16.4 C
Budapest
Tuesday, October 4, 2022
KezdőlapblogKincses Károly: Szavahihetőség és túlélés

Kincses Károly: Szavahihetőség és túlélés

Néhány dolgot biztosan ígérhetek így a megnyitóm elején:
– nem lesz semmi protokoll a beszédemben
– nem lesz bántóan hosszú
– és nem próbálja meg az ünnep vörös szőnyege alá söpörni a meglévő problémákat.

Ha ebből a háromból legalább kettőt megvalósítok, biztosan jól jár mindenki és én sem keverem magam a nemigazmondók táborába. Ami igen fontos, sok szempontból is, de most, itt főleg azért, mert az ünnepi beszédem két központi gondolatának a SZAVAHIHETŐSÉGet és a TŰLÉLÉST választottam.

Minden kornak, időszaknak van egy vagy több kulcsszava, mely leginkább jellemzi. Amennyire figyelem a mai tendenciákat, szinte a legfontosabb kategóriává vált napjaink Magyarországában ez a fogalom: SZAVAHIHETŐSÉG. Embereknél és képeknél egyaránt. De itt csak a képekkel foglalkozzunk. Ha alkalmam nyílik megnyilatkozni, mint most, akkor bizony én mindig elmondom, hogy többre tartok egy tisztességes, ámde semmi hűha sajtófotót, mint a legbravúrosabb, legblikkfangosabb, de a hitelességében kicsit is kérdéses másikat. Mert nem felejtem el, hogy a sajtófotó elsősorban a hiteles tájékoztatás képi eszköze (kellene legyen) és csak másodsorban fotóművészeti produktum. És ha ez a kettő véletlenül találkozik, hát az isteni szerencse. Ezzel lehet egyetérteni, lehet vitatni, mindkettő helyénvaló, csak legyen polémia. Érvek, vélemények ütköztetése az ütközetek, a hatalmi szó helyett.

És ez mindjárt átvezet a másik általam választott kategóriához. TÚLÉLÉS. Ha lehetek egy másodpercre személyes, akkor elmondom: ezt annyira gyűlölöm, amennyire csak egy szót lehet, miközben meg folyton folyvást, minden nap, minden órájában csinálom. És ettől egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben. De ennél többről van itt szó természetesen. Ha nem akarok politizálni, márpedig nem akarok, hiszen túlélni lehet jobbról is balról is, akkor a túlélni, a lavírozni azt jelenti, hogy fejünket előrebillentve, csak a közvetlen környékünket vizsgálgatjuk, és nem nézünk felemelt fejjel távolabbra. Azt is jelenti még, hogy nem a dolog önértéke alapján döntünk, hanem e helyett egy prominens helyen lévő személy dönt a lenni vagy nem lenni kérdéseiben. Túlélni mindezeken túl még azt is jelenti, hogy az elsődleges és fontos szakmai szempontok helyére betolakszik egy pragmatikus, nem a dologról, hanem a túlélésről szóló szempont. És az az ász, mindent visz!

SZAVAHIHETŐSÉG és TÚLÉLÉS. Önmagukban is vizsgálhatók még sokáig, de vajon van-e köztük bármiféle kapcsolat? Szabad-e az egyik kedvéért engedményt tenni a másik kárára? Mert a túlélés azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel a szakmai, morális és egyéb szempontok parányit devalválódnak, átadva a terepet egy látszólag sokkal fontosabbnak. Túlélni. Csinálni. Bármi áron, de folytatni.
Biztos?

A sajtófotó is erős átalakulásban van. Persze ezzel nem állítottam semmi falrengető nagy igazságot, naná, ha minden változik körülötte, benne, akkor ez is, nyilvánvaló. De az már koránt sem annyira magától értetődő evidencia, hogy ha a minden, tehát a létrehozói és befogadói környezet, az elvárásrendszer, a technika, és ezeken keresztült a sajtófotó egésze változik, alakul, akkor lehet, hogy ennek a három lábon álló, több mint harminc éve fungáló, tradícionális pályázatnak, kiállításnak és évkönyvnek, továbbá minden egyébnek, ami körülveszi, úgyszintén változnia kell.
És lehet, hogy a túlélés mindennél fontosabb kényszere látszólag csak a teljes struktúra toldozgatását-foltozgatását teszi lehetővé, de én mégis azt mondom, álljunk meg egy percre! Lehet, hogy tovább jutunk, ha kiemeljük a fejünket az ismert mindennapi és nagy bizonyossággal sejthető holnapi szempontokból, gondokból, és értő, szerető szemmel, de elfogulatlanul megnézzük, mi maradhat továbbra is az eddig jól beváltakból. És mi az, amit hálás szívvel, de be kell rakni valahová, mondjuk a formálódó sajtófotó-bázishelyre, a Robert Capa Központba, esetleg a kiállításon nem szerepelt, díjat nem nyert képekkel, információkkal együtt.

Végig kellene gondolni, minden részelemét, és egészét is. Mióta figyelem, majdhogynem a kezdetektől, a Sajtófotó azóta görget magával megoldatlan problémákat. Ezek száma csak szaporodik, sokasodik az idővel. És némi megélt tapasztalattal a hátam mögött, azt gondolom, könnyebb egy lavina elindulását meggátolni, könnyebb még csak kisebbfajta hógolyó nagyságnál megállítani, mint a lejtő közepén elébe állni széttárt karral és fenebátran azt kiáltani, állj!

Ha most valaki azt gondolja, hogy ez a KK, ezt idehívtuk, hogy beszéljen, és most ilyeneket mond… attól elnézést kérek. Nem ünneprontó kívántam lenni, hanem szókimondó, szavahihető és nem a túlélésre blazírozó. Ennek elmondása volt az én vállalt dolgom. A többit pedig folytassuk fehér asztal mellett.
Uff, én beszéltem.

(Elhangzott a XXXI. Sajtófotó Pályázat kiállítás megnyitásaként)

Kincses Károly
Kincses Károly
Kincses Károly 1954-ben született. Még él. Járt iskolákba, főiskolára, egyetemre. Dolgozott, majd barátaival, segítőivel megalapította a Magyar Fotográfiai Múzeumot. 15 éven át vezette, majd ugyanazon barátaival és segítőivel, kik közül elsősorban Kolta Magdolnát és Bánkuti Andrást említi, kivásárolta, átépíttette, működtette a Mai Manó Házat. Közben írt, szerkesztett vagy ötven könyvet, ennél sokkal több tanulmányt, tanított egyetemeken, rendezett ezernyi fotókiállítást itthon és 16 országban. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik. Elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle. És nyugodtan alszik, majd másnap újrakezdi.
Budapest
few clouds
16.4 ° C
17.5 °
15 °
58 %
5.1kmh
20 %
Tue
16 °
Wed
18 °
Thu
20 °
Fri
21 °
Sat
21 °

További friss hírek