11.8 C
Budapest
Saturday, April 20, 2024

Hazai dobogós a “The Macallan” pályázaton

A “The Macallan” az egyik leghíresebb történelmi skót whisky gyártó. Évente megbíznak egy-egy kiemelkedő, jelenkori fotóművészt, hogy sajátos stílusukban a “The Macallan” üzemhez vagy annak termékeihez kapcsolódóan egy képsorozatot készítsenek.

A képsorozat mellé pedig kiírnak egy nyilvános, nemzetközi fotópályázatot, amelynek zsűritagja a hazai szakembereken túl az adott évben megbízott neves fotóművész – idén az amerikai Annie Leibovitz volt.

Az idei pályázaton a zsűri döntése alapján a részt vevő több ezer pályázati anyagból a sződligeti Dvornik Gábor alkotásáé lett a 3. hely.

Gratulálunk Gábor!

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
680FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles