Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE) a Henkel Art.Award. pályázatot, mely az egyetlen átfogó művészettámogatási díj Közép-Kelet-Európa és Közép-Ázsia 31 országában.
A tavalyi évhez hasonlóan, a Henkel, a képzőművészet több területéről várja a jelentkezőket, így pályázni lehet festészet, grafika, fotó, videó és installáció kategóriában. A nyertes a 7 000 eurós pénzjutalom mellett lehetőséget kap arra is, hogy hazájában, illetve a bécsi MUMOK-ban 2011-ben saját műveiből kiállítást rendezzen.
A Henkel Art.Award. 2010 díj célja, hogy elismerje a régió kiemelkedő művészeit. A tavalyi évhez hasonlóan idén, a kortárs képzőművészet területéről festészet, grafika, fotó, videó és installáció kategóriákban készült alkotásokkal pályázhatnak a művészek. Az anyagok beadási határideje: 2010. június 10.
A beküldött pályamunkákat egy többlépcsős kiválasztási folyamat során bírálja el a zsűri. Júniusban egy hazai művészekből és szakértőkből álló stáb kiválasztja azt a három pályázót, akik a nemzetközi mezőnybe jutnak. A kurátorokból és múzeumi szakemberekből álló nemzetközi zsűri ezt követően szeptemberben, Bécsben választja ki azt az öt művészt, akit a Henkel Art.Award. 2010 díjra jelöl.
A művészeti díj nyertesét 2010 novemberében, egy díjkiosztó gála keretein belül hirdetik ki Bécsben. A Henkel Art.Award. díjazottja 7 000 euró pénzjutalmat kap, és egy lehetőséget arra, hogy hazájában saját kiállítást szervezzen a Henkel támogatásával. A Henkel CEE szakmai együttműködő partnere a KulturKontakt Austria és a MUMOK (Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig). A győztesnek arra is lesz lehetősége, hogy műveiből nemcsak hazájában, hanem 2011-ben a MUMOK-ban is rendezzen kiállítást. A nyertes művei a kiállítási katalógusban is megjelennek majd.
Az utóbbi években a Henkel Art.Award egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amit jól példáz, hogy a 2009-es versenyre már közel 840 művész nyújtotta be jelentkezését a 31 közép-kelet-európai és közép-ázsiai országból. 2007-ben a Domán Rajmund magyar pályázó a kotyoGO fantázianevű hordozható kávéfőzőjével nyerte el a fődíjat. A tavalyi év fődíját a boszniai születésű Mladen Miljanovic nyerte.
Részletes pályázati kiírás:
HENKEL ART.AWARD. 2010 FELHÍVÁS ÉS VERSENYKIÍRÁS A pályázat témája· Alkotások a kortárs képzőművészet (festészet, grafika, fotó, videó és installáció) területéről. Az idei kiírásra a Henkel olyan pályaműveket vár a jelentkezőktől, amelyek a kortárs képzőművészet fent felsorolt, valamely területről érkeztek. DíjakA zsűri a verseny döntőjén egy győztest hirdet, aki az alábbi díjakban részesül:· Henkel Art. Award.2010díj és 7 000 euró pénzjutalom· aHenkel Art.Award. 2010nyertesének lehetősége nyílik arra, hogy műveiből 2011-ben egy saját kiállítást rendezzen a bécsiMuseum Moderner Kunst Stiftung Ludwig-ban. Alkotásai a kiállítási katalógusban is megjelennek· a Henkel támogatja egy önálló kiállítás megrendezésében, hazájában is.A döntőbe öt versenyző kerül. Ők meghívást kapnak Bécsbe, hogy a tervek szerint 2010. november 25-én részt vegyenek a Henkel Art. Award. díjátadó gáláján. A pályaművek beérkezési határideje, az anyagleadás módja· Beérkezési határidő: 2010. június 10., csütörtök 16 óra· A pályázati anyagot az alábbi címre kérjük eljuttatni:Morpho Communications1037 Budapest, Montevideo utca 10.A borítékra rá kell írni: Henkel Art.Award. 2010· Az anyagleadás módja:· személyesen, a fent megadott címen 2010. június 8-án 10-16 óráig· postán, a fent megadott címre. A nevezés személyi feltételei· A Henkel Art.Award. pályázatra való jelentkezési korhatár: 40 év· A pályázatra csak a következő országokban élő művészek jelentkezhetnek: Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Oroszország, Örményország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán.· A fenti országok magyar és nem magyar állampolgárai egyaránt pályázhatnak Magyarországon. Külföldi állampolgárság esetén a pályázó elfogadja a magyar zsűri értékelését.· Nevezési díj nincs. A jelentkezés tartalmi és formai követelményeiA verseny első fordulójához a pályaművek dokumentációját kell beküldeni, nem az eredeti alkotásokat!Csak 2007. után készült művek dokumentációját fogadja el a zsűri. A verseny első fordulójához az alábbi dokumentumokat kérjük beküldeni egymaximum A/3méretű borítékban az alábbi címre: Morpho Communications1037 Budapest, Montevideo utca 10. 1. emelet· A Morpho Communications vagy Henkel Magyarország a honlapjáról (www.morpho.hu/sajtoszobavagywww.henkel.hu) letöltött, és helyesenkitöltöttnevezési formanyomtatvány· Önéletrajz és művészeti pályafutás ismertetése magyar és/vagy angol nyelven· 5-10 művészeti alkotás bemutatása a következő formátumokban:- Fotó, grafika vagy festmény dokumentációja esetén: a képek CD-re vagy DVD-re írva.A pályaművek dokumentációjának formai követelménye: nagy felbontású (300dpi) jpeg,vagy tif formátumú, sajtómegjelenésre alkalmas fotók.- Installáció dokumentációja: albumba rendezve.Installáció esetén kérjük mellékelni az installáció alaprajzát, valamint az installációról többnézetből készített fotókat. Videó installáció esetén a videó maximális hossza 10 perc lehet.- Videó esetén: maximum 10 perc hosszúságú videó DVD-re írva.· A benyújtott pályaművek rövid szöveges (4-5 mondatban) ismertetése, melyben a pályázó feltünteti a pályaművek eredeti méretét (fotó, grafika, festmény, illetve installáció esetén), vagy időtartamát (videó esetén). A nevezés folyamata, zsűrizésA verseny kétlépcsős kiválasztási folyamatban zajlik. Júniusban a magyar zsűri kiválaszt három művészt, akiknek pályamunkái és jelentkezési dokumentumai továbbjutnak Bécsbe a nemzetközi zsűrihez.A pályázat benyújtásával a pályázó vállalja, hogy· a legjobb háromba való bekerülés esetén a pályázathoz tartozó dokumentumokat (önéletrajz, művészeti pályafutás ismertetése, a pályamű bemutatása, videó esetében az értelmezéshez szükséges felirat biztosítása) az értesítést követő 7 napon belül megküldi a Morpho Communications részére angol nyelven.· a kiválasztott pályaműről nagy felbontású (300dpi) jpeg vagy tiff formátumú, sajtómegjelenésre alkalmas fényképet küld az értesítést követő 24 órán belül.Azok a pályázók, akiknek munkáját a helyi zsűri nem választotta be a három továbbjutó közé, a benyújtott pályázati anyagot az alábbi címen és időpontban vehetik át személyesen:Morpho Communications1037 Budapest, Montevideo utca 10. 1. emelet2010. július 13-15. 10-16 óra között.Azoknak a pályázóknak, akik a feltüntetett időpontban nem veszik át jelentkezési anyagukat, postán küldjük vissza a beküldött pályamunkáit 2010. augusztus 1-ig. A Henkel, a magyar zsűri által kiválasztott három pályázó munkáinak részeként, további leírást kérhet. Ezt a pályázóknak egy előre egyeztetett időpontban el kell juttatnia a Morpho Communications címére, ahonnan az alkotások dokumentációja Bécsbe kerül, és a szeptember elején összeülő nemzetközi zsűri értékeli azt. A nemzetközi zsűri az összes résztvevő országból érkezett pályázó közül kiválasztja azt az öt jelöltet, akik esélyesek aHenkel Art.Award.díjra. A pályázat eredményét ünnepélyes díjátadó gála keretében 2010. november 25-én hirdetik ki Bécsben. A gálán kiállítják az öt jelölt, köztük a nyertes alkotásait. A pályázók nem részesülnek anyagi juttatásban a bécsi (vagy a saját hazájukban szervezett) kiállításon való részvételért. A vállalat a benyújtott dokumentációkat visszajuttatja az alkotóknak, miután a hazai zsűrizés, illetve az öt döntős kiválasztása megtörtént. A dokumentumok elvesztéséért vagy megsérüléséért a Henkel és a Morpho Communications nem vállal felelősséget. A beküldött anyagokhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokA pályázó tanúsítja, hogy a beküldött munkákat ő maga hozta létre, és ezek nem tartalmazzák, vagy sértik harmadik fél szellemi tulajdonjogait.A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy alkotásairól, művészi tevékenységéről a Henkel sajtóanyagaiban, honlapjain tetszőleges terjedelemben, képekkel, portréfotóval beszámoljon. A pályázó adatainak felhasználásaA Henkel minden, a versennyel kapcsolatban beküldött adatot felhasznál a pályázattal kapcsolatos ügyintézéséhez és az értékeléséhez. Amennyiben bármilyen kérdése van az adatai felhasználásával kapcsolatban, vagy a megadott adatok pontosítását kéri, lépjen kapcsolatba a szervezőkkel azartaward@morpho.huemail címen. Kommunikációs célú felhasználásA döntőbe jutott pályázó a versenyben való részvételével felhatalmazza a Henkelt, hogy vezetéknevét, keresztnevét, amennyiben még hallgatói jogviszonyban van, felsőoktatási intézményének nevét, fényképét és ötletét felhasználhassa kommunikációs célokra. A Henkel CEE magyar leányvállalata, a Henkel Magyarország Kft. megbízta a Morpho Communications ügynökséget a pályázat magyar fordulójának lebonyolításával. KapcsolattartásMorpho CommunicationsMatoricz JelicaTel: 488-0255Fax: 488-0254E-mail:artaward@morpho.huwww.morpho.hu