Több mint 150 alkotó, 1001 alkotás november 3-án lezárult a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által meghirdetett pályázat. A héttagú, magyar és nemzetközi tagokból álló zsűri megkezdte a beérkezett művek online válogatását, a végső döntést november 7-én hozzák meg.
A Capa Projekt Kortárs vetített képek című pályázatra több mint 150 jelentkezőtől összesen 1001 alkotás érkezett be a megadott november 3-i határidőig.
A szakmai zsűri tagjai Féner Tamás, fotóművész, Kincses Károly, fotómuzeológus, Maria Kapajeva, fotóművész, egyetemi oktató, Olga Jurgenson, fotóművész, kurátor, Peternák Miklós, az MKE Intermédia Tanszékének vezetője, Telek Balázs, fotográfus, képzőművész, kurátor és Uhl Gabriella, művészettörténész, kurátor – már elkezdték az alkotások online értékelését, a végső döntésüket november 7-én hozzák meg. A Capa Központ munkatársai a november 11-i héten értesítik a pályázókat az eredményekről.
A pályázat alapján szerveződő különleges vetített kiállítás megnyitójára 2013. december 2-án kerül sor a Capa Központban (Budapest VI. kerület Nagymező u. 8.). A nagyközönség december 3-tól egészen december 31-ig tekintheti majd meg az alkotásokat. További információ: a Capa Központ Facebook oldalán.