Blogajánló: 120 éve született az örök amatőr, Vadas Ernő World Press Photo-díjas fotográfus

0
30

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

1899. december 17-én, 120 éve született Nagykanizsán Vadas Ernő fényképész, fotóművész, a két háború közti időszak egyik legnagyobb hatású fotósa. A fényképezéssel kapcsolatos első élményeiről a Foto magazin 1962-ben megjelent számában jelent meg az alábbi írás: „Az első fénykép, az első expozíció, a fényképezés első öröme. Íme itt van a kép az asztalon, az első kicsi kép, melyet Vadas Ernő, a diák exponált 1918-ban egy júniusi napon a mai Menkina János utcában. A sikeres érettségi vizsga után jutalmul egy 9 x 12 lemezes fényképezőgépet kapott szüleitől s az első kép, melyet vele készített ez volt. Elmondta egyszer, hogy milyen izgalommal indult el első ,,témakereső” útjára. A fényképező masinát még nem nagyon értette, éppen csak az alapműveletekre oktatták ki. Egy kislányt látott az utcán, valamelyik szomszédnak a gyermeke volt (azóta már nagymama) s megkérte, álljon modellt, mert bizony fényképet akar készíteni. Az első modell elég bizalmatlanul pislogott az ormótlan készülékre, melyből ki kellett volna repülnie annak a bizonyos madárnak. Így készült el az első amatőrfelvétel, a kút rostélyára állított széparcú mezítlábas lánykáról. Olyan jól sikerült, hogy a gyermek szülei „utánrendeltek” a Vadas fiúnál s ennek köszönhetjük, hogy a sok kópia közül egyetlenegy fennmaradt. Érdekes dokumentum egy magasra ívelt amatőrfotográfusi pálya első mozzanatáról. Vadas Ernő féltve őrizte sok fényképezői emléke között ezt a kedves kezdetleges képecskét, s ha megmutatta jóbarátainak, tréfálkozva mindig hozzátette: így knipszeltem én." (Szegedi Emil: Két expozíció között, Foto, 1962/8.) Vadas Ernő 1954-től egészen 1962-ben bekövetkezett haláláig a Foto című szaklap főszerkesztője volt, 1959-ben Ménesterelés című képéért a magyar fotósok közül másodikként kapott díjat a World Press Photo pályázaton. Ő indította el pályáján Csörgeő Tibort, Szöllősy Kálmánt és Járai Rudolfot is, sok amatőr és hivatásos fényképészt tanított. Egy ide kapcsolódó anekdotát, felesége, Vadas Jolán mesélt el: 1940-ben, a háború elején, egyik vasárnap, veszprémi kirándulásunkon történt. Az ideges légkörben a fényképezőgépekkel, állvánnyal körülrakott Vadas Ernőt egy őrszolgálatos katona bekísérte a laktanyába, mert gyanúsnak találta. A kihallgatást vezető tiszt zordsága már a személyi adatok bemondásánál megenyhült. Jól tudta, ki az a Vadas Ernő. Hivatkozva azonban a különleges viszonyokra, úgy rendelkezett, hogy a filmeket, Vadas Ernő aznapi „termését”, azonnal elő kell hívni. A mestert ettől kezdve semmi más nem érdekelte csak az, hogy az előhívást ő maga végezhesse, saját receptje szerint, így vonultunk át a rendőrségi sötétkamrába, ahol Vadas valóságos fototanfolyamot tartott a helyes, tónusgazdag, kiegyenlítő előhívásról a nyomozóknak. Nem vizsgálat volt ez, hanem kiselőadás a fényképezésről. Lényéből életöröm, emberszeretet sugárzott, és fotóiban is az életnek azt a részét ábrázolta a legszívesebben, ami derűs és rendezett. Képei érthetők és gyönyörködtetők. Mondogatta, mikor amiatt „elemezték”, hogy nem elég „modern”: „Tudnék én is absztraktul fényképezni, mi sem könnyebb ennél, — de akkor csak egy-két sznob „értene” meg. Így hát maradok „régies”, mert nagyon szeretek a kép nyelvén egyszerű emberek sokaságával nyíltan és őszintén beszélgetni az élet reális szépségeiről.” (Vadas Jolán: Az amatőrők lelkes tanítója, Foto, 1962/8.)

A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog