Napok óta nézem a neten hogy a fél ország hőbörög azon, hogy kik nyerték idén a Capa díjat miért nem méltó az ő nevéhez, vagy miért nem felel meg a pályázati kiírásnak egyik nyertes munka sem…Na most ha azt gondoljátok, hogy igazságot fogok tenni vagy megmondom a tutit, akkor kattintsatok nyugodtan tovább ezt meghagyom másoknak.Engem az üggyel kapcsolatban az gondolkoztatott el, hogy miért nem zavar engem ez a dolog?Na jó egyrészt mert nem neveztem…de az a baj hogy ha neveztem volna sem zavarna.Eszembe sem jutna teleböfögni a netet hogy milyen szar az egész.Bennem a hiba. Bocsássátok meg nekem de én már nagyon rég nem akarok megfelelni senkinek. Bizonyítani sem akarok semmit.Teszem a dolgom mert szeretem csinálni, de nem várok érte semmilyen elismerést.Minek az? Bocsánatot kérek még egyszer ez csak az én véleményem, és biztos sokaknak millió indokuk van hogy miért fontos az elismerés, de én csak úgy vagyok, és ez nekem jó…Nem gondolom hogy jobb fotós, vagy igazabb ember lennék akkor, ha nyernék valamilyen díjat…ezért aztán nem is nevezek semmire szinte sosem…még a Magnumhoz is elfelejtettem beadni a pályázati anyagomat pedig kaptam lehetőséget a Párizsi irodától…épp tanítottam…az fontosabbnak tűnt.Ettől omlana össze a szakma?Nem tudom én ezt sem hiszem….én azt hiszem holnap újra felülök a biciklire és kimegyek az emberek közé dolgozni…azért mert örömmel tölt el az hogy fotózhatok.Mert jó érzés hogy van eszközöm, szemem, témám hozzá. Másra nemigen van szükségem…publikálom hogy akit érdekel láthassa olvashassa a történeteket. Bennem a hiba….túl egyszerű vagyok művésznek. Nem vágyom sokra…A jóisten így is érdemeimen felül kegyes volt velem egész életemben…Minek morogjak…inkább teszem a dolgom…
Címkék
balassacapa díjcapa intézetfotópályázat.pályázatrobert capaSokszor kérdeznek az emberek fiatal koromról, vagy csak arról, hogy honnan jöttem…legyen nektek egy rövidített verzió itt, bár úgy hiszem részleteiben már megírtam.
1977 ben születtem. Szüleim nem tartottak rám igényt. Anyám kint hagyott a kocsma előtt három hetes koromban a napon, ahonnan a szomszéd vitt haza. Ekkor kerültem nagyanyámékhoz. Anyámmal a kapcsolatom egy katasztrófa volt. Valójában nem szerettem. Dagadt kis buzinak hívott rendszeresen, így nem is adott rá túl sok okot. Alkoholista volt, könnyű drogokkal is élt, és ezek megszerzése érdekében megfordult az utcán is. Gyerekkoromban rengetegszer feltettem a kérdést hogy miért nem kellek sehova…nekem miért nincs helyem? Végül arra jutottam, hogy engem nem lehet szeretni, így ez lett az alapállapot. Rohadt rossz gyerek voltam. Felgyújtottam a garázst, robbangattam, macskákat lövöldöztem csúzlival, rendszeresen belőttem a lakók ablakait, kiszúrtam nagyapám kocsijának a kerekeit, sorolhatnám.
Apám sosem élt a jogával hogy m…Szólok, elpattant a cérna káromkodni fogok…
Egyszerűen tele lett a tököm a kikent kifent konzumkurvákból, a hajléktalanból gazdaggá vált bölcsekből meg ebből az egészt kibaszott hóbeleblancból…szajkózzák megállás nélkül ugyanazt a bullshit szemetet, amit max egy fogyatékos imádkozó sáska szintjén lévő valaki tud komolyan venni.
Ettől a sok pozitív álszent szarságtól a belem fordul már ki!
Legyél mindig vidám, szépen festett, mosolyogj a lányod sírja felett és mesélj róla hogy kell pozitívnak lenni… Meséld el hogy hogy voltál képzelt hajléktalan és hogyan lettél gazdag és ha nincs semmi valós mondandód csak az hogy tizenötezeréé lehet fotózkodni veled akkor pózolj bérelt musztángban, és hitesd el velük hogy ez jár nekik mert neked is jár…a pofád maximum…
Na jó…kikiabáltam magam…kezdjük az elején…
Figyelj…elárulok egy titkot…nem kell mindig boldognak lennek tudod?
Nem kell mindig pozitívnak lenned…összedőlhet a világ és maradhatsz a romok alatt…zokoghatsz, fájha…Mielőtt bárki azt hinné ördöngősség végigfotóztam egy tok készítését….láthatóan nem egy lehetetlen dolog….
