12.1 C
Budapest
Tuesday, April 16, 2024

Fókuszban a Bíróság – fotópályázat | fototv.hu

II. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

A pályaművek benyújtásának feltétele a kitöltött és aláírt jelentkezési lap és a pályázati nyilatkozat beküldése.

18 év alatti pályázó esetén a pályázat érvényesen kizárólag akkor nyújtható be, ha a pályázati nyilatkozatot és a regisztrációs lapot a szülő is aláírta.

Egy alkotó a négy kategórián belül legfeljebb összesen 5 db pályaművel pályázhat (azaz a 4 kategórián belül együttesen összesen 5 db kép küldhető). Beküldhető egyedi fénykép vagy legfeljebb 5 darabból álló sorozat. A pályázatra fotóval és képszerkesztő programmal módosított fényképpel egyaránt lehet nevezni.

A pályázatra kizárólag digitális képek küldhetők be. Analóg technika használata esetén nagy felbontású digitalizálást követően küldhető be a pályamű, amely az értékelés során a digitális technikával készült képekkel azonos megítélés alá esik. A képeken utómunka végezhető.

Az elektronikus úton (azaz e-mailben) küldött pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

III. A PÁLYAMŰVEK BENYÚJTÁSA, ANNAK HATÁRIDEJE ÉS HELYE

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA

A pályázatot DVD-n vagy CD-n kérjük benyújtani kétféle formátumban: A kép hosszú fele minimum 1024 képpont, maximum 1280 képpont legyen, RGB színmódban. A file maximum 10 megabájt méretű és JPEG formátumú lehet, valamint A kép hosszú fele minimum 4000 képpont (12 megapixel), a kép CMYK színmódban és 300 dpi felbontásban, digitális JPEG vagy TIF formátumban legyen. A pályázat érvényességéhez mind a két formátumú képet mellékelni kell.Szkennelt fotó esetében a hosszabbik oldal érje el az 50 cm-t, 360 dpi felbontás mellett.

A fájlok elnevezése: ? Kategóriák jelölése:

  • KAT1: Bírósági épületek, épületrészletek
  • KAT2: Bírósági épületbelsők, termek
  • KAT3: Tárgyi környezet a bíróságon
  • KAT4: Életkép a bíróságon

? A fájlok elnevezésére az alábbi formátumot kérjük használni: KATEGÓRIA_NÉV_KÉPCÍM pl. KAT1_Minta_Janos_Birosag.jpeg, KAT3_Minta_Janos_Eletkep_kicsi.jpeg (a kis felbontású kép esetében)

? A pályázatokat kizárólag a fent leírt formátumban és méretben tudjuk elfogadni, a megfelelő elnevezésekkel.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE

A jelentkezési lap, a pályázati nyilatkozat és a DVD vagy CD beérkezésének végső határideje: 2015. november 2. (hétfő), 12 óra Amennyiben a pályázati anyag 2015. november 2. napján, 12 óráig nem érkezik meg a beküldési címre, a pályázatot nem áll módunkban elfogadni.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE

Országos Bírósági Hivatal, Sajtó és Kommunikációs Osztály 1055 Budapest, Szalay utca 16., I. emelet 118.

ÉRVÉNYTELEN PÁLYÁZAT

? A kitöltött és aláírt jelentkezési lap és a pályázati nyilatkozat hiányában a pályázat érvénytelen.

? Érvénytelen a pályázat, ha a 18 év alatti pályázó esetében a pályázati nyilatkozatot és a regisztrációs lapot a szülő nem írta aláírta.

? Az elektronikus úton (azaz e-mailben) küldött pályázatok érvénytelenek.

? Érvénytelen a pályázat, ha nem a fentiekben leírt formátumban és méretben kerülnek megküldésre, a megfelelő elnevezésekkel.

IV. A PÁLYÁZAT EREDMÉNYÉNEK HASZNOSÍTÁSA

A Pályázó a pályázati nyilatkozat kitöltésével a beküldött alkotás szerzői vagyoni jogairól az Országos Bírósági Hivatal javára lemond, a felhasználás jogát az Országos Bírósági Hivatalra ruházza át. A pályázó hozzájárul, hogy beküldött alkotásait az Országos Bírósági Hivatal a bíróságok épületein belül kiállítsa, interneten és intraneten, valamint saját kiadványaiban közzétegye, illetve bármilyen más módon felhasználja.

A Pályázó a pályázati nyilatkozat kitöltésével kijelenti, hogy a művén esetlegesen szereplő személyeknek a kép elkészítésével kapcsolatos engedélyével a Ptk. 2:48.§ (1) bekezdés szerint rendelkezik.

A Bíráló Bizottság a pályázatból kizárja mindazokat, akik a pályázati feltételeknek nem felelnek meg, illetve a formai és technikai követelményeket nem, vagy hiányosan teljesítik. Nem nevezhetők közízlést sértő képek.

A pályázat kiírója a pályázati kiírást bármikor visszavonhatja, és a bíráló bizottság döntése alapján eredménytelennek nyilváníthatja.

V. BÍRÁLAT, EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS DÍJAZÁS

  • A beküldött pályaműveket 4 fős Bíráló Bizottság bírálja el.
  • A Bíráló Bizottság tagjai:

? dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a Bíráló Bizottság elnöke 

? dr. Németh Zoltán, a Budapest Környéki Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságának elnöke 

? Molnár Zoltán, fotóművész 

? Klenovics Róbert, építész, az OBH Épületfejlesztési és Fenntartási Osztály vezetője

  • ABíráló Bizottság minden kategóriában egy nyertest választ, az egyes kategóriák nyerteseinek díja: 200.000.- Ft.
  • A pályázat lezárultát követő két hétben a http://fotopalyazat.birosag.hu weboldalon lehet szavazni a legjobb fényképre, amelyet az Országos Bírósági Hivatal közönségdíjban részesít.
  • A közönségdíj összege: 100.000.- Ft.
  • A díjak összegéből a mindenkori járulékok és adóterhek levonásra kerülnek.
  • A pályázat eredményéről a Bíráló Bizottság 2015. november 30. napjáig e-mailben tájékoztatja a nyerteseket.

VI. BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEKBE VALÓ BELÉPÉSRŐL

Az Országos Bírósági Hivatal hivatalos úton tájékoztatta a bíróságok elnökeit a fotópályázattal kapcsolatban, azonban a bíróságra való belépést megelőzően, a bírósági épületbe való belépés feltételeiről szíveskedjenek egyeztetni az illetékes sajtóosztállyal (telefonon vagy e-mailben).

A bíróságok sajtószóvivőinek elérhetősége az alábbi linken érhető el: http://birosag.hu/media/sajtoszovivoi-halozat-elerhetosegei

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

A pályázattal kapcsolatos további kérdéseivel a sajtoszoba@obh.birosag.hu e-mail címen, vagy a 061/354-4286 vagy a 061/354-4150-es telefonszámokon tud érdeklődni.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles