6.2 C
Budapest
Thursday, April 18, 2024

Túl a 10 millión | fototv.hu

A Canon bejelentette, hogy több mint 10 millió D SLR (digitális tükörreflexes) fényképezőgépet gyártott világszerte az EOS 300D 2003-as piacra hozatala óta. A Canon D-SLR termékei folyamatosan az első helyet birtokolják a GfK áltál készített vásárlói sikerlistákon. A Canon EOS 300D sikerét 2005-ben a piacvezető 350D örökölte, majd ezt az EOS 400D és az EOS 450D követte.  

Remélhetőleg a trend az idén tavasszal bejelentett EOS 500D-vel tovább fennmarad.

“A Canon az európai D-SLR fogyasztói piac 40%-os növekedésében jelentős részt mondhat magáénak, annak köszönhetően, hogy vásárlói kívánalmait mindig szem előtt tartja és szenvedélyes híve a jó képminőségnek. Bízunk benne, hogy az EOS 500D megjelenése tovább erősíti piaci pozíciónkat ebben az évben.” – mondta Rainer Fuehres, a Canon Consumer Imaging Europe vezetője.

Az EOS 300D volt az első, a nagyközönség számára is elérhető árú digitális tükörreflekszes fényképezőgép

Az EOS 500D ez első Full HD videófelvételre képes "belépő szintű" DSLR készülék

A széles fogyasztói piacra szánt D SLR modellek növekvő száma az objektívek eladásának számát is magával hozta. A Canon EF objektív portfoliója, a népszerű D SLR objektívek leggazdagabb kínálata 60 modellt tartalmaz, melyekből 40 milliót adnak el évente.


A Canon nemrég ünnepelte első tükörreflexes fényképezőgépe, a Canon Flex SLR ötvenedik születésnapját, mely 1959. májusában került a piacra. Világszerte 50 millió Canon SLR fényképezőgépet adtak el, melyek azóta is folyamatosan az amatőr és professzionális fényképezés etalonjának számítanak.

1 GfK WEU14 január-december az említett években

2 GfK WEU14 2008. január – december

image

TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles