Cseh Gabriella kiállítása a Nessimben | fototv.hu

0
0

Egy igen érzékeny témát dolgoz fel képeivel Cseh Gabi, aki most az eddigi zömében fekete-fehér fotói helyett színesben mutatja be a Nagymama elengedésének privát történetét.

   

  "NAGYI" című kiállítása 2009. június 12-én nyílik meg a Nessim Galéria, Paulay Ede utcai kiállítótermében, 18.00 órakor.

Amit itt láthatunk, az egy nagyon érzékeny projekt képi megvalósítása.

Egy búcsúzás története.


Vajon hogy élt itt a Nagyi, hogy látta azokat a helyeket és tárgyakat, amiket most az

Cseh Gabriella az utóbbi időben keveset állított ki Magyarországon.

A mostani kiállításával egy sajátos útra hívja látogatókat.

A búcsúzás, az elválás stációi ezek. Egy nagyon intim világ, szubjektív és egyben távolságtartó megközelítés is.

Megfogalmazni képekben egy nagymama elengedésének, hiányának feldolgozásának a lépéseit nem egyszerű feladat.

Egyszerre kíván valamiféle önfeltárást és egyben mértéktartóságot is.

A képeken, amit a Nessim Galériában láthat a közönség, Cseh Gabi belső világának a környezete tárgyairól való visszatükröződése az alapja.

A sorozat készítése közben azonban pont az volt a cél, hogy saját világát minél háttrébb szorítva teret engedjen annak, hogy az ő szemével a Nagyi nézzen körül, a lakásban, hogy együtt nézzenek körül, hogy az ő szemét és gépét, mindinkább a Nagymama szeme irányítsa.

Ezoterikus helyzet. Egyáltalán nem misztikus.

A képek, amiknek a létrejöttéhez az kell, hogy a fény sugarai valamiről visszaverődjenek, most éppen erről szólnak, aki nincs ott, aki nem is lehet ott.


A képek túlmutatnak saját kereteiken.

image

TOVÁBBI AJÁNLOTT CIKK!