Steiner Gábor: Obi van

0
101

Hogyan válasszuk ki a témához legmegfelelőbb optikát?

Azt, hogy milyen objektívet választunk a felvétel elkészítéséhez, főképp az határozza meg, hogyan is szeretnénk megkomponálni képünket, mit akarunk a szemlélőnek elmondani vele.

A képet tehát a téma meglátása után meg kell terveznünk, azaz a fejünkben már látnunk kell a kész fotót, mielőtt táskánkba nyúlnánk, hogy a megfelelő objektívet gépünkre rögzítsük.
Nem egyszerű feladat a kompozíció megtervezése, hiszen az emberi szem gyújtótávolsága fix, ami megfelel a normál gyújtótávolságú objektívnek, ami kisfilmes kamera esetén kb. 50 mm, ami megegyezik a kép átlójával. Ez az érték APS-C (Canon) vagy DX (Nikon) méretű digitális képérzékelő esetében kb. 30 mm. Más fókusztávolság használatakor tehát a jó fotósnak tudnia kell, hogy a szeme által érzékelt látvány miképpen változik meg az elkészült felvételen, a használt objektív tulajdonságaitól függően.
Az objektíveket több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Megkülönböztetünk fix fókuszú és zoom objektíveket, amelyek gyújtótávolsága bizonyos határok között változtatható. Ezen belül nagylátószögű objektíveknek nevezzük a normál gyújtótávolságnál rövidebb fókuszú objektíveket, míg teleobjektíveknek a normál fókusztávolság feletti gyújtótávolsággal bíró optikákat nevezzük. A fentiekből következik, hogy a zoom objektívek között találunk olyanokat is, amelyek mindkét kritériumnak megfelelnek, igaz korlátokkal, mivel az ilyen eszközök általában nem alkalmasak a nagyon rövid, illetve nagyon hosszú gyújtótávolság tartományig elmenni.
Az objektíveknél további alkategóriákat jelentenek a kis-, közepes- vagy szuper- jelzővel illetett nagylátószögű, illetve az enyhe-, közepes- és nagy (hosszú, szuper) teleobjektívek, amelyek a normál gyújtótávolságtól lefelé- vagy felfelé haladva jelzik, hogy az adott eszköz milyen teljesítményre képes. A teljesítmény másik meghatározója az adott eszköz fényereje. Minél kisebb ez az érték, annál kevesebb fény szükséges ahhoz, hogy az optikával képet készíthessünk. Más szóval a nagyfényerejű optikával nagyobb zársebességet használhatunk, ami kisebb esélyt ad a kép bemozdulására vagy nagyobb rekesznyílással fényképezhetünk, így több lehetőségünk van az előtér-háttér élességkülönbségének kihasználásra, de nem elhanyagolható az sem, hogy kisebb ISO érzékenységet választva, elkerülhetjük a kép szemcsézettségét vagy a képzaj megnövekedését.
Az objektívek választékában a fentieken túl több speciális típus is szerepel, mint a közelfényképezéshez használatos makro optika, ez extrém rövid gyújtótávolságú halszem objektív, és olyan eszközök, amelyek a beépített lencsék egymáshoz viszonyított elhelyezkedésének megváltoztatásával hoznak létre különleges képi hatásokat vagy segítenek a kép egyes részeinek korrigálásában.

Nagylátószögű objektívek
Ennek a típusnak a jellemzője a nagy látószög, így alkalmas széles terek átfogására, mind vízszintes, mind függőleges irányban, a térnek nagy része fér bele a képkivágásba. Mivel a témától általában nem távolodhatunk el tetszésünk szerint korlátlanul, nagylátószögű objektívvel nem marad le a fényképről például a templom teteje, de képünk előterét is egyszerűbben komponálhatjuk meg. A digitális tükörreflexes fényképezőgépeknél ez a probléma fokozottan jelentkezik, mivel a profi kategória csúcsán lévő kamerákon kívül, amelyeket a kisfilmnek megfelelő méretű 24×36 mm-es képérzékelővel szereltek fel, a gépvázakba ennél kisebb méretű (APS-C, DX) képérzékelőt építenek. Ez a normál objektív-fókuszt 50 mm-ről kb. 30 mm-re csökkenti, így a nagylátószögű tartomány is „lejjebb csúszik”, a kompakt fényképezőgépeknél pedig még ennél is rosszabb lehet a helyzet. Bár ilyenkor egy nagylátószögű előtétlencse megoldást jelenthet és ezeknek a kiegészítőknek az ára sem túl magas, az így kapott képminőség sokszor hagy maga után kívánnivalót.
A tükörreflexes gépvázakhoz kínált 24-70 mm-es, alapzoomnak nevezett objektívek full-frame-es vagy kisfilmes gépek esetében még megfelelő nagylátószögű tartományt biztosítanak, azonban egy APS-C vagy DX méretű képérzékelővel felszerelt kameránál már nem nyújtanak megfelelő teljesítményt, hiszen ezeken a szenzorokon olyan képet rajzolnak, mintha kisfilm esetében kb. 36 mm-es fókuszt használnánk. Ha ilyen gépvázunk van, egy 17-55 mm-es típust (kisfilm: 25-80 mm) már sikerrel használhatunk.
Szupernagylátószögű zoomból a hagyományos gépekhez gyártott típusok drágák és nagyméretűek, így jobban járunk, ha a speciálisan kisebb szenzormérethez tervezett optikák közül választunk. Ezek olcsóbbak, és típusszámukban szerepel valamilyen digitális felhasználásra utaló jelzés (pl. Nikon: DX, Canon: EF-S). Ezekkel gyakran jobb minőséget érhetünk el, mint hagyományos társaikkal és pénztárcánkat is megkíméljük az esetleg többszázezres kiadástól.
De mire is képesek a nagylátószögű objektívek? A széles látószöggel még egy hétköznapi nézőpontot is egészen más perspektívából mutathatunk meg képeinken. A közeli tárgyak és az előtér a valóságosnál nagyobbnak látszanak, a mélységélesség megnő, így a közeli és távoli motívumok is élesen jelennek meg a felvételeken, főképpen szűk rekesz használatakor. Ami pedig a legfontosabb, a nagy látószög miatt az előtér is „belefér” a képbe, ami izgalmas keretet adhat a fő témánknak, főleg tájképek, nagyméretű témák, például épületek fotózásakor. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy kézből 28 mm-nél akár 1/30 záridővel is nyugodtan fotózhatunk, a bemozdulás veszélye nélkül.
A felsorolt előnyök azonban hátránnyá is változhatnak, például portréfotózáskor, amikor a frontlencséhez közelebbi testrészek, például az orr vagy egy kinyújtott lábfej a valóságosnál nagyobbnak látszik, így a test, az arc arányai felborulnak, torzzá válnak.
Az átlagos vagy annál gyengébb minőségű nagylátószögű objektívek hátránya, hogy a képszélek vignettálnak, sötétednek. További problémát okozhat az asztigmatizmus is, ami a képszéleken elmosódást hozhat létre.

Teleobjektívek
A hétköznapi szóhasználatban a 70-110 mm enyhe, 120-200 mm közepes, a 200 mm feletti gyújtótávolságú optikákat nagy teleobjektíveknek nevezzük. A profik ennél nagyobb, akár 600-1000 mm-es eszközöket is használnak, amelyeket a szupertele elnevezéssel illetik.
Ami a nagylátószögű objektíveknél hátrányként jelenik meg, az a teleobjektíveknél jól kihasználható előnyt jelent az APS-C vagy DX méretű szenzorral felszerelt fényképezőgépek tulajdonosai számára. Egy átlagos, 80-200 mm-es objektív képe ugyanis ekkor 120-300 mm-es optika képeként jelenik meg a felvételen. Ekkor csak egy gond adódhat, hogy az alsó, 120 mm-es határ időnként már túl soknak bizonyulhat egy-egy felvételnél.
A különböző tele-típusoknak megvan a maguk felhasználási területe. Az enyhe telékkel nagyobb tájrészleteket vagy egészalakos portrékat fotózhatunk, míg a közepes telék pl. épületrészletek megörökítésére alkalmasak. A hosszú teleobjektívek nyújtotta teljesítménynek pedig sport- vagy állatfotózáskor vehetjük hasznát.
A teleobjektívek a képen szereplő motívumokat látszólag „összenyomják”, az egyes tárgyak, személyek a valóságosnál közelebb látszanak egymáshoz. A fő téma környezetéből keveset mutatnak meg, ami lehetővé teszi a zavaró környezeti elemek kizárást, a koncentrálás a fotózott témára. Ezeknek az eszközöknek kicsi a mélységélességük és a legerősebb tele állás felé haladva folyamatosan csökken. Így az élesre állított téma mögött a háttér elmosódik, a téma szinte „kiugrik” a képből. Éppen ezért azonban fontos a pontos élességállítás, főképp nagy rekesznyílás használatakor, amikor a mélységélesség tovább csökken.
A 160 mm feletti teleobjektívek használatánál megnövekszik a bemozdulás veszélye, amit állvány vagy rövid (1/500-1/2000) záridő használatával kerülhetünk el. Megoldást jelenthet az optikai képstabilizátoros objektívek használata is, ezek ára azonban nagyon magas. Teleobjektíveknél feltétlenül használjunk napellenzőt, mivel az oldalról beeső fénysugarak könnyebben okozhatnak becsillanást, mint kisebb gyújtótávolságok esetében.
A teleteljesítményt elsősorban a kromatikus aberráció (színeltérés) ronthatja, amelynek elkerülésére alacsony diszperziójú (ED) lencsetagokkal felszerelt optikát érdemes választani.

Makroobjektívek
Nagyon közeli, kisméretű témák (pl. bogarak, apró virágok, tárgyak) megörökítéséhez használatos eszközök, amelyek akár 1:1 arányú leképezést is lehetővé tesznek, azaz a téma a képen eredeti méretében jelenik meg, de akadnak olyanok is, amelyek a téma nagyítását is lehetővé teszik. A makroobjektívek a képminőség érdekében kisszámú, speciálisan a közeli tartományra korrigált lencséket tartalmaznak, amelyekkel kis távolságban (20-50 cm) adják a legélesebb képet. Makroobjektívekkel általános témákat is fotózhatunk, mivel élességük végtelenre is állítható. Az általános célú objektívekkel azonban általában jobb képminőség érhető el. A makrooptikák jellemzője az extra szűk rekesz. Általában f22 vagy f32 érték is beállítható, sőt a legjobb gyártmányoknál az f45 is elérhető.
Azt, hogy milyen gyújtótávolságú makroobjektívet válasszunk, a téma határozza meg. A legjobb makrók fix gyújtótávolságúak, a makrozoomok ritkábbak, fényerejük gyengébb, áruk pedig meglehetősen magas. Ha a téma teljes megközelítése nem lehetséges, válasszunk tele-makrot, amivel már 50-60 cm-ről elérhetjük a szükséges nagyítást. Ez a választás akkor is előnyös, ha a téma megvilágítását zavarja a fotós és a fényképezőgép közelsége, árnyéka.
Ha nem akarunk beruházni kimondottan makrozásra kifejlesztett objektívbe, választhatunk olyan fix fókuszú vagy zoom optikát, amelynek van makro állása.

Tükörobjektívek
A nagy gyújtótávolságú teleobjektívek egy speciális változata, a tükörobjektív. Benne a fény tükrök által többször is megtörve, korrekciós lencsetagokon áthaladva jut a képsíkra. Szemben a hagyományos nagy teleobjektívekkel, a tüköroptikák mérete és súlya alacsony és áruk sem szökik az egekbe. A tükörobjektívek általában fix fókuszúak, nem rekeszelhetők és fényerejük is alacsony, ezért viszonylag ritkán használatosak a korszerű digitális fotográfiában.

Halszemobjektívek
Ezek az extrém kis gyújtótávolságú, igen magas árú objektívek a 180º-os szöget érzékelő halszemről kapták nevüket. Fókusztávolságuk 10 mm körüli, sőt a csaknem 360 fokos, teljes kört rajzoló változataik 6-8 mm-es fókusszal rendelkeznek. A nagyon széles látószög érdekes képek készítésére ad lehetőséget, de használatuk igen korlátozott, hiszen a mindennapi fényképezés közelebb áll a realitáshoz, amit ez a típus nem tud biztosítani.

Soft-focus objektívek
A jó minőségű objektívek borotvaéles képet rajzolnak, ami zavaró lehet. A lágy rajzú objektív a képrészleteket lágyan (tehát nem életlenül!!) jeleníti meg. A lágyítás mértéke az objektíven általában változtatható. Ennek a típusnak a felhasználási területei: portrék, absztrakt tájképek, városképek, amelyeknek különleges hatást ad, ha ilyen objektívvel fényképezzük. Normál objektívünkkel is elérhető ilyen hatás, ha lágyító előtétet vásárolunk hozzá. Ilyen előtétből különböző erősségűek kaphatók.

Képstabilizátorral ellátott (IS) objektívek
Az életlen képek oka legtöbbször a gép bemozdulása. Ennek veszélye a gyújtótávolság növekedésével egyenes arányban nő, főképp gyenge fényviszonyok között, amikor hosszú expozíciós időt kell használnunk. A képstabilizátor (IS – image stabilizer) egy olyan optikai elem, amely az együttműködő szenzorok által mozgatva a berázódással ellentétesen mozdul el, így korrigálva azt. Állványt használva kapcsoljuk ki a stabilizátort, ugyanis a mozgó optikai elem folyamatosan rezeg, ami némileg elmossa a képet.

Tilt/shift objektívek
Ennek a típusnak a különlegessége, hogy a beépített lencsetagok egymáshoz viszonyított helyzete megváltoztatható, a lencsék eltolhatók (shift) és/vagy síkjuk a filmsíkhoz képest megdönthető (tilt). Azon kívül, hogy az ilyen optikákkal különleges képi hatások is létrehozhatók, legnagyobb előnyük, hogy lehetőséget adnak a korrekcióra, ha a gép témához képesti elhelyezése nem választható meg szabadon. Például egy épületet alulról fényképezve a képen perspektivikus torzulás látható, ez azonban a shift objektívekkel kijavítható, velük a képen a függőlegesek egymással párhuzamosak lesznek. Ugyancsak jól alkalmazhatók olyan estekben, amikor a téma nem párhuzamos a filmsíkkal, így a közeli végét élesre állítva a távolabbi normál objektívvel már nem lenne éles.

Telekonverterek
A szuperteléket meglehetősen magas áruk miatt kevesen engedhetik meg maguknak, telekonverterrel viszont a kisebb teleobjektívek gyújtótávolsága is kiterjeszthető. Két típus kapható, az egyik 1,4, a másik 2-szeresére növeli a fókuszt. Jó eredményt azonban csak nagy fényerejű objektívekkel érhetünk el, mivel a fényerő a konverter használatával lecsökken, ami megzavarhatja az automatikus élességállítási rendszer működését is, a zársebesség pedig erősen lecsökkenhet, ami a kép bemozdulását idézheti elő.

Előtétek/szűrők
Az objektívek frontlencséjének menetére többfajta szűrő is csatlakoztatható, amelyekkel szabályozhatjuk a képérzékelőre jutó fény mennyiségét (szürke szűrők), megakadályozhatjuk csillogó felületek becsillanását (polárszűrők) vagy különleges hatásokat hozhatunk létre (effekt szűrők).
Az objektívek választéka tehát meglehetősen széles, és látható, hogy egy-egy fotós feladat többféleképpen is megoldható, hiszen a szabályok sokszor nem kőbe vésettek, az elkészült fotóknak pedig leginkább a saját látásmódunkat kell tükröznie.

Felszerelés:
– Canon EOS 7D
– Sigma 24-70/2,8 EX DG
– Canon EF 70-200/2,8 L

Fotók a galériában:
1. sorozat – azonos távolságból fényképezve, változó gyújtótávolsággal.
2. sorozat – változó gyújtótávolsággal fényképezve, változó távolságból, hogy az épület mérete azonos legyen.

Gyújtótávolságok sorrendben: 24/30 (APS-C méretnél kb. az emberi szem látószöge)/50 (full-frame méretnél kb. az emberi szem látószöge)/70/100/150/200 mm.