13 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

A legkisebb X – Fujifilm X-A1 | fototv.hu

Megérkezett a Fujifilm MILC aprósága, az X-A1 névre hallgató és egyben a gyártó legkisebb méretű rendszer kompaktja. A váz a nemrég bejelentett X-M1-nél is kisebb, ám tudásban nem sokkal marad el testvér modelljétől. A 16 megapixeles készülék az X-széria hagyományait viszi tovább, ráadásul okosabb én könnyebben, mint azt bárki gondolta volna.

Fujifilm X-A1 három színvariációban

A Fujifilm az X-A1 modellel a cserélhető objektíves kompakt rendszerrel ismerkedőket célozza meg, elsősorban azokat az amatőr felhasználókat, akik a normál kompakt készülékeknél jobb képminőségre és több szabadságra vágynak. Bár belépő modellről van szó, tudásának legjavát a szintén nem túl rég bemutatott X-M1-től örökölte.

Fujifilm X-A1 16.3 megapixeles szenzorral

Három színben lesz elérhető a fényképezőgép, a hagyományosnak mondható fekete mellett a kék verzió is teljesen egyszínű, különleges bőrhatású bevonatot kapott, a piros színverziót az XF1 bőrdizájnja díszíti. A mindösszesen 330g tömegű Fuji X-A1 az APS-C érzékelővel szerelt MILC masinák egyik legkisebb harcosa. A fényképezőgépet egykezes használatra tervezték, az összes kezelőszer a jobb oldalon kapott helyet.  A géptetőn található egy programozható Fn gomb, a programmód tárcsa PASM kreatív módokkal és jelenet felismerő SR+ automata állással is. Két értékállító tárcsa is van a gépvázon, egy vízszintesen, egy pedig függőlegesen. Így könnyebben állítható például a blende és zársebesség. Nem maradt ki természetesen a gyors menüelérést biztosító Q gombocska is jobb legalulról.

Fujifilm X-A1 - láthatóan minden kezelőszerv a jobb oldalara került

A Fujifilm X-A1-ben egy 16.3 megapixeles APS-C méretű CMOS képérzékelő dolgozik, mely megnövelt dinamika tartomány mellett képes akár 25.600-as maximális ISO értékre. Bár ez kiterjesztett érték, az alap skála ISO 200-tól ISO 6400-ig terjed. A hatékony képfeldolgozásról és gyors működésről az EXR II képfeldolgozó processzor gondoskodik. A gép feléledési ideje 0.5 mp, a kioldási késés 0.05 mp, 30 kép erejéig pedig akár 5.6 kép/mp sebességű sorozatfelvételt is lőhetünk. A kontrasztérzékelésen alapuló automatikus élességállító rendszerben 49 AF pont kapott helyet.

Fujifilm X-A1 dönthető 920.000 képpontos kijelzővel

Az X-A1 felhasználói élményét tovább növeli kihajtható 3?-os, 920.000 képpontos LCD kijelzője és WiFi adatkommunikációja. A Fujifilm fényképező alkalmazásával okostelefonra vagy tabletre továbbíthatóak a felvételeink, valamint meg is oszthatók egy gombnyomásra. Okos megoldás a PC Autosave program, mely az otthoni vezeték nélküli hálózaton keresztül automatikus lementi a megadott mappába képeket.

Fujifilm X-A1 felülről

A kreatív és egyszerű fényképezés szolgálatába 8 művészi szűrőt és 5 filmszimulációs módot állítottak a tervezők. Természetesen nyers RAW fájlok is készíthetőek az X-A1-gyel, melyeket ráadásul gépen belül is kidolgozhatunk, elmenthetünk JPG formájában.

Fujifilm X-A1 és a felbillenő 7-es kulcsszámú beépített vaku

A Fujifilm külön kiemelt a készülék 7-es kulcsszámú vakuja által elérhető Super Intelligent Flash technológiát, mely a környezeti fényviszonyokat is figyelembe veszi, így nem agyon vakuzott előteret kapunk sötét háttérrel.

Fujifilm X-A1 az új telezommal

A Fujifilm X-A1 maximum 1080p Full HD felbontású mozgóképet tud rögzíteni 30kép/mp frissítés mellett. A legkisebb Fuji MILC az összes X-bajonettes objektívvel kompatibilis, ám a gyártó kifejezetten a két új belépő modellkehez szánt XC lencsét ajánlja mellé.  A FUJINON XC 16-50mm f3.5-5.6 OIS és XC 50-230mm f4.5-6.7 OIS objektíveket is méretben minimalizálták, lencserendszerüket viszont tökéletesre fejlesztették.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,487RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles