Steiner Gábor: Tárgyak fényképezése

0
164

A csendéletfotózás csak látszólag egyszerű

A csendélet a portré és tájképek mellett már a festészetnek is kedvenc műfaja volt, hiszen az ízlésesen csoportosított tárgyak megörökítése sok tekintetben több lehetőséget adott a művésznek, mint más műfajok. Nincs ez másképp a fotó esetében sem, sőt, a csendélet tárgyfotózásként kiteljesedve mindennapi életünk részévé vált. Elég egy katalógust fellapoznunk.

Művészettörténészek szerint a csendélet alapjai már a római falfestményeken is megtalálhatók. Köztük gyakran jelennek meg gyümölcsöket, növényeket vagy színházi maszkokat ábrázoló kompozíciók. Sőt a görögöknél is olyan ábrázolások, amelyek akár csendéletek is lehetnének, elég a jól ismert legendára gondolni, amely szerint Apellész olyan élethű gyümölcsöket festett, hogy rájuk szálltak a madarak. A mai értelemben vett csendélet első képei azonban Michelangelo és Caravagio keze alól kerültek ki.

A latinul nature morte-nak (halott természet) nevezett művészeti ág a fényképezésben is megtalálta helyét, hiszen „mindössze” jó ízlés é néhány tárgy szükségeltetik elkészítéséhez. Van idő e tárgyak elrendezgetésére, hiszen nem türelmetlenek, mint a modellek, így többféle összeállítást és megvilágítást is kipróbálhatunk. Ráadásul általában helyigényük is kisebb, így akár a konyhaasztalon is készíthetünk csendéletet, nem feltétlenül kell stúdióba vonulnunk.
A műfaj azonban látszólagos egyszerűsége ellenére is rengeteg buktatót rejt magában, a tárgyak elrendezésétől, a megvilágításon át, a nem megfelelő objektív vagy nézőpontválasztásig. Mondhatjuk ugyanis, hogy szinte mindent és mindenféle látószögből lefényképeztek már, így nehéz olyan újat alkotni, ami más, mint a többi. Mégsem kell azonban feltétlenül különlegeset keresnünk ahhoz, hogy szépet alkothassunk, csupán át kell gondolnunk, mit is várunk el a fotótól és meg kell terveznünk – igaz, ezt a legapróbb részletekig – a beállítást, világítást, kompozíciót és egyebeket.

A felszerelés

Tárgyfotó készítéséhez a legalkalmasabbak a tükörreflexes fényképezőgépek, mivel ezek keresőjében – szinte – ugyanazt látjuk, ami a képre kerül, de ugyanilyen jó megoldás lehet egy olyan kompakt vagy bridge kamera, amelynek képét számítógépünk monitorán ellenőrizhetjük, hiszen a nagyméretű – és jó minőségű – monitoron az apró hibák is azonnal észrevehetők, korrigálhatók és az eredmény is azonnal látható. Ez a módszer a legújabb D-SLR fényképezőgépekkel is használható. Azokkal, amelyek rendelkeznek Live View üzemmóddal, mindössze az automatikus élességállításra (AF) kell kicsivel több figyelmet fordítanunk.

Tárgyfotózáskor a használt objektív gyújtótávolságát úgy válasszuk meg, hogy a modell arányai ne torzuljanak, hacsak nem éppen ez a kifejezett célunk. Érdekes hatások érhetők el extrém gyújtótávolságú (például halszem) objektívvel, ezekkel azonban – csakúgy, mint más téma fotózásakor is – érdemes csínján bánni, ha sokszor használunk ilyen optikát, unalmasak lesznek képeink. Az objektívválasztással befolyásolhatjuk a mélységélességet is. Egészen közeli fotókhoz használjunk közgyűrűket, kihuzatot, vagy makro-objektívet.

Csendélet-fotó készítésekor mindig használjunk háromlábú állványt. Ez a munka az esetek túlnyomó részében ezt lehetővé teszi, hiszen általában nyugodt körülmények között, zárthelyen dolgozunk. Az állvány pedig biztosítja, hogy hosszabb záridő esetén is bemozdulásmentes, éles képet kapjunk, ami a tárgyfotónak – mondhatni – alapkövetelménye, legalábbis általában, ha éppen nem speciálisan ennek ellentéte a célunk.

Ugyancsak célszerű a végleges kép elkészítésekor a kamera önkioldójának, esetleg vezetékes- vagy vezeték nélküli távirányítónak a használata, mellyel tovább csökkenthetjük az életlenség veszélyét.

A jó fotó alapvetően fontos követelménye a háttér megfelelő kiválasztása. Ez fokozottan igaz a tárgyfotóra, amiről nem vonhatja el semmi a figyelmet. Ha fontos az adott tárgy környezete, akkor körültekintően használhatunk természetes hátteret, általában azonban jobb a semleges, mesterséges háttér (például fotókarton), amit ízlésünk – vagy a kép témája szerint – szerint variálhatunk. Ezek előnye az is, teljesen homogének, szükség esetén élek és sarkok nélkül (holker) is elhelyezhetők a téma alá-mögé, így szükség esetén maga a téma szoftverrel könnyen körbevágható és a megfelelő környezetbe helyezhető. A semleges háttérnél is tartsuk azonban szem előtt, hogy az harmonizáljon a témával.

Az esetek többségében kisebb méretű tárgyakról készülnek fotók. Ekkor tehet jó szolgálatot a tárgyasztal. Ez minden oldalról jól megvilágítható, akár alulról is, mivel áttetsző anyaga diffúzorként működik. Ha nem rendelkezünk ilyennel, megteszi egy üvegasztal is, amelyre olyan hátteret – például pausz papír – helyezünk, amely átengedi a fényt. A modellt tartalmazó asztalnál ügyeljünk arra, hogy az stabilan álljon. Legjobb, ha kameránkat is az asztalon tudjuk elhelyezni, hiszen akkor tárgy és fényképezőgép az asztalt érő külső behatás esetén együtt mozdul, azaz egymáshoz viszonyítva mozdulatlan marad. Ha ezt nem tehetjük meg, válasszunk mennél stabilabb helyszínit a fényképezéshez, például ne a főút felé eső szobában készítsük csendéleteinket, ahol egy elhaladó villamos is okozhat a képen észrevehető rezgést, vonuljunk inkább a lakás udvar felőli részébe.

A legfontosabb azonban tárgyfotózás esetében (is) a fény, amely az árnyékos és megvilágított részek összességeként a látványt létrehozza. Fényforrásként tárgyfotóhoz szinte bármit használhatunk (állandó vagy vakufényt is), hiszen a gépünk állványon áll, így hosszú záridőket is megengedhetünk magunknak. A kamerákra szerelhető rendszervakunkkal tárgyfotózáskor nem sokra megyünk, vele legfeljebb diffúzorokkal és fényterelőkkel érhetünk el kielégítő hatást. Több, egymást vezérlő vakuval már jobb a helyzet, de valóban kényelmesen csak stúdióvakukkal dolgozhatunk, amelyek beállító fényénél az árnyékos helyek, becsillanások stb. jól nyomon követhetők és gyorsan korrigálhatók, a különböző kiegészítőkkel (softboxok, fényformáló tubusok, fényterelők) pedig a tárgy egyes részei emelhetők ki és a kép hangulata könnyedén alakítható. Érdemes azonban más fényforrásokkal is kísérletezni, érdekes hatás hozható létre akár egy vékony fénysugarat kibocsátó zseblámpával is. A fény színén is módosíthatunk, a fényforrás elé helyezett színes fóliákkal, vagy a gépre helyezett színszűrőkkel, amelyekkel fekete-fehér fotózáskor ugyanúgy emelhetünk ki részleteket is, mint pl. természetfotózáskor a narancsvörös szűrővel az égboltot. Digitális fényképezőgépek esetén a lehetőségek még tágasabb, hiszen a kép kívánt színegyensúlyát utólag, szoftveresen is beállíthatjuk. A pontos expozíció beállítását tárgyfotózáskor nagymértékben megkönnyíti a külső fénymérő használata, így a tárgy minden oldalához pontosan hozzárendelhető az azt megvilágító fényforrás által kibocsátott fénymennyiség.

Kompozíció

Ahogy azt már említettük, csendéletet nem csupán műteremben készíthetünk, egy utazás során is adódhat olyan látvány, az adott országra jellemző tárgyak csoportja, amely méltó a megörökítése. A jó felszerelés azonban mit sem ér, ha nem vagyunk képesek felfedezni látványt. Ugyanez igaz a magunk összeállította csendéletre, itt azonban magunknak kell megtervezni azt, mit is akarunk a képen viszontlátni. Ehhez pedig a tárgyról, a megvilágításról, a hátérről és a technikáról komplexen kell gondolkodnunk, amiben – mint a fotózás más területein is – segítségünkre van, ha sok képet nézegetünk és megpróbáljuk kielemezni azokat, miért is jók. Erre az Internet korában rengeteg lehetőség adódik, némi angol tudással számos elismert fotós képét találhatjuk meg a világhálón, olykor magyarázattal is, hogyan készült és mitől szép.

A kompozíció meghatározásánál leginkább magunkra támaszkodhatunk, hiszen a tárgyfotózásban még az aranymetszés szabálya sem tekinthető ökölszabálynak. Egy tárgyfotón az sem biztos, hogy a nagy homogén, tartalmatlan képfelületek feleslegesek, hiszen egy jól eltalált fénysugár, vagy épp maga a kép dizájnja ezeket is érdekessé teheti. Azt azonban általában elfogadhatjuk, hogy a kevesebb általában itt is több, így ne akarjuk képeinket mindenfélével telezsúfolni, túldíszíteni. Se tárgyakkal, se fénnyel.

A tárgyfotózás, látszólagos egyszerűsége ellenére időigényes tevékenység, ami kreativitást igényel. Ha a kompozíciót 8a háttérrel együtt) már összeállítottuk, nézzük meg azt különböző elrendezésű megvilágításoknál, próbáljuk rendezgetni, és készítsünk tesztképeket, hogy a legjobb tárgy-, kamera-, és fénybeállítást megtalálhassuk. Ehhez vegyük figyelembe a környezet adottságait is, például az ablak felől érkező fényeket, vagy a másik szobából átszűrődő világítást. A legjobb eredményt általában akkor érhetjük el, ha ezeket kiiktatjuk, mert ilyenkor csak az általunk beállított fények érvényesülnek a képen.

A tesztfotókon ellenőrizzük a tárgyak fényes felületeit is, ahol a fényforrások becsillanása mellett a környezetben lévő tárgyak tükröződése is zavart okozhat. Ez kisméretű képen nem zavaró, ám egy nagyobb méretű nagyításon már feltűnő lehet. Ugyancsak foglalkoznunk kell a kamera érzékenységének beállításával, amely – főképp csekély fényben – erős képzajt okozhat felvételeinken. Ezt elkerülhetjük, ha kihasználjuk az állványt, és hosszabb záridővel, a lehető legalacsonyabb ISO értékkel dolgozunk.

A csendélet-fotózás, ahogy a fentiekből kitűnik, felkészültséget és tapasztalatot igényel, azt csupán elméleti úton – a fotózás más területeihez hasonlóan – nem lehet megtanulni. Tanulás céljából érdemes tehát minél több képet készíteni, hogy egy „éles”, esetleg megismételhetetlen helyzetben ne érjen bennünket készületlenül a feladat.

Steiner Gábor