PMA előtti pletykák – Samsung | fototv.hu

0
0

A Samsung a tükörreflexes gépek piacán eddig úgy tűnik csak tesztelt, próbaköröket futott. A Pentaxxal való együttműködés első lépései még nem mutattak sok önállóságot, sem a GX 1S sem a GX 1L nem különbözött jelentősen a Pentax *istDs és *istDl modellektől.  

A GX10 és főleg a GX20 már sokkal inkább láthatóvá tette, hogy a Samsung mérnökei a gépek belsejéhez is komolyan hozzányúltak, nem csupán a külső designhoz. A GX20 által produkált képminőség a dxomark.com tesztjei alapján nem csak az összes többi APS-C modellt verte, de még a szintén élmezőnybeli K20D-t is felülmúlta egy kicsivel.

A nagy kérdés már csak az, hogy miként folytatja a Samsung?

Az egyértelműnek tűnik, hogy a Pentaxxal való együttműködés mindkét fél számára előnyös, így alighanem továbbra is lesz számos közös alkatrész a két gyártó termékeiben. Azt már a múlt év során megtudtuk, hogy a Samsung is tervezi egy Micro 4/3-hoz hasonló, kis-bajonettes, tükör nélküli rendszer bevezetését. Alighanem a 4/3 rendszer mintájára itt is lesz valamiféle adapter az új rendszer és a klasszikus K bajonett közé. Az új formátum első kész termékét korábban 2010-re ígérték, a K20D-ből ismert 14 megapixeles APS-C CMOS köré építve. Friss pletykák szerint azonban ez a gép már az idén ősszel piacra kerülhet.

Az sajnos még nem egyértelmű, hogy a koreai gyártónak mik is a tervei a közép és felső kategóriában.

Gyakorlatilag semmilyen kézzelfogható hír vagy pletyka nem nem forog a GX20 utódlásával (GX30), vagy egy esetleges GX300 bejelentéssel kapcsolatban.

A Samsung bármennyire is erős és rámenős, a tükörreflexes kategóriában eddig csak azt mutatta meg, hogy tud, azt nem, hogy akar is.

Ne feledjük, hogy ezek csak pletykák és a képek csak illusztrációk!

A Pletykaroller információit aDigitális-Merengőbiztosította számunkra!


 

image

TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!