A Samsung ma bejelentette legújabb cserélhető objektíves kompakt rendszerét, mely szakít a gyártó eddigi APS-C szenzorméretű készülékeivel és a méretminimalizálás érdekében 1?-os képérzékelőt kapott. A Samsung NX Mini tényleg apró, a mindösszesen 2.3cm vastag váz mellé 196g-os tömeg társul akkumulátorral együtt. Három NX-M objektív készül a Minihez jelenleg, a 9-27 mm-es optikával KIT-ben 549 dollárért lehet majd megvásárolni.
Egy újabb pillanatnyi ?leg? készült el a Samsung jóvoltából, hiszen pillanatnyilag a koreai gyártó NX Mini fényképezőgépe a legkisebb cserélhető objektíves tükörnélküli rendszerkompaktja. És valóban kicsi, vastagsága 2.3cm, 11×6.2cm-es a váz és akkumulátorral együtt is csak 196g!
Ehhez a mérethez persze szakítani kellett a többi Samsung NX-ben található APS-C képérzékelővel, az NX Miniben 1?-os szenzor dolgozik, ezzel a mérettel pl. a Nikon 1 rendszerben találkozhatunk. 20.5 megapixeles az effektív felbontása és BSI-CMOS technológiájú, az érzékenység natív skálája ISO 160-12 800-ig terjed, kiterjesztéssel érhető el a 100-25 600-as tartomány.
Az NX Mini hátulján egy 3?-os LCD kijelzőt találunk, mely 180 fokban felhajtható, erősen támogatva a divatos selfie mániát. 460.800 képpontot kapott és természetesen érintésérzékeny, EVF kereső nincs a készülékben, sőt beépített vakut sem találunk. A gyári csomagban viszont mellékelnek egy kis villanót, amit egy speciális csatlakozóval kapcsolhatunk a gép tetejére.
Objektív frontos a törpe MILC mellé három NX-M bajonettes optikát tervezett egyelőre a gyártó, ebből kettő lesz azonnal megvásárolható. A Samsung NX-M 9-27 mm f3.5-5.6 O.I.S objektív a váz mellé szánt alap KIT lencse, amely a 2.66x gyújtótávszorzó végett kisfilmes formátum szerint 24-73mm-nek felel meg. A Samsung NX-M 9 mm-es fix 24mm ekv. látószöget ad f3.5 fényerő mellett. Ennek gyakorlatilag csak a kis méret miatt van értelme, hiszen megegyezik a zoom legnagyobb látószögével és fényerejével. Később lesz kapható az NX-M 7mm f1.8 O.I.S. optika, mely már sokkal izgalmasabb lesz, hiszen fényerős 45mm-es objektívről van szó optikai stabilizátorral felvértezve.
A kor szellemének megfelelően és a várható felhasználó csoportokra szabva a WiFi és NFC kapcsoalt alapfelszereltség, de van itt még néhány ?fancy? funkció. Akár 4 párosított készülékre is átküldhetőek az elkészített felvételek a Group Share-nek köszönhetően. Remote View Finder Pro távirányítás mobilkészülékről és Baby Monitor funkció, azaz babőrnek is használható az NX Mini. Hangérzékelés segítségével figyeli a gyermeket és képes a párosított okostelefonra egy applikáción keresztül élőképet küldeni. Minden NX Mini vásárló ráadásként 2GB Dropbox felhő tárhelyet kap a fényképezőgép mellé.
A vázat Amerikában még áprilisban 450 dollárért kezdik majd forgalmazni, a 9-27mm-es KIT verzió 550 dollár, míg a 9mm pencake optika magában 280 dollár lesz.
A gyártó által közzétett mintafotók letölthető maximális méretben: