr. Vajda Pál: Az ’Egércsapdától’ a ’Duflexig’ Fotó, 1970/4.
In: Tőry Klára: A magyar fotográfia útja, 1973. (TV szakszöveg 3. rész, vetítés: 1977.)
Dr. Vajda P.: A fotótechnika, fotóoptika, fotóvegyészet magyar úttörői, Fotó, 1981/12.
Dr. Vajda Pál: 50 éves a Duto. Fotó, 1982/8.
Gadányi György: Dulovits – Reflex. DUFLEX. Fotó, 1990/2.
Szabó Tibor: Dulovits Jenő munkásságának technikai értékelése. 1996. 
Fejér Zoltán: Harminc éve hunyt el Dulovits Jenő. Fotóművészet, 2002/1-2.
Dulovits 100. (katalógus) Magyar Szabadalmi Hivatal, 2003.
Dulovits Budapestje. (emlékkiállítás katalógus) HOGYF Edito, 2003.
Fejér Zoltán: Dulovits Jenő (1903-1972) A magyar fotótechnika-történet klasszikusa. Digitális Fotó Magazin, 2004/április
Petur: Történelem: Magyarok a fotótechnikában. 2010.01.15. 
A fény szerelmese – Dulovits Jenő 15 fotója Budapestről (1930-1958) 2016. 
Legát Tibor: Lehúzott redőnyzár. Magyar Narancs, 2017.01.19.
Bata Tímea: „Falusi képeskönyv” – népies témájú fotográfiák az Új Idők-ben Korall, 73. szám, 2018.
Fejér Zoltán: Dulovits Jenő Sándor  2020.01.17.

Dulovits Jenő: Soft vagy nem soft? (részletek)
Fotoművészeti Hirek, 1932/1.

Az utóbbi néhány év soft-láza most van elmúlóban. Véglegesen? Tekintélyes fotografusok és esztétikusok hangos szóval parentálják el a ’letűnt’ irányt s a ’Neue Sachlichkeit’ jelszava alatt hódító útjára indult tárgyilagos ábrázolásban látják a jövő hajnalát. Szerintük most van a fényképezés azon az úton, hogy teljesen önmagára leljen, egyéni céljait egyén módszerekkel érje el. …
A lágyrajzú objektívet a zseniális lelkekben megvillanó művészi felismerés, nem pedig divatszeszély hozta létre, sírját (?) szintén a meg nem értés, a külsőségek hajszolása, a léleknélküli utánzás segített megásni. Tekintsünk mélyebben a kérdés lényegére. Vizsgáljuk meg elsősorban azt, hogy mely lélektani és egyéb momentumok idézték elő a soft fókusz megjelenését?
Az emberi szem … nem mentes bizonyos hibáktól. … Lencséje nem tökéletes objektív. … A szemlencse éles képmagot és körülötte igen finom, fényudvarszerű ’szórást’ létesít, tehát – csekély mértékben – lágyrajzú objektív. …
A Zeiss ’Tessar’ sokkal élesebb, brilliánsabb képet rajzol, mint a szem lencséje, tehát ahhoz képest túlságosan korrigáltnak tekinthető. … E tulajdonsága megbecsülhetetlen a tudományos fényképezésnél, de fotoművészeti szempontokból már kevésbbé vonzó. …
A gyakorlat megmutatta, hogy a lágy rajz a fényképek tónusskáláját valamivel meghosszabbíthatja. A pozitív képen a fényt és csillogást a papír fehér színe fejezi ki. … Ha azonban a lágyrajzú objektív e fehér foltok körül a ragyogás intenzitásának arányában gyengébb vagy erősebb ’szórást’ létesít, akkor a papír fehér tónusán túl is érzékeltethetjük bizonyos mértékben a fények játékát.
A lágy rajz – annak ellenére, hogy a körvonalakat élesen mutatja – apró, zavaró részleteket elnyel, tehát összefoglaló foltokat hoz létre. Nem csekély előny ez a művészi fényképezésben, különösen arcképeknél. … A soft fókuszú objektívnek nagyobb a mélységi élessége, mint ugyanolyan gyújtótávolságú és fényerejű korrigált objektívé. A ’vattás’ háttér helyett sokkal kedvezőbben ható ’soft’ hátteret rajzol. … Bizonyára ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk a soft fókusz életrevalóságát. Olyan értékei vannak, melyek igen sok esetben indokolttá teszik használatát, bár tagadhatatlan, hogy némi reformokon kell átmennie.
A néhány év előtti soft-láz rengeteg túlzást, félresiklást eredményezett. Elsősorban a lágyítás mértékében. Előfordultak olyan kontúrnélküli, elmosódott foltokból álló képek, melyek fordítottan felfüggesztve is ugyanúgy ’élvezhetők’ voltak. Túlzásba mentek azáltal is, hogy derűre-borúra alkalmazták. Nem vették észre, hogy egyes témák nem bírják el és kedvezőtlenül reagálnak rá. … Ne essünk újabb szélsőségbe. … Tegyük magunkévá a legújabb irány értékes alapelveit és cselekedjünk azok szerint, de ne menjünk el érzéketlenül oly szépségek előtt, melyek fényképezése megköveteli a lágy rajzot, mint az egyedül méltó kifejezési formát. Mindenesetre okuljunk a közelmúlt túlzásaiból és csak mérsékelt lágyságot alkalmazzunk. … A művészet célja mindig a szépérzék felkeltése, kielégítése, a gyönyörködtetés. Létjogosultsága van minden olyan műnek, mely ezt a célt el tudja érni. A művészi alkotás önmagában szép, még akkor is, ha netán pillanatnyilag összeütközésbe kerülne divatos művészeti irányok esztétikai alapelveivel. Ne feledjük, hogy igazán értékeset csak akkor alkothatunk, ha meggyőződésből, ízlésünk szavára hallgatva dolgozunk. Ne riasszon vissza az a vád sem, hogy a soft-kép a festészet szolgai utánzásának eredménye. … nem ilyen külsőségeken múlik a fényképezés függetlenítése a festészettől, hanem a lélek mélységeiből kell annak kiindulnia.
Röviden összefoglalva: a ’L’art pour l’art elvéhez igazodjunk és tartsuk meg továbbra is művészi eszközeink között a soft fókuszt.

Mit tud a Duflex?
Gadányi György: Dulovits – Reflex DUFLEX (részletek)
Fotó, 1990/2.

1. Szemmagasságból betekinthető, oldalhelyes, egyenes állású képet adó, tükrökből épült keresőrendszer.
2. A tükör exponálás után kereső helyzetbe ugrik vissza.
3. A tükör felcsapódása közben hátrahúzódik, lehetővé téve rövidebb gyújtótávolságú objektívek használatát.
4. Automatikus beugró blende. A mélységélesség ellenőrizhető.
5. 0,1 mm vékony acéllemezből készült, mechanikai és hőhatásoknak ellenálló redőnyzár.
6. Újrendszerű redőnyzárvezérlés. A redőny anyaga nem vékony tengelyre tekeredik, hanem félfordulatot megtevő henger palástjára, így nincsenek nagy sebességgel felpörgő alkatrészek.
7. Gombnyomásra nullázódó számlálószerkezet.
8. Beépített nagylátószögű optikai kereső, bevetítve a különböző gyújtótávolságú objektívek (35-50-90 mm) képhatára.
9. Könnyen kezelhető nagyméretű külső bajonett objektívfoglalat.
10. A gép torka lehetővé teszi bármilyen hosszú gyújtótávolságú objektív használatát vignettálás nélkül.
11. 24x32 mm-es, nyomdai formátumokhoz igazodó képméret.
12. Az alapobjektív 50 cm távolságig állítható (az eddigi gyakorlat szerint 1 m volt a legközelebbi beállítható távolság.)
13. A gép reflexei rendkívül gyorsak, működése rázkódásmentes. A gép külső formája sima, lekerekített, rejtett gombokkal.

Lábjegyzetek
1 Ramhab Gyula: Értékeink: Dulovits Jenő. Fotoművészet, 1943. június, 6. o.
2 Dulovits Jenő: Művészi fényképezés. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda. Budapest. 1940. 117. o.
3 https://docplayer.hu/107858217-Kemeny-tibor-dulovits-jeno-a-duflexfeltalaloja.html
4 Ramhab Gyula: i. m. 3. o.
5 Fejér Zoltán: A fény szerelmese. Dulovits Jenő fotóművész, feltaláló munkássága. HOGYF Editio. 2003. Munkámban szereplő adatok túlnyomó része Fejér monográfiáján alapul.
6 A Herczeg Ferenc által szerkesztett többnyire népi-nemzeti, konzervatív beállítottságú szépirodalmi művészeti és társadalmi képes hetilapban 1929 és 1947 között 434 felvételével, köztük jónéhány címlapfotójával a legtöbbet publikáló fotóművészek közé tartozott. Idézi: Magyar forma. Seidner, Bárány, Dulovits, Németh. HAP Galéria, 2006. 6. o.
7 Ramhab Gyula: i. m. 3. o.
8 Bozsek Rezső: Kritikai séta a kiállításon. Fotoművészeti Hirek, 1931/11, 253. o.
9 Bozsek Rezső: Fotográfia, fénykép és fotoművészet. Fotoművészeti Hirek, 1932/6. 116. o.
10 Bozsek Rezső: Fotoművészeti Hirek, 1933. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 44. o.
11 „Vannak fényképezők, akik a legtisztább, legdíszesebb ünneplőruhába öltöztetett leányokat és asszonyokat a legpiszkosabb, legdurvább napi munkához állítják.” Idézi: Bata Tímea: „Falusi képeskönyv” – népies témájú fotográfiák az Új Idők-ben. Korall, 73. szám, 2018. 128. o.
12 Idézi: Bata Tímea: i. m. 139. o.
13 Fazekas: Interjú Dulovits Jenővel. Magyarság, 1936. febr. 9. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 54. o.
14 Fazekas: i. m. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 56. o.
15 Fejér Zoltán: i. m. 58. o.
16 Lichtkontraste und ihre Überwindung. (Fényárnyék ellentétek és kiegyenlítésük) Die Galerie, Wien, 1937.
17 Dulovits Jenő: Művészi fényképezés. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Budapest. 1940.
18 Dulovits Jenő: Soft vagy nem soft? Fotoművészeti Hirek, 1932/1. 3. o.
19 Dulovits Jenő: Művészi fényképezés. i. m. 6. o.
20 Dulovits Jenő: Így fényképezek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1957. 143. o.
21 Dulovits Jenő: Művészi fényképezés. i. m. 7. o.
22 Dulovits Jenő: i. m. 7. o.
23 Erdős Tibor: Mende-mondák a fotográfiában. Fotoművészet, 1942. nov. 6. o.
24 Ramhab Gyula: i. m.3. o. Fotoművészet, 1941/1.; újraközlés Dulovits 16 színes fotójával:
25 Fotóművészet, 2002, 5-6.
26 Dulovits Jenő: i. m. 254. o.
27 Meine Technik – Meine Bilder. (Technikám - Képeim) W. Knapp, Halle, 1945.
28 Déli Magyar Szó, 1943. szept. 27. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 110. o.
29 Magyar Film, 1944/11. 17. o. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 110. o. 
30 Legát Tibor: Lehúzott redőnyzár. Magyar Narancs, 2017.01.19. 29
31 Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók. I.: magyarok a fotográfia történetében. Magyar Talentum. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2002. 74. o.
32 (-): Újjászülető iparunk egy gyöngyszeme. Élet és Tudomány, 1947. márc. 1. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 124. o.
33 Fejér Zoltán: Dulovits Jebő Sándor 
34 A Duflex hazai 3500 forintos ára a nyugati kisfilmes gépekének kevesebb mint fele, a havi átlagfizetés 6-700 forint volt, jó minőségük bizonyítéka több évtizedes használatuk. Közli: http://magyarnarancs.hu/tudomany/lehuzott-redonyzar-102239
35 Idézi: Dr. Vajda Pál: Az ’Egércsapdától’ a ’Duflexig’ Fotó, 1970/4. 181. o.
36 Bata Tímea: i. m.
37 Forrai Lajos: Az Új Magyar fotó. Új Magyar Foto, 1949/1. Idézi: Fejér Zoltán: i. m.133. o.
38 Lelkes István: Egy fotókiállítás margójára. Új Hang, 1955/11. 49. o. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 147. o.
39 (-): Kritika, de milyen… Foto, 1956. jan. 9. o. Idézi: Fejér Zoltán: i. m. 147.o.
40 Legát Tibor: Lehúzott redőnyzár.  
41 Így fényképezek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1957.
42 Szegedi Emil: Így fényképezek. Dulovits Jenő könyve. Foto, 1957/5. szept. 188. o.
43 Fotolexikon. Főszerkesztő: Barabás János. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1963. 112. o.
44 Fotóinak és az eredeti negatívok jelentős része monográfiája szerzőjének, Fejér Zoltánnak tulajdonában van.
45 Tény-Kép A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981.12. 19. – 1982.01.31.
46 Daguerre találmányának nyilvánosságra hozatala 1839.01.07, ismertetése 1839.08.19. a Francia Akadémián.
47 A fénykép varázsa. Tizenkét kiállítás a magyar fotográfia 150 éves történetéből. A Budapesti Művészeti Hetek és a Magyar Fotóművészek Szövetsége kiállítássorozata. MFSz – Szabad tér Kiadó, Budapest, 1989.
48 Fejér Zoltán: i. m. 173. o.
49 Fejér Zoltán: i. m. 177. o.
50 Fejér Zoltán: Négy név = száz év fototechnika-történet. Magyar feltalálók, találmányok. Petzval József, Mihályi József, Riszdorfer Ödön, Dulovits Jenő. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1997.
51 Dulovits Jenő Fény és árnyék. Csak képek (Bevezető: Gera Mihály) Budapest Főváros Önkormányzata, Városháza, 2002.
52 Dulovits Budapestje. Mai Manó Ház, 2003.04.24.- 06.01.
53 Dulovits 100. Magyar Szabadalmi Hivatal konferenciaterme, 2003.11.28. – 12.17.
54 http://hu.sahy.sk/download_file_f.php?id=457746
55 Magyar forma. Seidner, Bárány, Dulovits, Németh. HAP Galéria, 2006.10.10. - 11.10.

Tőry Klára magyar fotográfusokról írt részletes életrajzainak listáját ITT találod.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog