11.8 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Eperjesi Ágnes – SZÍNÜGYEK | fototv.hu

Eperjesi Ágnes három kiállítása a fotográfiai és képzőművészeti élet három rangos helyszínén, a budapesti Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház­ban, a Nessim Galériában és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Eperjesi Ágnes képzőművész évek óta kutatja a fényképezés lehetőségeinek kitágítását.  

Az 1990-es évek végén alakította ki azt az egyéni vizuális világot, amely munkáit azonnal felismerhetővé teszi. Polaroid fotogramjaival a klasszikus fotogramok világát újította meg. Műveinek létrejöttét a téma és technika egymásra találása, kölcsönös egymásra utaltságuk motiválja. Az utóbbi évek alkotómunkája során fedezte fel, hogy a színtan területén a művé­szeti és tudományos elméletek nehezen jutnak közös nevezőre. Kutatói módszertanának lényege, hogy saját kí­sérleteinek segítségével magyarázza, illusztrálja, segíti a megértést. Művészi alkotómunkájában a nézőket a saját tapasztalatszerzés révén vonja be a megértés folyamatába. Izgalmas színtani nyomozásának eredményeit három intézmény összefogásában egy kiállítás-sorozaton mutatja be. A kiállítás-sorozat három különböző helyszínen valósul meg, mindenhol új művek láthatók. Mindegyik kiállítás más-más szempont szerint járja körül a színnyomozás közben felmerült kérdéseket. E problémák azonban mindhárom esetben új távlatot kapnak, átlényegülnek, és új kontextusokat hívnak elő. A munkák a három helyszín között a test-szellem-lélek olvasatának megfelelően oszlanak el.

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház

Mindig lesz friss szennyes

2009. április 30–június 21.

A materiális megközelítés bemutatásának terepe a Mai Manó Ház lesz, ahol „Mindig lesz friss szennyes” címen nyílik a sorozat első kiállítása április 30-án. Ez a tárlat Eperjesi Ágnes korábbi műveinek egyenes folytatása; ironikus, a házimunkából kiinduló és onnan elrugaszkodó művek mellett videómunkát és interaktív installációt is láthatunk.

Eperjesi arra bátorít bennünket, hogy ne csak a fotográfus szemszögéből nézzük a színeket, hanem a háziasszony szemével is, a mosógép forgódobján keresztül.

Bizonyára nem minden mosás alkalmával terelődnek gondolataink a színek problémája felé, ezen a kiállításon azonban nemcsak házilagos indíttatású gondolatokkal és művekkel találkozunk, hanem tanúi lehetünk átlényegülésüknek is.

A kiállítást Gács Anna kritikus nyitja meg április 30-án 18.00 órakor a Napfényműteremben.

Nessim Galéria

Semmi a szín alatt

2009. május 5–június 5.

A Nessim Galériában nyíló kiállításon a színes fény és a fotópapír találkozásának tettenérésére esik a fô hangsúly.

A kiállítás nagyméretű színes fotogramjain egy színtani tanulmányút absztrakt eredményeit követhetjük nyomon.

A ’tudomány’ barátságos arca mutatkozik meg itt. Bár a tudomány hajlamos még a szivárványt is egyszerű fizikai komponenseire széttörni, hogy megismerje összetevőit, ezek az egyszerű komponensek újra összerakva színpompás képeket eredményeznek, melyek már nem igénylik a magyarázatot.

A kiállítást Zemplén Gábor tudománytörténész vetítéssel nyitja meg május 5-én, 19.00 órakor.

Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király Múzeum

Rövid ima

2009. május 9–szeptember 20.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban a nézők interaktív fényinstallációt és videóanimációt láthatnak.

A „Rövid ima” című munka az elsötétített Díszteremben kap helyet; a vetített szövegek a nézők köz­reműködésével válnak olvashatóvá. Ahogy a néző végigsétál a két projektorból egymásra vetített betűk olvashatatlan mondatcsíkja előtt, akaratlanul is kitakarja hol az egyik hol a másik vetítő fénysugarát. Így áll össze számára a szöveg értelmes mondattá.

A látogató a kiállítási térben nemcsak a mondat üzenetét veheti magára, hanem a megfigyelt és megfigyelő viszonyán és saját aktív szerepén is elgondolkodhat.

A fény- és videóinstallációk látványosan modellezik a megfigyelés aktusát és az interpretáció első lépéseit. Eperjesi szövegek használatával teremti meg a kapcsolatot korábbi műveivel, és kerekíti le egyben a kiállítás-sorozat ívét.

A „Rövid ima” című kiállítást Bán Zsófia író, kritikus nyitja meg május 9-én, 11.30-kor a Szent István Király Múzeum Dísztermében.

A kiállítások megtekinthetők:

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (1065 Budapest, Nagymező u. 20.)

2009. április 30 – június 21.

minden hétköznap 14.00 és 19.00,

hétvégén 11.00 és 19.00 óra között.

Nessim Galéria (1061 Budapest, Paulay Ede u. 10.)

2009. május 5 – június 5.

hétfőtől péntekig 14.00 és 18.30 óra között. 

Szent István Király Múzeum (8000 Székesfehérvár, Fő utca 6.)

2009. május 9 – szeptember 20.

szerdától vasárnapig 10.00 és 16.00 óra között.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles