3.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Sylvia Plachy ? Mikor Lesz Holnap fotókiállítás | fototv.hu

A Mai Manó Ház örömmel mutatja be Sylvia Plachy ? Mikor Lesz Holnap című, mintegy 110 fotográfiát tartalmazó kiállítását. A kiállítás 2015. április 19-ig tekinthető meg.

Sylvia Plachy - Anyám apám sírjánál, 1980

Megtekinthető:

Mai Manó Ház

2015. február 15. ? április 19.

minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén 11-19 óra között

www.maimano.hu

A Mai Manó Ház örömmel mutatja be Sylvia Plachy ? Mikor Lesz Holnap című kiállítását. A különleges, mintegy 110 fotográfiát tartalmazó, a fotográfus sokszínű munkásságát és világjárásait bemutató tárlat, Sylvia Plachy fotográfus és Csizek Gabriella kurátor válogatásában most először látható és innen indul majd rangos európai kiállítóhelyekre.

A kiállítás címe a fotográfus gyermekkorából ered, amikor  esténként elalvás előtt azt kérdezte édesanyjától, hogy ?Mikor lesz holnap??.A rendezés is a költészethez áll közel, az asszociációk, érzések, jelentések nyomán összeálló képsorok olykor fájdalmasak, végtelenül magányosak, máskor pedig mosolyt fakasztanak. A művek egy része még nem jelent meg kötetben és nem volt látható a közönség számára sem. A tárlat része két videó: egy kis filmetűd, Anyu a szélben, amelyet Adrien Brody készített édesanyjáról, Sylvia Plachy-ról és vetítjük még Rebecca Dreyfus 2007-ben készült Önarckép hazatérő tehenekkel és más munkákSylvia Plachy-tól című díjnyertes rövidfilmjét is.

Csizek Gabriella kurátor a kiállításról

Sylvia Plachy humanizmusa és igazság iránti elkötelezettsége nem a világ harmonikus bemutatásában, szépségének keresésében jelenik meg, hanem abban, ahogyan a dolgok mögötti történetbe megannyi finomsággal szinte észrevétlenül vezeti el képeinek nézőit. Egyedülállóan ragadja meg az emberi lét esendőségét és finom kiemelései az arcokból vagy valóság történéseinek folyamatából mindig az egyszeri törékenységét mutatják meg. Érzi, ami történik, és ez válik általa képpé, a fényérzékeny papírra leképezett világgá.

Portréit gyakran elrejti, már szinte csendéletekként jeleníti meg. A műveken a szereplők sosem szépek vagy éppen nem szépek, hanem emberek, akik éppen azok, akivé lettek, és akik lehetnének. Sylvia lélek-tükröt tart kezében fényképezőgépként.

Minden fotója úgy fikció, hogy közben mélyen valóságos. Sosem zár le egy történetet, hanem megjeleníti azt, így adva életet a képnek.

Különleges portréi közé tartoznak az állatokról készített fotói, amelyek valójában személyiségeket jelenítenek meg és az emberi élet helyzeteit, sorsfordulóit élhetjük át általuk. Megközelítése nélkülözi a távolságot ? nem dokumentálja a történéseket ? találkozásokat örökít meg nemcsak emberekkel, állatokkal, hanem tájakkal, terekkel és olykor tárgyakkal. Fotói szinte sugározzák az érzések esszenciáját.

Képei úgy dokumentálnak, mintha álmok lennének és sokkal inkább érzések lenyomatai, mint tények megmutatásai. Szavak nélkül így mondanak el történeteket.

A kiállítás címe még gyermekkorából való mondat, amely esténként hangzott el alvás előtt. Tervei szerint következő kötetének a címe is ez lesz.

A Mikor Lesz Holnap című kiállítás száztíz képe válogatás az egész életműből és sem a helyszínek, sem a témák nem jelentettek elsődleges szempontot. Sokkal inkább, mint egy ?mágnes? vonzotta egymáshoz a képeket a cím. A rendezés is sokkal inkább a költészethez áll közel, semmint valamiféle racionális logikához. Az egyes falak verssorok, a termek és a kiállítás egésze versekké, verssé áll össze. Az asszociációk, érzések, jelentések nyomán összeálló képsorok olykor fájdalmasak, végtelenül magányosak, máskor pedig mosolyt fakasztanak.

A művek egy része még sosem jelent meg sem kötetben és nem volt látható kiállítótermek falán Európában. A tárlaton látható egy kis filmetűd, amelyet Adrien Brody készített édesanyjáról, és vetítjük még Rebecca Dreyfus és Albert Maysles 2007-ben készült 10 perces portréfilmjét is Sylvia Plachyról.

Sylvia Plachy

Sylvia Plachy a kortárs fotográfia megkerülhetetlen klasszisa. A világhírű, magyar származású, budapesti születésű fotográfus a forradalom után, 1956-ban egy lovaskocsiban rejtőzködve, szüleivel jutott át az osztrák határon, majd két évvel később New York környékén telepedtek le. Azóta is ott él családjával.

Első felvételeit még az osztrák Alpokban készítette tizenöt éves korában, egy iskolai kirándulás alkalmával. Az édesapjától ajándékba kapott Agfa Box kamerával egy fekete kecskét fényképezett a hófödte, fehér tájban.

1964-ben, tanulmányai során kezdett el fényképezni. A Pratt Institute művészeti képzésében vett részt és a harmadik évben, a fotográfiai kurzuson tanulta meg az alapokat és érezte meg, hogy ez lesz a hívatása. Tanára, Arthur Freed javaslatára ? aki azt gondolta, hogy ők ketten rokonlelkek ? kereste fel Sylvia Plachy André Kertészt. A tanárnak igaza volt. Sylvia a hatvanas évek közepétől gyakran meglátogatta André Kertészt, sokat beszélgettek életről, fotográfiáról és mély barátság alakult ki közöttük: mintha nagyapjához járt volna az unokája. ?Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni.? ? mondta tanítványáról és annak képeiről André  Kertész.

Sylvia Plachy 1974-től mintegy harminc éven keresztül a Village Voice, a New York-i kulturális hetilap meghatározó fotográfus munkatársa volt. Az olvasóknak nyolc éven keresztül hetente, egyetlen képben mesélt el egy New York-i történetet, szavak nélkül a város különös krónikásaként a többnyire UNGUIDED TOUR (Nem irányított városnézés) elnevezésű rovatában.

Első kötetét, a legendás Unguided Tour-t ennek a rovatnak a képeiből és egyéb, a Voice számára készített munkáiból válogatta. Az album, mely egy Tom Waits lemezzel került kiadásra, 1990-ben elnyerte az év legjobb publikációjának járó, az ICP által adományozott Infinity-díjat. Richard Avedon ezt írta: ?Robert Frank Amerikaiak című albuma óta nem találkoztam ilyen mélységű és erejű életművel. Megnevetett és megszakad tőle a szívem. Erkölcsi lény. Ő minden, aminek egy fotográfusnak lennie kell.?

Következő kötete a Red Light (1996) a New York-i szexipar bemutatása, amely James Ridgeway író szövegével jelent meg.  Signs & Relics (1999) című albumához pedig Wim Wenders írt előszót és képeiből a Mai Manó Ház kiállítást mutatott be 1999-ben.

Negyedik kötete, a Self Portrait with Cows Going Home című album 2004-ben Golden Light-díjat kapott. Jim Jarmusch filmrendező szavainál nehéz pontosabban megragadni ennek a megrázó könyvnek egyedülálló mélységét és szépségét:?A rövid képkísérő szövegek és a rendkívüli képek, az Önarckép hazatérő tehenekkel című könyvben úgy alkotnak egy közös világot, ahogyan egy kelet-európai ember személyes történetének anyaga összefűzi a tényt, az emlékezést és az álmot. Plachy kísértetjárta fotói tökéletesek a maguk tökéletlenségében, mentesek a fölösleges súlytól, mindegyik az ő önarcképe ? de valahogyan belülről kifelé? A Budapest Galéria Kiállítóházában 2006-ban volt tárlat a könyvből válogatott képekből.

Ezt követő két publikációja a Goings On About Town (2007) és az Out of the Corner of My Eye (2008).

Fotográfiai munkásságát folyamatos sikerek és elismerések kísérik. 1977-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott. 2004-ben a WIPI (Women in Photography International) neki ítélte a Lucie-díjat, amelyet többek között Annie Leibovitz 2003-ban kapott meg. 2009-ben. Dr. Erich Salomon életműdíjat kapott, a Német Fotográfiai Szövetségtől (DGPh) fotóriporteri munkájáért.

Képeit közölték a Vogue-ban, a Camera Arts-ban, az Artforumban, a The New York Times-ban, a Granta-ban, a Grand Streetben, a NewsweekbenConde Nast Travelerben, a Metropolis Magazine-banés a New Yorkerben is. Számos egyéni kiállítása volt a világon Tokiótól Los Angelesig. Műveit többek között a Guggenheim Múzeumban, a Museum of Modern Artban, a San Francisco Museum of Modern Artban és a párizsi Biblioth?que nationale de France-ban is őrzik.

1973-ban született meg fia ? az azóta Oscar-díjas Adrien Brody ? aki állandó modellje is lett. ?Szinte nem tudtam levenni a szemem róla. Ott volt ez a kis vibráló lény és minden érzelem ott tükröződött az arcán? ? mondta Sylvia Plachy egy későbbi interjúban. Fiáról készült képei szerves része életművének és mind a mai napig az év végi ünnepekre, egy abban az esztendőben róla készített képpel kíván minden jót barátainak, ismerőseinek.

Sylvia Plachy élete nagyszerű példája annak, hogy egy bevándorló, mindent újrakezdő család gyermeke hogyan tudja megvalósítani álmát az emberi értékeinek sziklaszilárd megtartása mellett, hogyan képes felépíteni karrierjét és mindeközben férjével felnevelni egy egyedülállóan tehetséges fiút. Férje, a lengyel származású Elliot Brody történelmet tanított.

Sylvia Plachy életében és képeiben őrzi mindazt, amit a közép-európai gyökerek jelentenek számára. A Magyarországon töltött első tizenhárom évére meghatározó időszakként tekint vissza, gyermekkori barátságait a mai napig ápolja és szülei értékrendje belső iránytűként igazítja el még most is. Mindig vele vannak.

1965-től rendszeresen, szinte zarándokként visszatért Magyarországra. Meglátogatta nagymamáját, barátait, felkereste gyerekkorának illatait és helyszíneit. Újonnan felfedezett nyelve, a fotográfia hídként kötötte össze múltját és jelenét.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles