25 C
Budapest
Monday, April 21, 2025

Képes beszámoló egy viszontagságos utazásról

Luxus vendéglátás borkóstolással egybekötött különleges ebédre amely a hegyoldalban lévő étteremben van csodálatos környezetben és pazar kilátással a tengerre Törökországban.

Az utazási iroda programon kívüli ajánlata amelynek során 200 km távolságra kellett busszal oda utazni. Ez 6 órás kitérőt jelentett aminek következtében az aznapi program jelentős része meghiúsult. A képek mutatják, hogy mennyire “megérte” ez a kirándulás.  A felháborodás általános volt és az idegenvezető nem győzött szabadkozni. Ebben a méltatlan környezetben áll Kemal Atatürk a modern Törökország alapítójának szobra. A párommal nem volt kedvünk igénybe venni az “étterem” szolgáltatását, inkább a kis téren, Kemal Atatürk szobra közelében fogyasztottuk el a magunkkal hozott ennivalót.

István Balás
István Balás
1974-ben szereztem meg a képesítést műtermi szakon. Ekkor már az Óbudai fotókör (később fotóklub) tagja voltam. A továbbiakban a Budapesti Fotóklubba (MADOME) mentem, ahol további ismeretekre tudtam szert tenni (fotó történet, fotó esztétika). Közben sikerült állandó fotólabort létesíteni és így lehetőségem adódott részt venni a különböző kiállításokon-pályázatokon nem is eredménytelenül. Első munkám a Brazil Tropical (Fővárosi Nagycirkusz) volt, ahol a táncosok megvették a képeket és az igazgatójuk 8 db negatív-kockát kért az új műsorfüzetbe. A sikerek birtokában jelentkeztem az MTI-be, de ott csak laboráns-munkakört tudtak ajánlani amit nem fogadtam el és szabadúszóként vállaltam megbízásokat. Dolgoztam a Kék Iskolának a kiállításokon (megnyitó-fogadás-bankett), a csepeli óvodáknak (rendezvények-ballagás-farsang), Nők Lapja-nak külsősként, XII-I. ker IKV-nak műemlék és felújítás előtt álló épületek (fotogrammetria) fotó-archiválás, esküvők, bankettek. A digitális korszak óta közösségi oldalakon (Facebook, Twitter) és Google Earth (panoramio) nyílt lehetőség nemzetközi fotó-tárlatot létrehozni.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
849FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles