7.3 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

A fotózás alapjai 2 avagy milyen kamerát vegyek?

imageMegleptetek, mert a legtöbb kérdés arra vonatkozólag érkezett, hogy milyen kamerát vegyetek?
Megpróbálom összefoglalni a lényeget, hogy én mire figyelnék oda.

Első körben talán szűrjük ki a parasztvakítást.

A megapixelek. Szinte teljesen mindegy, hacsak nem akartok méteres nyomatokat készíteni. Amit tudni kell az röviden annyi, hogy a sima 35mm-es film kb 100 MP-nek felel meg, a félformátum pedig hozzávetőlegesen 600 és 800 között van így talán jobban látszik, hogy mennyira le van mardva a digitális technika felbontásban…és akkor csak filmekről beszéltem nem esett szó egy nedveskollódiumos eljárásról, ahol az eredeti kép lehet akár méteres méretű is, olyan felbontással ami mellett a legfejlettebb Hasselblad még játékgépnek se nagyon menne el. SOSE válassz az alapján hogy melyiknek nagyobb a felbontása!

Nagy optikája van. A méret máshol meglehet hogy fontos, ez esetben azonban nem. Kivétel az az eset amikor oroszlánt akarsz fotózni 400 méterről, de ez viszonylag ritka a kezdők közt. Pár szóban összefoglalva az optikák jellemzőit, az emberek szeretik, hogy mindenre lehessen használni az adott optikát ezért könnyen megvesznek egy 24-150 es optikát amivel akár makrót is, de nagylátószöget is lehet csinálni. Igen lehet…csak szarra sem jó. Hosszú évek óta nem használok Zoom-os optikákat, mert olyan vacakul rajzolnak az elérhető árkategóriában, hogy egy Praktica röhögve beelőzi Jena optikával. Elmosódnak a szélek, csak középen éles a kép, minimális nagyításnál egyszerűen szétesik, szar a fényereje, sorolhatnám. Fix optika! Én egy 35-öst és egy 85-öst használok és mindenhol jól teljesítettek eddig. Kompakt gépeknél érdemes figyelni mekkora a lencse átmérője illetve minimum 3,2-ről induljon a rekesz. Gondolom mindenki tudja mi a rekesz mert senki sem kérdezte 😀

Lehet vele videózni. Ne sértődjön meg senki de ha videózni akarsz vegyél egy videókamerát baszki.

Naszóval…lehetőleg legyen rajta spotmérő funkció, hogy kontrafényben is tudjon kalkulálni, legyen rajta vakupapucs, mert a beépített általában macskariogatáson kívül semmire sem jó, legyen rajta lehetőség a manuális beállításokra, az objektív fényereje legyen minél jobb, képes legyen RAW formátumban fotózni, legyen lehetőség az expozíciót Bulb azaz folyamatos állásba állítani…így tudsz akár percekig exponálni, pl éjszakai égbolt fotózása stb. Iso emelkedésével elfogadható zajszint növekedés legyen rajta, Kb én ezekre figyelnék oda…a márka az teljesen másodlagos én Nikont használok, de semmi kifogásom sem a Canon sem az Olympus, Samsung, vagy akármeklyik márka ellen sem.
No persze fennmarad a kérdés, hogy mi van akkor amikor valaki annyira bátor hogy filmes gépet akarna venni? Az egy teljesen más móka….ha érdekel valakit leírom, és továbbra is szeretettel várom a kérdéseket, és igyekszem minél előbb ,megválaszolni őket.

Címkék

balassacanonfotósulifotózásmilyen gépet vegyek?nikonSokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem…legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova…nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…Szólok, elpattant a cérna káromkodni fogok…
Egyszerűen tele lett a tököm a kikent kifent konzumkurvákból, a hajléktalanból gazdaggá vált bölcsekből meg ebből az egészt kibaszott hóbeleblancból…szajkózzák megállás nélkül ugyanazt a bullshit szemetet, amit max egy fogyatékos imádkozó sáska szintjén lévő valaki tud komolyan venni.
Ettől a sok pozitív álszent szarságtól a belem fordul már ki!
Legyél mindig vidám, szépen festett, mosolyogj a lányod sírja felett és mesélj róla hogy kell pozitívnak lenni… Meséld el hogy hogy voltál képzelt hajléktalan és hogyan lettél gazdag és ha nincs semmi valós mondandód csak az hogy tizenötezeréé lehet fotózkodni veled akkor pózolj bérelt musztángban, és hitesd el velük hogy ez jár nekik mert neked is jár…a pofád maximum…
Na jó…kikiabáltam magam…kezdjük az elején…
Figyelj…elárulok egy titkot…nem kell mindig boldognak lennek tudod?
Nem kell mindig pozitívnak lenned…összedőlhet a világ és maradhatsz a romok alatt…zokoghatsz, fájha…Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését….láthatóan nem egy lehetetlen dolog….

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles