4.4 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Az év építészeti fotója | fototv.hu

Szeptember 15-ig tudnak nevezni az év építészeti fotója címért vetélkedni kívánók, ekkor zárják le ugyanis a magyarországi épített értékek népszerűsítésének céljából kiírt fotópályáza jelentkezési fázisát.    

A MÉSZ, a MÉK és az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága első alkalommal hirdeti meg “Az év építészeti fotója “ című pályázatát.

A pályázat mindenkori célja a magyarországi épített értékek népszerűsítése, a magyar építészet magas színvonalon való bemutatása. A pályázat mindenki számára nyitott, akinek munkája megfelel a kiírásban szereplő feltételeknek.

A pályázaton való részvétel feltételei:

A pályamű előző évben készült, vagy a sajtóban előző évben először publikált fotó vagy előzőleg, több éven keresztül készített fotósorozat.

Egy pályázó maximálisan 5 db egyedi, vagy 3, egyenként maximum 7 képből álló sorozatot küldhet be (melyet a zsűri megbonthat).

A fotó tárgya lehet magyarország határain belül épített, bárki által tervezett, vagy határainkon kívüli, de magyar építész által tervezett épület.

Zsűri


Sáros László DLA építész, a MÉSZ elnöke (zsűrielnök)

Noll Tamás DLA építész, a MÉK elnöke

Szegő György DLA építész, a MÉ főszerkesztője

Bujnovszky Tamás fotóművész

Szentiváni János fotóművész

Technikai követelmények, a benyújtás módja, határideje:

A kép készülhet digitális kamerával, vagy bármely analóg technikával, ekkor azonban a képet digitalizálni kell.

A benyújtás módja kétlépcsős:

Első lépésben regisztrálni kell a pályázatra az alábbi linken:

http://meszorg.hu/p/index.php?m=palyazat&lap=1174

Második lépésben a regisztrációt követően (az e-mailben megküldött azonosítókkal be kell lépni a pályázat kezelőfelületére: http://meszorg.hu/p/index.php?m=pad ) – a pályázáshoz minimum 8268×5906 pixel felbontású maximális jpg tömörítéssel elmentett állományt kell feltölteni a pályázati felületre. A pályázati  felületen két állomány feltöltésére van lehetőség, több kép esetén kérjük a képeket ZIP formátumba tömörítve töltsék fel maximum két állományra bontva.  Ehhez a minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 Mp-es kamerával készüljön, szkennelt állomány esetében pedig a hosszabbik oldal érje el a 70 cm-t 300 dpi felbontás mellett.  Amennyiben a zsűri úgy ítéli meg, kérhet a fentiektől eltérő felbontású vagy jpg tömörítésű képet is a pályázóktól.

Pályázati naptár

A pályázat benyújtásának határideje (képek feltöltésének határideje): 2012. 09.15. 24 óra.

A kiállítandó képek alkotóit e-mailben értesítjük az eredményről, legkésőbb 2012. 09.25. 24 óráig.

Megnyitó helye és ideje

Magyar Építészek Háza  Bp. VIII. ker. Ótpacsirta u.2., Kós Károly terem 2012.10.10. 17 óra

A pályázat díjazása

A Zsűri egy díjat ítél oda, amellyel a MÉSZ Tisztelebeli tagsága100.000 Ft,, és 25 db. 60×90 cm-es (vagy ennek megfelelő arányú kisebb méretű) képből álló kiállítási anyag kinyomtatása jár.


A döntőbe jutott, kiállításra kerülő képek nagyítását a kiíró vállalja, a képekkel a szerzők a kiállítás bezárását követően szabadon rendelkeznek.

A nyertes, és a döntőbe válogatott alkotások a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében lesznek láthatóak 2012. 10.10.-től  2012. 10.26-ig.

A pályázat jogi háttere

  • Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja.
  • A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen. A pályázó a kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.
  • A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban minden esetben jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására minden esetben, a pályázó nevének feltüntetése mellett.
  • A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá jogosult díjmentesen használni az alkotást a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.
  • A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót, vagy  könyv alakban, illetve elektronikus formában térítésmentesen megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett.
  • A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.
  • A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.
  • A határidő után beérkezett pályamunkákat a kiírónak nem áll módjában elfogadni.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles