csütörtök, október 28, 2021
KezdőlapbúcsúzunkSzalay Zoltán (1935-2017)

Szalay Zoltán (1935-2017)

A huszadik századi magyar fotográfia egyik alapműnek számító enciklopédiáját végleg becsukták. Ezt már soha többé, senki nem olvassa.

Mindaz, amit Szalay Zoli tudott a szakmáról, a benne résztvevőkről, a fényképezőgép emez vagy a túlsó oldalán állókról, mostantól nem lapozható többé. Nem fog két üveg barna Leffe sör mellett mesélni nekem a Gellérthegyre néző nagy ablak alatti bőrkanapén, nem fog kisebb-nagyobb társaságokban történeteket, anekdotákat előadni, és nem beszél többet közönség előtt. Még ha kérdezett, akkor is ismereteket adott át közeli, vagy régmúlt dolgokról.

A Szalay-lexikon lapjain tárolt rengeteg információ a cenzÚr által végleg töröltetett. És ez a magamfajtának az egyik legnagyobb baj és kár, akár tudatosítottuk ezt magunkban, akár nem.

Mert Zoli az útját végigjárta, amit lehetett, amit akart, amit kellett, azt lefényképezte. Megörökítette. Örökítette.

Képei és negatívjai, könyvei minden bizonnyal túlélik őt, túlélik a képek szereplőit és jó eséllyel minket is. Ők már csak egy hozzáértő jógazdát keresnek, hogy elkezdhessék innentől önálló életüket, elszakadva az őket alkotótól. Így lesznek, így lehetnek beszédes tanúi annak, hogy egy Szalay Zoltán nevű fotográfus 1953 és kétezertizensok között mit és hogyan tartott megörökítésre érdemesnek a körülötte folyton változó világból. S teszik ezt mindaddig, míg csak egyetlen ember is akad a homo sapiensek között, akit érdekel, mi történt ebben a több mint félszáz évben, aki látni szeretné Latinovits Zoltánt, Göncz Árpádot, vagy a Varsói csúcson bénázó akkori vezetőket.

Szóval az életmű megvan, de az élet elveszett. S vele mindaz a tudás, emberség, érzékenység, sértett és sértő indulat, ami Szalay Zoltánt jellemezte éltében. Amitől ő Ő volt. Megosztó személyiségként élt, vagy nagyon szerették, tisztelték, elfogadták, vagy haragudtak rá. Vagy, vagy. És én ezt is szerettem benne, mert valami oknál fogva sosem kedveltem a langyos, mindenféle konfliktust kerülő emberi egyedeket. A középszert. A minden szélben ugyanúgy lobogó zászlókat.

Szalay Zoli élő, eleven, tiszta forrásból idézetté vált. A Szalay mondjából a Szalay mondta, emlékszel? Ez komoly veszteség, de amíg idézzük őt, amíg a képeit használjuk, amíg a fiatalabb fotósoknak átadott tudáselemek működnek, addig valahogy, valamilyen formában köztünk marad.

 

Ennél több pedig egyetlen halandónak sem jár, neki se, nekünk se.

Szervusz Zoli.

NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek