szerda, december 8, 2021
Kezdőlap!élőKandó Gyula – Ata Kandó kiállításmegnyitója

Kandó Gyula – Ata Kandó kiállításmegnyitója

A nemrég elhunyt Ata Kandó (1913–2017) – született Görög Etelka – is izgalmas életutat járt be: 104 évét végig aktívan töltötte, mely során pályája párhuzamosan haladt a legnagyobb fotós legendákkal. Párizsban például Robert Capa laboránsa és pártfogoltja volt. Férje távozása után gyermekeit egyedül tartotta el divatfotózásból és világjárása során készített képeinek publikálásából. Fotográfiáit többek között magángyűjtőknél találjuk, míg ’56-os felvételeit a Magyar Nemzeti Múzeumban, de nagyobb kollekcióval rendelkezik tőle az amszterdami fotómúzeum és a Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét) is, ahonnan a kiállításra 13 vintage fényképe érkezett. Ata szívélyes természetű, varázslatos egyéniség volt sok baráttal, amelynek lenyomatai szintén színesítik az anyagot.

NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek