Blogajánló: Magyar jókedv és szomorúság (1938) – 55 oldalas színes riport hazánkról az amerikai National Geographicban

0
2

A FotoKlikk válogatása a hazai szakmai blogokból

A National Geographic Magazin első száma 131 évvel ezelőtt, 1888. október 17-én jelent meg füzetszerű, téglaszínű borítóval, kettőszáz példányban, melyeket a National Geographic Társaság tagjai kaptak meg. A magazin eleinte még rendszertelenül, de 1896 januárjától már havonta jelent meg. Az arculatot nagyban meghatározta a Lumière testvérek által szabadalmaztatott technika, amely az első, újságírásban is használható eljárás volt színes fotók megjelenítéséhez. A legelső ilyen autokróm fényképet 1914 júliusában láthatták a folyóirat olvasói. Az első időkben kifejezetten a földrajzi oktatás céljait szolgálta, később azonban témaköre fokozatosan kiszélesedett, geológiával, botanikával, zoológiával, csillagászattal, történelemmel és néprajzzal is foglalkozni kezdett. Az első magyar vonatkozású hír 1901 áprilisában jelent meg: Triesztből egy osztrák-magyar hajó indult Föld körüli útra, fedélzetén egy különleges kiállítással; amely a Monarchia életét, gazdaságát mutatta be. 1907-ben közölték az első, valódi cikket Magyarországról a Szent István-napi ünnepséggel kapcsolatban. A legnagyobb terjedelemben a 140 oldalas, angol nyelvű folyóiratban a nyolcvanas évek végéig 1914-ben nyolcvanhárom, 1938-ban ötvenöt és 1971-ben negyvenegy oldalon emlékeztek meg rólunk. Az alapfelállás többnyire az volt, hogy a magazin egy munkatársa és egy fényképésze a tématerületre utazott, ahol eltöltöttek néhány hetet, megírták beszélgetéseiket, benyomásaikat és rengeteg fotót készítettek.Mai bejegyzésünkben az 1938-ban publikált 55 oldalas cikk különleges képeiből válogattunk. A Magyar jókedv és szomorúság című cikket John Patric írta, amelyet saját maga és a blogunkon már korábban bemutatott Hans Hildenbrand, valamint egy Vadas Ernő fotó mellett Balogh Rudolf színes és fekete-fehér képeivel illusztrálták. Különösen kedves az az egészoldalas kép, amelyet az egyik kis vendéglőben ő maga készített és amelyet mi is közlünk. – olvashatjuk az Est 1937. decemberi számában. Mr. Patric kitűnő képet ad Pécsről és a híres Zsolnay-gyárról, majd Budapesten riportot készített a nyolcvanéves Carlotta Felicianáról Liszt híres tanítványáról. Igazi amerikai újságíróhoz méltóan a kirándulásra automobilt vásárolt, ha mindjárt csak egy parányi kétüléses kocsit is. Útjuk első állomása Kecskemét és a bugaci puszta volt. Remek fényképek versenyeznek remek leírásokkal, melyekben dicsérte Budapestet, a kávéházakat és a Váci utcát is. Még mindig jó pénz a pengő - írja -, egy dollár öt pengőt ér. Az utcákon főleg FIAT autókat lehet látni, 600 főre jut egy autó. A kilencmilliós országban tehát mintegy 15000 személygépkocsi közlekedik. A részben színes képanyagban láthatunk őrségváltást a Várban, operaházi előadást, kaszásokat és marokszedőket, karácsonyi kántálókat, ruhasulykolókat, bábolnai ötösfogatot, kecskeméti barackvásárt, vülásszarvú szürkegulyát Bugacon, mezőtúri fazekast, de még húsvéti locsolást is. – melyről büszkén számoltak be a magyar nyelvű napilapok.

A cikk további része itt olvasható

via Mai Manó Ház Blog