hétfő, november 29, 2021
Kezdőlap!videóTuray Balázs: Mellőzöttek fotókiállítás megnyitó

Turay Balázs: Mellőzöttek fotókiállítás megnyitó

2013.09.05
A Mellőzöttek című kiállítás azért jött létre, hogy bemutassa a roma családok, és a teljes roma közösséget ért rasszista indítékú támadások utóhatását, és rámutasson: a támadások közvetve az egész társadalom ellen irányultak.A kiállítás képei a romák elleni támadás sorozat óta eltelt időben készültek a túlélőkről és a helyszínekről, a családoknál tett látogatásokról.

Az ítélet megszületett, de ezzel nincs lezárva ez a borzalmas történet. Az áldozatokat, családtagjaikat nem hagyhatjuk magukra. Mindannyiunk felelőssége, hogy sose felejtsük el a szörnyű gyilkosságsorozatot.

A sorozat az Amnesty International Magyarország felkérésére, a szervezet gyűlölet-bűncselekmények elleni munkájának részeként jött létre 2012 és 2013 során.

A kiállítást megnyitotta:
Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója
Beszédet mondott: Nagy Bálint és Turay Balázs, fotós

NoGun
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

További friss hírek