Vivian Maier

0
0

image-Te szívem egy Chicagóban dolgozó dadus fotói érdekelnek?
-Nem
-Hatvanas évek Amerika!
-Egy rakat fotós dolgozott akkoriban az államokban a padlás is tele képekkel….
-De ezek jók!
-Nem érdekel…
-Rolleiflexxel dolgozott….
-Muti csak….

Hát kb így ismerkedtem meg Vivan Maier fotóival.
Dadus aki egy akkor csúcs kategóriásnak számító géppel szaladgál és fotóz…ez megragadott.
Rolleiflexxel nem könnyű fotózni…sok magát fotósnak tartó ember még a rekesz/záridőt sem tudja beállítani rajta és akkor nem beszéltünk a saját fénymérőjéről ami a korszak egyik legjobbja volt, szeléniumos.
Persze manapság mindent csinál a gép a fotósok megdöbbentően nagy százaléka pedig mindent automatizálva használ. Nincs is ezzel semmi baj csak a sok xy fotográfi mellett egyszer csak megjelent egy egyszerű dadus aki olyan életképeket kattintott Chicago városáról, ami teljesen egyedülálló és mégsem hirdette magáról bőszen mint fotográfus…
Fotói nagyon szépen vannak szerkesztve, és úgy látom a fénymérés sem okozott neki különösebb gondot…remek pillanatokat kapott el úgy hogy csak egy lövése volt…a Rolleiflex nem mondható sorozat lövőnek.
Kápráztató.
A kiállítást végigsétálva sajátos hangulat ragadott meg amit tetézett mondata a falon…
“nincs új a nap alatt”
valóban nincs….

image
image
image
image
image
image
image
image
imageimage
image
image
image
image
image

Címkék

balassachicagomai manó házrolleiflexusavivian maierSokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem…legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova…nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…Szólok, elpattant a cérna káromkodni fogok…
Egyszerűen tele lett a tököm a kikent kifent konzumkurvákból, a hajléktalanból gazdaggá vált bölcsekből meg ebből az egészt kibaszott hóbeleblancból…szajkózzák megállás nélkül ugyanazt a bullshit szemetet, amit max egy fogyatékos imádkozó sáska szintjén lévő valaki tud komolyan venni.
Ettől a sok pozitív álszent szarságtól a belem fordul már ki!
Legyél mindig vidám, szépen festett, mosolyogj a lányod sírja felett és mesélj róla hogy kell pozitívnak lenni… Meséld el hogy hogy voltál képzelt hajléktalan és hogyan lettél gazdag és ha nincs semmi valós mondandód csak az hogy tizenötezeréé lehet fotózkodni veled akkor pózolj bérelt musztángban, és hitesd el velük hogy ez jár nekik mert neked is jár…a pofád maximum…
Na jó…kikiabáltam magam…kezdjük az elején…
Figyelj…elárulok egy titkot…nem kell mindig boldognak lennek tudod?
Nem kell mindig pozitívnak lenned…összedőlhet a világ és maradhatsz a romok alatt…zokoghatsz, fájha…Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését….láthatóan nem egy lehetetlen dolog….