15.7 C
Budapest
Thursday, March 28, 2024

80-as generáció – fotókiállítás megnyitója – 2012.11.22

A 80-as generáció című kiállítás az Fiatal Fotóművészek Stúdiója közel féléves műhelymunkájának vizuális eredményeit mutatja be. Mások vagyunk-e, mint az előttünk születettek és az utánunk következők?

Hatással van-e gondolkodásunkra, hogy gyerekkorunk egy részét a szocializmusban töltöttük? A kiállítás előzménye a Kontra Műhely azonos címet viselő esszékötete, melyben fiatal társadalomtudósok arra keresték a választ, miként látja a 80-as években születettek generációja önmagát? Az FFS és a Kontra Műhely közös projektjében arra vállalkozott, hogy megfogalmazza a ’80- as generáció jelenlegi társadalmi kérdéseit, problémáit – a vizuális médiumok által.

Megnyitotta: Horányi Attila, művészettörténész (MOME)

Darányi Zsolt
Darányi Zsolt
A szerző 2003, a FotoKlikk.hu megalakítása óta ötletgazdája, megvalósítója és főszerkesztője e portálnak. A 2006-ban alapított FotoKlikk a Fotográfiáért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Építészmérnök, grafikus, typográfus, 3 évtizede az IT szektorban keres és fejleszt különleges technikai megoldásokat, most épp az élő közvetítés területén. Bővebben>>

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
678FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles