7.3 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

No title found

Az angolban a less igen gyakori melléknévképző, segítségével főnevekből (sokkal ritkábban igékből) lehet melléknevet képezni úgy, hogy a képzőt a kiinduló szó végére tesszük. Az így képzett melléknév jelentése általában: valami nélküli – a valami helyére mindig a kiinduló főnév jelentését behelyettesítve.

– Közel két éve megszűnt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet.

„Az egészségügyben zajló struktúraváltozás, a fekvőbeteg-ellátók ágykapacitásának átrendezése, a teljes egészében megszűnő intézmények átmeneti helyzetének problémája olyan társadalmi visszhangot váltott ki, mely már túlmutat egy-egy intézmény konkrét bezárásán, s mely indokolja az államot terhelő intézményes ellátási kötelezettség alapjogi szempontú kontrollját. Ez a helyzet – most kiemelten – az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet sorsát illetően is.”

részlet az ombudsmani állásfoglalásból

– „A KSH adatai alapján kijelölt kistérségekben él az ország lakosságának 10 százaléka, összesen egymillió ember. Nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsony a foglalkoztatás ezeken a területeken, nem versenyképes az oktatás, és veszélyesen nő a lakosság eladósodása.

Ezek a tendenciák halmozottan érintik a roma lakosságot, ami diszkriminációs jelenségekhez vezet. Ezek kistérségek a vidéki szegénység gócpontjai, ahol a családok túlnyomó része segélyekből és alkalmi munkából él. Számukra a legalapvetőbb civilizációs feltételek sem biztosítottak, így ezeken a területeken nem halogatható tovább a felzárkóztatás megkezdése.

A 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség

• Észak-magyarországi Régió: Edelényi, Encsi, Ózdi, Sárospataki, Szerencsi, Szikszói, Abaúj-Hegyközi, Bodrogközi, Mezőcsáti, Tokaji, Hevesi, Bátonyterenyei kistérség

• Észak-alföldi Régió: Baktalórántházi, Csengeri, Fehérgyarmati, Mátészalkai, Nyírbátori, Vásárosnaményi, Berettyóújfalui, Tiszafüredi kistérség

• Dél-alföldi Régió: Bácsalmási, Jánoshalmai, Mezőkovácsházai, Sarkadi, Kisteleki kistérség

• Dél-dunántúli Régió: Sásdi, Sellyei, Szigetvári, Tamási, Barcsi, Csurgői, Lengyeltóti, Kadarkúti kistérség”

agroinform.com, 2008. december 30.

Fotókiállításunk anyagai a Lipótmezőn és roma településeken készültek, a nélkülözésről szólnak.

28 kép, 4 fotóművész (Szilágyi Lenke, Pál Anna Viktória, Kádár Levente és Mizik Marcell)

Megnyitó: 2009. március 10., 18h

A kiállítást megnyitja: Donáth László

megtekinthető: március 10-től 20-ig

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles