7.3 C
Budapest
Friday, April 19, 2024

Légifényképezési helyzetgyakorlat | FotoTipp.hu

Az adott értékelés: nincs

Amilyen szerencsétlenül indult a túra a Yellowstone-ból való "kihavazásunkkal", annyira jó lett a vége. Csütörtökön szép napsütötte reggelünk volt, a Canyonlands déli, Needles nevű részét sikerült végigfotózni. Elég kis rész, viszont a Cave Spring-nél érdekes barlangrajzokat lehet találni. A péntek esténk is szerencsésen alakult, gyönyörű naplementével. Hét elején jött valamikor az ötlet, hogy van egy kis reptér Moab mellett, meg kellene tudakolni, tudunk-e bérelni gépet, hogy körberepüljük a környéket.

Ajánlottak is egy túrát, le a Monument Valley-ig, meg vissza. Megbeszéltünk minden részletet: felső szárnyú repülő, nyitnak ablakot, Monument Valley-ben leszállás és helycsere, stb.

Amikor szombaton korán reggel a verőfényes időtől már kicsit nyugodtabban kimentünk a reptérre, akkor derült ki, hogy az ígért gép lerobbant, és a másiknak nem lehet kinyitni az ablakát. Gyors teszt után (a másodpilóta ülése melletti plexin át ellőve és kiértékelve pár kockát úgy döntöttünk, hogy megyünk).

A látottak

Főleg az árnyékok hatása, és a minták fogtak meg. 20 perccel indultunk napfelkelte után, és körülbelül egy órát tartottak a szép fényviszonyok. Utána már kimosott lett minden. A Colorado kacskaringói és az árnyékok olyan képeket eredményeztek, amiket 10-15 másodpercig kellett néznem, hogy rájöjjek, mit is ábrázol, és hogyan áll éppen. (Az elkészült képeket folyamatosan dolgozom fel, és fel fognak kerülni a galériámba). Csodálatos látvány, nagyszerű élmény volt.

Fotós tapasztalatokLévén ez volt az első légi fényképezésem, pár dolog sikerült gyorsan megtanulni.

1) Kevés a hely. Még attól is kevesebb. A másodpilóta székében ülve a két vázzal (D60 + 70-200/2.8 és 1D2 + 24-70) elég nehéz volt manőverezni. Célszerű levenni a vállszíjakat és sajnos a napellenzőtől is meg kellett szabadulni (ami nem volt jó hatással a kontrasztra, de legalább így születtek képek).

2) Jó ha ki lehet nyitni az ablakot (bár akkor baromi hideg van), ha nem, akkor alapos vizsgálatnak kell alávetni, hogy mennyire karcos. Továbbá tükröződik is, és az egyébként is szűkös helyen még a tükröződéseket is kerülgeni nem egy vidám dolog.

3) Ne a nappal szembe fényképezzünk. Ezt is meg kell beszélni a pilótával, mivel nem mindenki hajlandó átülni a másik oldali ülésbe. Fontos az útvonal egyeztetése is, hogy lássunk, honnan fog esni a fény.

4) Elképesztő mennyiségű tároló (vagy film) fogy! Több mint 600 kockát exponáltan a két vázzal. Igaz, hogy néha többet is ugyanarról a témáról, mivel a rázkódó, rángatózó gépen nehéz megtartani a kompozíciót. Készüljünk arra is, hogy minden gyorsan változik, tehát kicsit inkább akció, mintsem tájképkészítés hangulata van.

Related Articles

Egy Klikkhez tartozunk!

5,488RajongókTetszik
197KövetőKövetés
679FeliratkozóFeliratkozás

Latest Articles