14.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Kurucz Árpád – ?Military tábor? | fototv.hu

A Cultiris Galéria 2010. május 27-én, csütörtökön Kurucz Árpád fotóriporter képeinek ad otthont. A többszörösen díjnyertes „Military tábor” című kiállítási anyagot most egyben tekintheti meg a nagyközönség.  

Hogy miről is szól a „Military tábor”?

2004. november 3-án, 135 éves hagyomány után, megszűnt a békeidőben alkalmazott sorozás és sorkatonai szolgálat intézménye Magyarországon. Sorkötelezettség régóta nincs, viszont erősödik a sereg iránti nosztalgia. Gyerekeknek is szerveznek military táborokat, a katonásdi a kalandparkok kínálatába vagy éppen a vállalati tréningekbe is beépült.

Divatba jöttek a különféle katonai vagy „túlélő”-táborok. A Mogyoródi Katonai Hagyományőrző Egyesület harmadik éve szervez nyári gyermektábort. A napirend szigorú: az ébresztő, a reggeli torna és a reggeli után alaki kiképzés, délután pedig különféle – például vegyivédelmi, híradó, illetve túlélő szakkiképzések – szerepelnek a tábor programjában.

Kurucz Árpád

Született: 1979.07.25.

Díjak

2004 Magyar Sajtófotó Pályázat, Természet és Környezet – I. hely

2007 Szegő Tamás különdíj

2007 Magyar Sajtófotó Pályázat, Képriport kategória – I. hely

2007 Magyar Sajtófotó Pályázat, Sport sorozat – II. hely

2008 International Ringier Photo Award – II.hely

2008 Népszabadság díj

2010 Magyar Sajtófotó Pályázat, Társadalomábrázolás – dokumentarista sorozat – I.hely

2010 Magyar Sajtófotó Pályázat, Sport sorozat – I.hely

2010 Magyar Sajtófotó Pályázat, Portré egyedi – III. hely

2010 Munkácsi Márton díj

2010 Pécsi József ösztöndíj

2010 Pictures of the Year International, Newspaper, News Picture Story – I. hely

Megjelenések

Népszabadság

NOL.hu

GettyImages.com

Lensculture.com

Die Presse


A kiállítás megnyitója 2010. május 27-én, csütörtökön 18 órakor lesz.

A kiállítást Vörös T. Károly a Népszabadság főszerkesztője nyitja meg.

A kiállítás 2010. május 27-től június 25-ig tekinthető meg.


Cím: Cultiris Galéria

1137 Budapest, Szent István körút 26.

Telefon: 06-1/782-1710, 782-1711

Nyitva tartás: hétköznapokon 10-18 óráig, szombaton 10-14 óráig

Egy kis ízelítő a képanyagból a Lens culture-n

 

image

TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles