14.7 C
Budapest
Saturday, October 5, 2024

Tárlatvezetés a Magyar fotóművészet az új évezredben kiállításon – felvételről

2013. május 11-től fotóművészeti kiállítás látható a Magyar Nemzeti Galériában. Az ezredforduló óta a fotográfia elmélete és gyakorlata is jelentősen megváltozott. Szinte minden képzőművészeti ág használ fotót, s éppen ezért különösen képlékenyek azok a határok, amelyek a fotóművészt, a fotót használó művésztől elválasztják. Milyen hatása van a tömegesen használt digitális technológiának a kortárs fotóművészetre, s egyáltalán kit is nevezhetünk 2013-ban fotóművésznek?

A Magyar Nemzeti Galéria kiállításának célja, hogy b emutassa, miként változott meg a fotográfia az ezredforduló óta; mi történt a magyar fotóművészetben, s az egyetemes folyamatok miként hatottak itthon. Sikerült-e megőrizni a fotó régi rangját és tekintélyét, s beszélhetünk-e még a régi értelemben vett fotóművészetről?

A Magyar fotóművészet az új évezredben című kiállítás a fenti kérdésekre az alkotók egy-egy fotósorozatának bemutatásával kíván válaszolni.

Kiállító alkotók:

Barta Zsolt Péter, Czigány Ákos, Dezső Tamás, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Gábor Enikő, Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Kerekes Gábor, Korniss Péter, Koronczi Endre, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Magyar Ádám, Misetics Mátyás, Ősz Gábor, Pecsics Mária, Péter Ildikó, Szabó Dezső, Szacsva Y Pál és Tóth György

Tárlatvezető: Gimesy Péter művészettörténész

A kiállítás július 28-ig látogatható.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,504RajongókTetszik
197KövetőKövetés
835FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles