VL-120B LED lámpa | fototv.hu

0
1

Egy fotós felszerelés fejlesztését soha sem lehet abbahagyni, mindig lesz újabb gépváz, objektív, állvány és egyéb kütyü, amit a szettáskában szeretnénk tudni. A felvételek sarkalatos pontja a megfelelő világítás, körbenéztünk hát egy kicsit, 50 ezer forint alatt milyen kiegészítőkkel lehet emelni fényképeink és videóink színvonalán.

A Mikrosat Kft. által forgalmazott termékek közül válogattunk olyan portékák között, melyeket valóban hasznosnak találunk és pár tízezer forintért cserébe fontos kiegészítői lehetnek felszerelésünknek. A mazsolázás után az alábbi eszközöket ajánljuk olvasóinknak:

Nézzünk először egy LED fejlámpát, melyekből manapság a DSLR videózás elterjedése miatt szinte minden méretben, árban és minőségben választhatunk. Én most valami kompakt eszközt kerestem, nem a lehető legnagyobb fényerejűt, sokkal inkább a legjobban kihasználhatót, mindezt persze jó ár/érték arány mellett. Így esett a választás a Mikrosat majdnem legkisebb LED lámpájára, a VL-120B-re. A terméknévből is kiderül, 120 LED izzóval van dolgunk, melyeket egy igazán kompakt kis testbe zsúfoltak bele. De miért pont ez a modell? Először is a 120 LED gyakorlatban szinte teljes sötétségben is kellő megvilágítást biztosít az előtérnek, nappal pedig derítőfénynek is jól használható.

A VL-120 két verzióban érhető el, a sima modellt 4db AA ceruza elemről vagy akkumulátorról üzemeltethetjük, míg az általam kiválasztott 120B típus beépített Li-Pol aksival van ellátva gyárilag. Mivel Lithium típusú, nem kényes a rátöltésre, sőt egy ideig hálózatra kötve is használható lemerült állapotban, ez sajnos egy idő után elmúlik. De a lényeg, hogy lámpa akkuja nagyon jól bírja, gyakorlatban 2,5-3 órán keresztül üzemeltethetjük folyamatosan! És alig melegszik? Ez igen fontos szempont, ugyanis a saját jóval drágább LED lámpáim pl. a túlmelegedéstől is leállnak néha, pedig az akku elvileg bírná. A teljes feltöltést kb. 4 óra alatt érjük el. Kapunk töltés szint ellenőrzést 4 állásban, illetve a teljesítmény is fokozatmentesen 9 lépésben szabályozható, ami rendkívül hasznos funkció.

A VL-120B LED fényforrás szabvány vakusaruval csatlakoztatható a gépvázakra, de van szerencsére közvetlen kis állványmenet is talpban, valamint a gyári doboz tartalmaz egy sínt is, mellyel távolabb rakhatjuk a lámpát a készüléktől. A fehér LED-ek 5600K színhőmérsékletű fényt bocsátanak ki, melyet a szintén alaptartozék narancs színszűrővel varázsolhatunk 3200K-es melegségűvé. Használati tapasztalatom, hogy érdemes pl. egy pausz papírt lágyításnak betenni a szűrő és lámpa közé, kellemesen finomítja a LED amúgy éles fényét. És végül a slusszpoén, a VL-120 és 120B Led-eket kb. bruttó 15 000Ft-ért vásárolhatjuk meg, ami a szolgáltatások tekintetében igen csak jutányosnak mondható. Az kedvező ár egyedül a műanyagok anygaminőségének rovására ment… Legyen szó videózásról vagy fotóról, ez a fényforrás bármikor használatra kész.

A terméket a Mikrosatnál itt találod: VL-120 LED lámpa