A március 23-án és 24-én, közel 500 fotós és 21 budapesti bérműterem részvételével megrendezett első Canon Fotóműtermek Hétvégéje program a napokban egy közönségszavazással zárult, melynek tétje nem kevesebb, mint a Legnépszerűbb Budapesti Fotóműterem cím odaítélése volt.
A szavazásban a műtermekbeellátogató fotósok vehettek részt és maximum egyszer szavazhattak az általuk legjobbnak ítélt három műteremre. A szavazás során mindenki csak arra a műteremre szavazhatott, ahova személyesen is elment, így a műtermek népszerűségét a műtermek programjain résztvevő fotósok számához tudtuk mérni. A végeredménykialakításánál minden műterem népszerűségi mutatóját az adott műterembe ellátogató szavazók arányával súlyoztuk.
![]() |
A közönségszavazás második helyeztje a Leképzés Fotóstúdió. |
A szavazásban a Canon Fotóműtermek Hétvégéjére ellátogató fotósok közel fele vett részt, akik többnyire 4 vagy öt műterembe mentek el a hétvége során. A látogatók 5%-a mindössze 1-2 műteremre volt kíváncsi, de akadt olyan fotós is, aki 14 stúdióba is eljutott. A legtöbb fotóst vonzó helyszíneknek a pesti belvárosi műtermek, illetve a Canon fényképezőgép és nyomtató bemutatók helyszínéül is szolgáló műtermek bizonyultak, de a sok látogató önmagában még nem elegendő a népszerűségi verseny megnyerésére. A gondosan és kreatívan összeállított hétvégi programokkal a Budapest külső kerületeiben üzemelő műtermek is rengeteg érdeklődőt vonzottak,mint ahogy hamar híre ment a résztvevők között a műteremszemélyzetek odaadó munkájának is.
![]() |
Harmadik helyre futott be a Silens Photo & Style stúdió |
Mindezek ismeretében nem is csoda tehát, ha a Canon Fotóműtermek Hétvégéje programban résztvevő 21 műterem közül a fotósok a XV. kerületi Photobalancestúdiót találták idén a legjobbnak (http://www.photobalance.hu), ahol két műteremben és számos kültéri helyszínen lehetett fotókat készíteni. A Photobalance bel- és kültéren megépített hátterei és díszletei segítségével egy néhány órás fotózás alatt elkészíthető egy olyan portfólió, ami máshol többnyire sok szervezést, utazást, illetve napokat vagy heteket venne igénybe. A Photobalance stúdiót kipróbáló fotósok 84%-a jelölte be ezt a helyszínt a három legjobb helyszín egyikének. A szavazáson 82 illetve 69 százalékkal a Leképezés Fotóstúdió (http://www.facebook.com/Lekepezes) és a Silens Photo & Style stúdió (http://www.silensphoto.com/) voltak a 2. és a 3. legnépszerűbb stúdió.
![]() |
A Photobalance stúdiót kedvelték legjobban a rendezvény résztvevői |
![]() |
![]() |
![]() |
A Canon Fotóműtermek Hétvégéjéről
A Canon Fotóműtermek Hétvégéje az első olyan program volt Budapesten, ahol egyetlen belépő megváltásával a kezdő, amatőr és hobbifotósok két napig 21 műterem programjaiból, fotózásaiból válogathattak. A rendezvényen a rendelkezésre álló helyszínek szűkössége miatt maximum 500 fő vehetett részt, akik az egyes helyszíneken nem csak az adott műterem felszereltségével ismerkedhettek meg, de különböző fotózásokon (portré, glamour, akt, tárgy, autó, stb.), workshopokon és rövid előadásokon is részt vehettek. A Canon hazai képviselete jóvoltából a fotósok három helyszínen kipróbálhatták a Canon fényképezőgépeit, objektívjeit, professzionálisilletve nagy formátumú nyomtatóit is.