6.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Jelentőségteljes helyek – Zeiss fotópályázat 2016

Fotópályázat nevezési határidő: 2016. február 5.

A Zeiss és a Fotográfiai Világszövetség (World Photography Organisation) együttesen hirdeti meg új fotópályázatát „Seeing Beyond” (azaz „Túl látni”) címmel. A cím egyben a Zeiss új fotográfiai díja, amely a táguló horizontokra és a saját ambíciók megvalósítására utal. Az új fotópályázat lehetőséget kínál a fotósoknak, hogy megmutassák tehetségüket a nemzetközi zsűrinek és közönségnek egyaránt.

A Zeiss Fotográfiai Díj 2016 együttesen fut a Sony Világ Fotográfiai Díjával. Mindkét fotópályázat a Fotográfiai Világszövetség szervezésében zajlik, ahol elsősorban a művészi megnyilvánulást szeretné a Zeiss támogatni.

A Zeiss elgondolása szerint minden évben egy-egy újabb témát dolgozhatnak fel a fotósok a fő témakörön belül. A 2016-os évre a fotópályázat témaköre: Seeing beyond – Meaningful Places (azaz Túl látni – Jelentőségteljes helyek). A kiíró elképzelése szerint a különféle perspektívák ugyanannyira elfogadhatók, mint „jelentőségteljes” vagy a „helyek” különféle értelmezése.

A világ bármely részéről nevezhetnek fotósok 3–10 képpel, amelyek megfelelnek a fotópályázat követelményeinek. A nyertest 2016 áprilisában hirdeti ki a Zeiss.

A Túl látni fotópályázat fő nyertese 15.000 EUR értékben választhat magának objektívet, illetve meghívást kap a Londoni Sony Világ Fotográfiai Díj átadó ünnepségére. A nyertes felvétel természetesen látható lesz a Sony fotópályázatának kiállításán is.

További információ (angol nyelven) >>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles