Kihirdették a nemzetközi EISA (European Image and Sound Association) szövetség fotó paneljének idei díjazott termékeit.
Az első ”Év fényképezőgépe” EISA díjat 1982-ben adták át, melyet a Minolta hódított el X700-as modelljével. A kezdetben csak öt európai fotós magazin szerkesztőiből álló szövetség mára közel 50 szakújságíróra duzzadt és a fényképezés eszközein kívül több más kategóriában is díjazzák az év legjobb termékeit.
European Professional Camera 2009-2010 – Nikon D3x
A maga 24.4 millió-pixeles felbontásával és a nagyfelbontású képérzékelő szenzorral, a Nikon D3x azoknak a profi fotósoknak álma, akik kedvelik a stúdióbeli munkákat, ugyanakkor szívesen fotóznak gyorsmozgású tárgyakat a szabadban is. A D3x olyan képminőséget tud amilyet idáig csak a digitális hátfalakkal felszerelt középformátumú kamerákkal lehetett elérni, miközben sokkal gyorsabb az autofókusza, a folyamatos felvételi sebessége, emellett érzékenysége ISO 6400-ig tart, hozzátéve, hogy elképesztően jó eredménnyel. A D3x számtalan kitűnő tulajdonságával, egy nagyon korszerű, professzionális „top-class” kamera, amely teljes kontrollt kínál a képek felett, a nagyméretű keresőben kezdődő komponálás pillanatától egészen, a használatra kész digitális fájlig.
European Advanced Camera 2009-2010 – Canon EOS 5D Mark II
A Canon EOS 5D Mark II méltó utódja az EOS 5D -nek. A kamera főbb tulajdonságai ugyanolyanok maradtak, mint például a nagyfelbontású érzékelő egy viszonylag kisméretű vázban, de a Canon hozzáadott olyan extra, professzionális tulajdonságokat, mint például a por és nedvesség elleni védelem, valamint a Live View funkció, sensor tisztítás és a 1080p HD-videó mód. Annak ellenére, hogy a felbontást 21 millió pixelre emelkedett, a Canon -nak sikerült az 5D Mark II zajszintjét az 5D alá csökkentenie, ami elképesztően nagy eredmény.
European Camera 2009-2010 – Olympus PEN E-P1
Az Olympus PEN E-P1 egy tetszetős retro stílusú vonzó és elegáns fényképezőgép. A kamera az új, tükör és prizmanélküli négy harmados mikro rendszerrel épült, amely a PEN E-P1-et kicsivé és szinte pehelysúlyúvá teszi. A kit- hez melléklet kisméretű négyharmados mikro lencséken kívül, a felhasználók egy adapter segítségével, már meglévő, más négyharmados lencséket is – mint például az OM és Leica M lencsék – illeszthetnek a vázhoz. Mivel a PEN E-1 érzékelője nagyobb, mint, amiket a kompakt kamerákba szereltek, használatával jobb képminőség és alacsonyabb zajszintek válnak elérhetővé. A kamerának nincs saját keresője, de az LCD hibátlan és tiszta látványt nyújt, még világosabb körülmények között is.
European SLR Camera 2009-2010 – Canon EOS 500D
A Canon EOS 500D egy kiválló DSLR készülék kezdő amatőr és haladó fotósoknak egyaránt. A kamera, kiváló Live View rendszerének, nagyméretű és nagyfelbontású LCD monitorának köszönhetően, különlegesen sokoldalúnak mondható. Kamera képminősége kiváló és zajszintje is kontrolálva van, még magas ISO beállításoknál is. Az EOS 500D HD videó képminősége módnak olyan lenyűgöző, hogy kezdetben szinte provokálja a felhasználót, hogy fényképezés helyett máris egy új hobbynak, a videózásnak éljen.
European Multimedia Camera 2009-2010 – Panasonic Lumix DMC-GH1
A Panasonic Lumix DMC-GH1 egy kompakt kamera előnyeit egyesíti a DSLR kamerák előnyeivel: könnyűsúlyú, kis váza van, valamint nagyfelbontású elektronikus keresővel és a Live View funkcióval rendelkezik. A DMC-GH1 gyors, kiváló képminőséget produkál és az optikák cserélhetők. A kamera egy jól használható és sok szögben elfordítható kijelzővel rendelkezik, valamint lehetővé teszi Full HD videó felvételek készítését. A képminőség álló és mozgó képek esetében is pompás. A Lumix DMC- GH1 az első olyan rendszer-kamera, amely lehetővé teszi a folyamatos autofókusz használatát mozi, pontosabban videó üzemmódban.
European Adventure Compact Camera 2009-2010 – Olympus ?Tough-8000
Az Olympus ?Tough-8000 az ideális kísérő egy olyan fotósnak, aki aktív a külvilágban. A kamera víz alatti és normál felvételekre lett tervezve, a ?Tough-8000 vízálló10 méterig víz alatt és még egy beépített nyomásmérővel is rendelkezik, ami mutatja a víz alatti tényleges mélységet. A kamera ütés-biztos, leejtés esetén, egészen 2 méterig állja a sarat. Akik szeretik a téli sportokat, azok mínusz 10°C -ig használhatják a készüléket. Sok funkciót a gép oldalának ujjal, való ütögetésével is lehet használni, ami megkönnyíti az ember helyzetét, különösen, ha a hidegben, kesztyűs kézzel próbál fényképezni.
European Compact Camera 2009-2010 – Sony Cyber-shot DSC-WX1
A Sony Cyber-shot DSC WX1 egy nagyon kicsi kamera, amely fel van szerelve egy magas minőségű f/2.4-5.9 ’G-lencsével’ aminek hasznos a zoom tartománya, 24-120mm -ig terjed. Tartalmaz egy Exmor R CMOS érzékelőt, aminek kiváló a képminősége, alacsony zajszint mellett. Legnagyobb, 10 millió pixeles felbontás mellett, a kamera képes 10 képet készíteni másodpercenként. A rendkívüli Sweep Panorama funkciónak köszönhetően, a felvételnél, csak egy színtérrel kell arrébb mozdítani a fényképezőgépet, hogy azután a kamera saját maga összeállítsa a felvett panoráma képet. A Sony új Twighlight üzemmódja lehetővé teszi a fényképezést alacsony megvilágítás esetén is úgy, hogy kombinálja a kézi expozícióval készült felvételeket, nagyon alacsony zajszint mellett.
European Travel Compact Camera 2009-2010 – Casio Exilim EX-H10
A Casio Exilim EX-H10 egy igazi lapos kamera, amely egy kiváló 10x zoom-os lencsével van felszerelve, aminek 24mm -es látószöge van. Számos kreatív funkcióval rendelkezik, köztük egy videó móddal is amely HD-ready minőségű. Az átlagnál is nagyobb 3 zoll méretű kijelző, még napfényben is kitűnően használható. Egy teljesen feltöltött akkuval, a kamera 1000 fotó exponálására képes – ami kapacitására nézve, körülbelül háromszoros teljesítmény a többi kamerához képest.
European Advanced Compact Camera 2009-2010 – Samsung WB1000
A Samsung WB1000 egy haladó kompakt kamera, aminek elegáns titán váza van és a tetején egy pár analóg műszerlap, ami mutatja az elem és a memória kapacitását. A Schneider-Kreuznach lencse 5x –ös optikai zoommal rendelkezik, 24mm a gyújtótávolsága, torzítása, kitűnően szabályozott, emellett 12.2 millió pixeles CCD és a tükör reflexes gépekhez hasonló expozíció módok segítik a felhasználót, kreatív képek készítésében. A kamera 3 inch méretű nagyfelbontású 460,000 színpontú AMOLED kijelzőjén álló és MPEG4 HD videóképeket lehet visszanézni. Ezekkel a tulajdonságok, valamint a beépített optikai és software-alapú képstabilizátor, garantáltan biztosítják a nagyfelbontású fotók technikailag hibátlan készítését.
European Lens 2009-2010 – Sigma F2.8/24-70 IF EX DG HSM
A Sigma F2.8/24-70mm IF EX DG HSM lencséi első osztályú képminőséget kínálnak egy könnyűsúlyú és megfizethető vázban. Használatát teljes filmformátumra és APS-C érzékelővel ellátott DSLR – ekre tervezték, de 35mm –es filmes kamerákra kitűnően alkalmazható. Ez a fix rekesznyílású objektív egyenletes nagyfelbontású képet biztosít az egész képfelületen minden gyújtótávolság mellett, különösen a teljesen nyitott állásnál. Egy hiperszonikus motor (HSM) működteti a kamera autofókusz rendszerét, biztosítja a gyors reakciókat, a témára fókuszál és gyorsan követi azt. A három lencsetagnak köszönhető kompakt design és a jól vezérelt kromatikus aberráció eredményeként – még a képkocka sarkaiban is –egy különösen jól használható objektívet tarthatunk a kezünkben. A Sigma F2.8/24-70 IF EX DG HSM egy kiváló optika, profiknak és amatőröknek egyaránt.
European Travel Lens 2009-2010 – Tamron AF F3.5-6.3/18-270 Di II VC LD Macro
A 15x zoom APS-C formátumú lencsével a Tamron nem csak egy kiterjedt zoom tartományú DSLR lencsét hozott létre, hanem egy lenyűgöző optikai teljesítményt is. A Tamron beépített optikai képstabilizátora, a rezgéskompenzáló (VC), úgy képes csökkenteni a kamera rázkódását, hogy a fotós a lencsét, normál biztonsági szintnél, a zársebességnél 4 szer biztosabban tudja kezelni. Ez különösen alacsony fényviszonyoknál hasznos. Kompakt formájával, kis súlyával, magas optikai teljesítményével, és rendkívül széles gyújtópontjával, a Tamron AF 18-270mm VC objektív, egy kiváló útitárs.
European Zoom Lens 2009-2010 – Sony 70-400mm F4-5.6 G SSM
A Sony célja, az erős felépítésű és ED üvegből készült új zoom objektívvel az volt, hogy elérje a tekintélyes G-típusú minőségi szintet, ami elvárás a profi lencsék esetében. A Sony 70-40, egyike kategóriája legkönnyebb lencséinek, egy gyors és egy zajtalan SSM motort tartalmaz, amely egy pillanat alatt lehetővé teszi az auto illetve a kézi focus között váltást a fotós számára. A képminőség nagyon jó, és a lencsék nagyon kevés torzítást mutatnak még teljes zoom-os rekesznyitásnál is. Ezek a teljes mértékben Sony által tervezett lencsék, a legpozitívabb jelei a gyártó elszántságának, amit a profi szintű fotó berendezések jövője szempontjából mutat.
European Photo Accessory 2009-2010 – Novoflex QuadroPod
A forradalmian új Novoflex QuadroPod lépés egy teljesen új dimenzióba. A klasszikus háromláb állványok ötletes kiegészítése egy negyedik lábbal, fokozott stabilitást nyújt, ami segíti a fotóst, hogy könnyedén illetve stabilan tudjon fotózni bármilyen pozícióból. A külön részekből álló QuadroPodnak három alapeleme van, és beleértve a tripod lábakat, különböző hosszúságban illetve anyagokból készül. A fejek és közép-oszlopok egyéni használatokra, míg a többi kiegészítők, más tartományban elégítik ki a fotós speciális igényeit.
European Photobook 2009-2010 – CeWe Photobook
A CeWe Photobook egy gyönyörű fotóalbumot kínál kiváló minőséggel a kicsi zseb mérettől kezdve, egészen a nagy kocka alakú fotóalbumokig. A CeWe megoldásokat kínál és különböző formákat a papírfajták széles választékával, beleértve az igazi fotópapírt is, Európa legtöbb országban. A letölthető szoftver alkalmazható PC és MAC változatban is és egyszerű bevezetést ajánl a saját fotóalbum elkészítéséhez. A szoftver számtalan olyan elemet tartalmaz, ami engedi a fotóst, hogy saját kezűleg kiválassza és elhelyezze a képet, de létezik egy asszisztensmód is, ami majdnem mindent automatikusan maga csinál.
European Photo Printer 2009-2010 – Canon PIXMA Pro9000 Mark II
Ahogyan felgyorsul a digitális kamerák minőségi fejlődése a részletek és a színvisszaadás területén, úgy nőnek az elvárások az asztali nyomtatók minősége iránt. A fotósok igénylik a fejlődést, a kényelmi újításokat, és a gyorsaságot. A Canon PIXMA Pro9000 Mark II A3 + inkjet nyomtató egyszerre mindhármat szolgáltatja. Egy 48-bit mintavételezésű processzorral továbbfejlesztett modell sokkal szélesebb tartományban képes reprodukálni a színeket, és lehetővé teszi a fotósnak, hogy nyers (raw) fájlokat nyomtasson egyenesen a Canon DPP raw konvertáló szoftver csomagján keresztül. Nyomtatás közben, egy kis mennyiségű tinta adag (2pl) biztosítja, részletezett és fedett precíz nyomtatást, emellett gondoskodik a nyomat kiegyenlített, lehetséges legjobb tónusáról, és a megfelelő színátmenetekről.
European Digital Imaging Innovation 2009-2010 – Fujifilm Super CCD EXR
A Fujifilm legújabb Super CCD EXR képérzékelőjét úgy tervezték, hogy alkalmazkodjon a felvételi körülményekhez, és minden helyzetben a legjobb eredményt biztosítsa a fotós számára. Az érzékelő senzor három különböző felvételi módban működik, amit kézileg is lehet választani is vagy hagyni, hogy a kamera automatikusan válassza ki a megfelelő alkalmazást. Nagy felbontás (HR) módban az érzékelő 12 millió pixellel dolgozik, hogy minél kiválóbban ábrázolja a részleteket, míg magas érzékenység (SN) módban, pixel-csatolás technológiát alkalmaz, hogy alacsony zajszintű képeket készítsen rossz fényviszonyok között. A harmadik, magas dinamikus tartomány (DR) mód összeköt két expozíciót, hogy kezelje a magas kontraszt szituációkat.
További információk:www.esia.eu