6.3 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

Örömbányászat fotókiállítás megnyitója felvételről

Örömbányászat címmel megnyílt a 2013-as Sony World Photography Awards shortlistes magyar fotográfus, aliYO első önálló kiállítása.

A Telep Galériában a tehetséges fotós fekete-fehér portréképeken keresztül mutatja be, hogy a hazai fiatalok számára mit jelent a boldogság. A szervezők a fotóalanyokat egy online kérdőív alapján választották ki, lakóhelytől függetlenül, így budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt megörökítették a modellek boldog pillanatait.

Az Örömbányászat ötletgazdája, Horváth Brigitta a koncepció egyszerűségét, ugyanakkor a megvalósítás összetettségét hangsúlyozta. „A boldogságra való törekvés alapvető emberi igény, megélése azonban rendkívül szubjektív. A képek a modellek érzéseit örökítik meg kedvenc időtöltésük közben, így rajtuk keresztül megláthatjuk a boldogság ezerszínű arcát” – foglalta össze a kiállítás fő üzenetét a szervező.

AliYO analóg és digitális felvételeket is készített, utóbbiakhoz Sony NEX-készüléket használt. A kiállításon aliYO digitális SWPA nevezései és a shortlistre felkerült képének kiegészített underground táncos fotósorozata is megtekinthető.

A 2013-as SWPA szűkített listáján négy magyar is helyett kapott, Filin ‘aliYO’ Ilia 20 év alatti fiatal fotográfusok versenyén, „Kultúra” kategóriában indult. A professzionális versenyen belül, az „Emberek” kategóriában Gárdi Balázs került be a döntősök közé, míg az amatőrök között az „Építészet” kategóriában Forgács István, a „Pillanatfelvétel” kategóriában pedig Nagy Tamás képviselte Magyarországot.

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles