A Sony az elmúlt évben bebizonyította, hogy komoly befektetésektől sem riad vissza, hogy nagyobb szeletet hasítson ki magának a tükörreflexes piacból. Bár az elektronikai óriásvállalatnak még nincsenek egyértelmű hagyományai, így pedig azt sem lehet pontosan tudni, hogy milyen időközönként kívánja a jövőben frissíteni palettáját, az eddigi rámenősség azért így is sejtet valamit.
Az Alpha A200-as modell leváltása szinte törvényszerűnek tűnik. Az utódról egyenlőre nem igazán láttak napvilágot komolyan vehető pletykák, de cseppet sem lenne meglepő, ha hamarosan A250 néven piacra lépne egy élőképes, 14 megapixeles, az elődnél kisebb méretű gép. Az A300 és A350 még most is erősek, így ezek leváltása nem törvényszerű. Ugyanakkor a videofelvétel lehetősége, elég vonzó lehet ahhoz, hogy a Sony legalább egy A400 modellel előálljon. Egyes források szerint az imént említett modellek májusban kerülnek bejelentésre, és javarészt csak a képfeldolgozó elektronika köré épülő változtatásokon esnek át. De az biztos, hoy pár új Alpha vázzal megajándékoz minket a Sony!
Az A700 utódlása, akár A800 névvel, a fejlődést jelezve, akár A600-ként, helyet adva egy további, 7-es és 9-es közötti modellnek, már időszerű. Az új modell felbontása a hírek szerint 15-17 megapixel közötti kell legyen. Az élőkép, és arcfelismerés bevezetése szinte már kötelező ebben a kategóriában.
Persze, mivel a Sony még viszonylag új játékos, így nehéz volna szokásokra építeni a jóslatokat. Az egyetlen dolog amire most biztosan építhetünk, az a márka elszántsága. Vagyis a Sony bizonyosan mindent meg fog tenni, hogy az öreg versenytársaknál vonzóbbat kínáljon.
Ne feledjük, hogy ezek csak pletykák és a képek csak illusztrációk!
A Pletykaroller információit aDigitális-Merengőbiztosította számunkra!
TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!