Portréfotózás 1

0
0

image

Mitől jó egy portré?

Nehéz megfogni a dolgot de egy biztos hogy a legjobb portrék húsz százalékban mutatják a külsőt és nyolcvan százalékban a belsőt tárják fel.
Számomra az a fontos hogy a portrén maga az ember legyen ne egy felvett szerep.
Látni akarom az embert, kicsalogatni az álarcok sora mögül és akkor elkapni amikor egy szempillantásnyi időre feltünik a bábos félretéve a bábot. Számomra ez az esszenciája…megmutatni az esendőséget, az egyszerűséget, az embert.
Sokszor fordult elő hogy modelleim hosszasan nézték a képet majd megjegyezték, igen ez én vagyok…számomra nagyobb bók nincs is ennél.
Ez én vagyok. Fontos szavak ezek mert az ember önmagára ismert. Mezítelen.
Ezt leginkább türelemmel érhető el…erőszakkal trükkökkel nem lehet sajnos.
Beszélgetek modelleimmel, megismerem őket, mesélek magamról, ezzel közel lehet kerülni a célhoz…nem megyünk stúdiókba…olyan helyet keresek ahol otthonosan érzi magát így a feszélyezettség is megoldható…nem kérem hogy pózoljon…a beszélgetést szép lassan átengedem a segédemnek és úgy teszek mintha csak fénymérés gyanánt kattogtatnék…természetesen nem ez történik…a legjobb fotóim születtek így…
Általában 3,2 2,8 – as blendét használok ezekhez a képekhez. Szemre állítom az élességet és figyelek. Ezek magának a fotózásnak a feltételei legalábbis nálam, természetesen ahány fotós annyi szokás…

imageposted from Bloggeroid

Címkék

balassakutyaportréportréfotózásportréfotózás trükkökwahornSokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem…legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova…nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…Szólok, elpattant a cérna káromkodni fogok…
Egyszerűen tele lett a tököm a kikent kifent konzumkurvákból, a hajléktalanból gazdaggá vált bölcsekből meg ebből az egészt kibaszott hóbeleblancból…szajkózzák megállás nélkül ugyanazt a bullshit szemetet, amit max egy fogyatékos imádkozó sáska szintjén lévő valaki tud komolyan venni.
Ettől a sok pozitív álszent szarságtól a belem fordul már ki!
Legyél mindig vidám, szépen festett, mosolyogj a lányod sírja felett és mesélj róla hogy kell pozitívnak lenni… Meséld el hogy hogy voltál képzelt hajléktalan és hogyan lettél gazdag és ha nincs semmi valós mondandód csak az hogy tizenötezeréé lehet fotózkodni veled akkor pózolj bérelt musztángban, és hitesd el velük hogy ez jár nekik mert neked is jár…a pofád maximum…
Na jó…kikiabáltam magam…kezdjük az elején…
Figyelj…elárulok egy titkot…nem kell mindig boldognak lennek tudod?
Nem kell mindig pozitívnak lenned…összedőlhet a világ és maradhatsz a romok alatt…zokoghatsz, fájha…Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését….láthatóan nem egy lehetetlen dolog….