Mit keresnek a lányok a kamera mögött?

Leginkább saját magukat, és többnyire meg is találják. A Photo Boite negyedik éve tartó “30 under 30” projektje is arról tanúskodik, hogy nem érdemes kőbe vésettnek tekinteni a hagyományos férfi fotós/női modell leosztást, inkább figyeljünk, mi történik, ha fordul a kocka, és női kézbe kerül a kamera!

A január elsején megnyíló online kiállítás minden évben harminc, harminc év alatti fotográfusnő 30 képből álló portfólióját mutatja be az előző év során beérkezett legjobb pályázatok közül.

A program szellemiségét tükrözik Natalie Dybisz bevezető gondolatai:

“A fotográfiában a nők hagyományos helye az objektív előtt van. Ha körülnézünk a kölni Photokinán, hemzsegnek a nyakukba akasztott fotós felszerelésekkel érkező férfi látogatók, míg a kiállító standoknál a legújabb kamerák előtt pózoló modellek döntő többsége fiatal nő. Mondhatnánk, hogy a fotográfiában ez a hallgatólagos megegyezés, ez mindig is így volt, így van ma is.

Ha bármelyik fényképezőgép-hirdetést megnézzük, a kamerát többnyire egy férfikéz tartja, a lencsén keresztül pedig egy fiatal nő képét mutatják, mintha a fényképezőgép eleve arra készült volna, hogy a férfi szeme legyen, amely a női témákkal teli világot pásztázza. A fotózás, akár elismerjük, akár nem, végső soron egy férfiak által dominált aréna, ahol a „nézés” egy maszkulin cselekvés, melynek a nő a tárgya, aki a „nézett” szerepét alakítja, és elsősorban külső megjelenéséért kap elismerést. A fotográfia a kezdetek óta a nyugati társadalom hagyományos nemi szerepeit tükrözi.

Mit jelent női fotográfusnak lenni? Mit jelent olyan nőnek lenni, aki saját kezébe kaparintotta azt az eszközt, amely előtt hagyományosan pózolnia kellene, olyan nőnek, aki a szemét arra használja, hogy a világot nézze, ahelyett, hogy az elvárásoknak megfelelően szelíd és odaadó pillantásokat küldjön az azt befogadó férfitekintetnek? Talán primitívnek tűnik így beszélni a női fotósokról, de a Photoboite „30 UNDER 30” projektjében részt vevők kétségtelenül azt támasztják alá, hogy a fotós nőkkel kapcsolatos ellenérzés és diszkrimináció, ha csak finoman is, de napjainkban is általános jelenség. Mindannyiunknak megvan a saját története arról, hogyan akadályozott vagy éppen juttatott igazságtalan előnyökhöz ennek a foglalkozásnak a művelése közben az, hogy nők vagyunk.

Mondhatjuk, hogy 30 fotográfusnő munkáját bemutatni „pozitív diszkrimináció”, ami igaz is, de a bemutatott munkákat tekinthetjük nem csak eredendően ’női’ ’feminin’, hanem egyszerűen ’emberi’ alkotásoknak. Az itt megjelenő fotográfusnők férfiakat, nőket, állatokat, tárgyakat fényképeznek – és még saját magukat is. A női önarckép sajátos műfaj, a digitális kamerák, a számítógépes utómunkák és a fotómegosztás elterjedésével egyre több nő kezdte el saját magát fényképezni, olyan képeket alkotva, amelyek egyrészt megőrzik a nőies témákat, másrészt szembefordulnak az eddig megszokott ábrázolásokkal azáltal, hogy saját szempontjaik szerint hozzák létre önmaguk vizuális reprezentációját.

Bármelyik portfólió is tetszik legjobban az itt bemutatottak közül, nyitottan és ráérősen érdemes ízlelgetni a képeket, elgondolkodva az alkotókat ihlető különböző tapasztalaton és élményen.
Natalie Dybisz (Miss Aniela / 2010)

A kiválasztott képeket nézve leporolhatjuk rég mozdított elgondolásainkat a férfiak és nők közti különbségekről, a fotográfia céljairól és a bizonyos életszakaszokban aktuális feladatokról. Érdekes lenne összeállítani egy hasonló kollekciót a 40 év alatti fotósnők 40 képéből vagy az 50 alattiak 50 képéből is, hogy lássuk, vajon tükrözik-e a választott témák és művészi megoldások az életfeladatok változásait. Elsőre meglepő volt látni, hogy a csaknem 900 kiválasztott fotó jelentős részének a főszereplője nő, nagyon gyakran maga a kép készítője. Van, akinek a teljes portfóliója saját magát bemutató fotókból áll, merész kísérlet saját magunk nagyközönség elé szánt arcaiból bemutatni egy szolíd, 30 darabos kollekciót. Akaratlanul is Babits Mihály sorai motoszkálnak az ember fejében ennyi önábrázolás láttán – “Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam” – de a korlátai miatt elkeseredett költővel szemben a magukat fotózó lányok képein nem a továbblépés igénye érződik, sokkal inkább az, hogy megtalálták a világról való gondolataik vizuális megfogalmazására tökéletesen alkalmas műfajt és témát.

(c) Fotó: Ailera Stone Copyright © 2012 • DESIGNED BY THE ARTBOX / MATTHEW HONG

A képek 20-30 év közötti készítői nagyrészt fotográfiát tanulnak, a legkézenfekvőbb módja a gyakorlásnak, hogy saját magukon próbálják ki az elsajátított technikákat. Fiatal nőként jó játék a képek segítségével veszélytelenül kipróbálni a különféle helyzetekben és célokkal használatos női mintákat, fehér ruhában virággal a hajban kamerába nézni, majd hétpróbás hivatásosnak sminkelve, csábításhoz öltözve vagy vetkőzve, lolitásan provokálva vagy szűziesen félénken, a természet erőit wiccaként megidézve vagy a modern üzletasszonyok attribútumaival felszerelkezve, ágyban elnyújtózva vagy útelágazásban bőröndön tanácstalankodva …

(c) Fotó: Lucie Bremeault Copyright © 2012 • DESIGNED BY THE ARTBOX / MATTHEW HONG

A kép erejéig felöltött szerepek és hangulatok segítenek a saját női és az egyéni alkotói stílus megtalálásában, a hagyományos elvárásokhoz és férfiak által meghatározott fotográfiai előzményekhez való viszonyulások kikristályosodásában. A csipkefüggöny mögül sejtelmesen előcsillanó női akt a társadalmilag elfogadott mintákkal teljes összhangban van, viszont a szétvetett lába közét unottan vakargató nő képmása egyértelmű szembefordulás.

(c) Fotó: Amelie Monti Copyright © 2012 • DESIGNED BY THE ARTBOX / MATTHEW HONG

A női képmások mellett visszatérő képi motívumok az utak, útkereszteződések, különféle közlekedési eszközök képei, a személyes és művészi útkeresés metaforái. Ahogy a képmásoknál, itt is a lehetőségek széles spektrumát látjuk, az elhagyatott dűlőutaktól a forgalmas sztrádákig.