Ezek voltak 2019 legjobb állatfotói a Reuters képszerkesztőinek válogatásában

0
0

fotóművész, természetfotós így írt 1958-ban az állatfényképezésről a FOTO magazin májusi számában.
“Alig akad a fényképezésnek olyan területe, ahol ennyire szerteágazna a mondanivaló, hiszen olyan különbözőek a feladatok. Meglesni az erdő sűrűjéből előlépő szarvasbikát, kivárni a fészkére szálló vadmadarat, vagy elcsípni a szabóméhet munka közben, mind más és más felkészültséget, felszerelést kíván s min­den esetben mások lesznek a nehézségek, melyekkel számolni kell.
Ezért alig akad olyan ember, aki az állatfényképezés minden ágában egyformán járatos lenne. Érdeklődés, lakóhely s egyéb külső és belső körülmények határozzák meg, ki mivel foglalkozik a legszívesebben, egyúttal leg­sikeresebben. A témakör határozza meg, hol milyen felszerelés, állattani tudás stb. teszi sike­ressé a munkát. Két „kellék” azonban minden területen döntően fontos, ez a türelem és kitartás. [… ]
Befejezésül még csak annyit, hogy ha nem puszta „dokumentáció” a célunk, a jó állatfényképésznek is figyelembe kell vennie azokat az esztétikai követelményeket, melyek a fényképezés egyéb területeire érvényesek. „Rendezni” ugyan alig tudunk, de a felvételi hely, idő stb. kellő kiválasztásával, türelemmel és jó ízléssel megfelelhetünk ezeknek is. S ha néha nagyobb, nehézséggel, több fáradsággal jutunk eredményhez, mint az egyéb területen fényképező társaink, ez csak a siker felett, érzett örömet növeli.”
Az állatfényképezés bölcsője Észak-Amerika volt. A XIX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben már megkezdődtek az első próbálkozások a kontinens emlős- és madárvilágának fényképezésére. A századforduló után a fényképezőgépek technikai tökéletesedése, a szaporodó expedíciók, az újabb felfedezések meggyorsították a vadfényképezés fejlődését. Napjaink természetfotósai lenyűgöző, olykor meghökkentő felvételeivel nagy népszerűségre tesznek szert, és már külön versenye van a legviccesebb természetfotóknak is.