12.8 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

Elhunyt Tarczai Béla fotóművész

Szomorúan tudatjuk, hogy életének 91. évében rövid betegség után, 2013. 02. 26.-án elhunyt Tarczai Béla fotóművész.
Emlékét megőrizzük!

Tarczai Béla
(Miskolc, 1922. október 21. – 2013. február 26.)

A Közgazdasági egyetemet 1946-ban, az ELTE posztgraduális művészettörténetet, esztétika szakát 1975-ben végezte el. Gimnazista kora óta fényképezett, mestereinek a kor miskolci és más magyar nagyságait tartotta. 1942-ben kezdte szülővárosában szervezni az amatőrmozgalmat, 1951-ben alapítója a Miskolci Fotóklubnak. Pályafutása során mintegy félszáz hazai kiállítást szervezett és rendezett, fotóelméleti munkássága során az első cikke a gimnázium lapjában, a Fráterben jelent meg, az elmúlt évtizedek alatt számos írása követte a Fotó, a Fotóművészet, a helyi lapok vagy a Museumsblatt és a Drezdában megjelenő Rundbrief Fotografie hasábjain. 1985 óta fotómuzeológiával is vizuális antropológiával is foglalkozott (e tárgykörben előadásokat tartott nemzetközi konferenciákon, többek között Mannheimben és Grazban). A Herman Ottó Múzeumban létrehozta a fotótörténeti gyűjteményt. Tagja a Volt Hadifoglyok Bajtársi szövetségének, titkára a Borsod megyei szervezetnek, 2005 márciusáig az országos szervezet alelnöke. Ebben a témakörben két könyve és sok szakcikke jelent meg különböző lapokban és múzeumi évkönyvekben.
Tizenöt egyéni tárlata volt hazánkban és külföldön, életmű-kiállítását 2002-ben, nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezték meg a Miskolci Galériában. Ezen kívül számos csoportos pályázaton, kiállításon vett részt, több díjat nyert.
Utolsó kiállítását kilencvenedik születésnapja alkalmából 2012. december 12-én nyitották meg a Miskolci Galéria Feledy-házában.
Könyvei: Képzőművészek, iparművészek, fotóművészek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (1987), Fénykép és történelem (2005).
Díjak, elismerések: Szocialista Kultúráért kitüntető jelvény (1961), Szakszervezeti Munkáért arany fokozata, Honvédelemért II. fokozata. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség 1964-ben AFIAP, 1967-ben EFIAP címmel tüntette ki. Birtokosa még a Bayerische Soldatenbund aranyjelvényének és érdemkeresztjének.
A Magyar Fotóművészek Szövetségébe 1960-ban nyert felvételt, röviddel ezután beválasztották az elnökségbe, sok év óta vett részt a Számvizsgáló és Ellenőrző Bizottság munkájában. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának 1971-tl, az átszervezés után 1990-től a választmányának, 1996-tól pedig a fotótagozat vezetőségének tagja.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles