14.5 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

A csend szigetei – fotós főpróba

Juhász Zsolt és a Duna Táncműhely bemutatójának fotós főpróbáját 2013. április 4-én, csütörtökön, 19.30 órától tekinthetik meg az érdeklődők a Bethlen Téri Színházban (VII., Bethlen Gábor tér 3.).

A hallgatagság nem azonos a mozdulatlansággal, mint ahogy a jelentéstelenséggel sem. A tánc eredendő kapcsolata a csenddel annyit jelent, hogy nonverbális műfaj – ugyanúgy, ahogy a képzőművészet és a zene. A kimondhatatlant mesélik el, ott szólalnak meg, ahol a verbális nyelvek szükségképpen elhallgatnak. A tánc, a maga érzéki közvetlenségével egy nyelv előtti világra utalt – még akkor is, ha a színpad jelentésekkel telített világában mutatkozik meg előttünk.

A csend szigetei két szólóra épülő előadás, két olyan előadó tolmácsolásában, akik az első pillanattól kezdve meghatározzák a Duna Táncműhely művészi működésének arculatát, útkereséseinek irányát. A két táncos szólójában (egy női és egy férfi táncban) a társulatra jellemző színpadi nyelvezet sűrített esszenciaként jelenhet meg, ugyanakkor új utakat mutathat az elkövetkező előadások művészi kísérletezéséhez.

Előadók: Bonifert Katalin, Juhász Zsolt

Zenei kíséret: Pribay Valéria (cselló), Szalay Tamás (nagybőgő), Bakai Márton (hegedű)

Jelmeztervező: Pirityi Emese

Látvány- és fényterv: Lendvai Károly

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Duna Táncműhely

A Duna Táncműhely azzal a céllal alakult 1999-ben, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciókat, kortárs mozgásszínházi előadásokat hozzon létre.
Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.
A táncműhely változó összetételben működik, tagjai professzionális táncosok. A darabokat a koreográfusok és a táncosok stúdiómunkában készítik Juhász Zsolt koreográfus vezetésével.
A Duna Táncműhely 2002 óta évente megszervezi a jelentős szakmai és közönségsikernek örvendő, régiós szinten kiemelkedő fontosságú Kalászi Kortárs Tánctalálkozót

Juhász Zsolt 1999-től a Duna Táncműhely vezető koreográfusa, majd 2007-től a Duna Művészegyüttes vezetője. Az autentikus néptánc sokszínű formakincsét ötvözi a kortárs látásmóddal. Alkotásai mintapéldái a különböző művészeti ágak és stílusok táncszínházi egységeinek. Előadásaiban meghatározó „őselemként” van jelen a néptánc alapú mozgásnyelv, de a „hagyományápolás” mellett, a színpadi néptáncművészet új útjainak kísérletezése is hangsúlyossá vált a rendezéseiben. „A magyar néptánc hagyományainak hiteles ápolása, annak művészi színvonalú színpadra vitele táncosként és koreográfusként egyaránt. A magyar néptánc csodálatos és sokszínű formakincsét felhasználva a kortárs mozgásszínházi technikák ötvözetével korszerű táncszínházi produkciók létrehozása.”- vallja ars poeticájában. Főbb díjai: Harangozó Gyula – Díj, 2003 Imre Zoltán díj 2006 Az évad legjobb alkotója 2007 (Magyar Táncművészek Szövetségének díja) Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt 2007

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles