Az adott értékelés: nincs Átlag: 4.8 (4 értékelő)
2004 nyarán jártunk először Horvátországban, Novi Vinodolski-ban (a Krk szigettel szemben) töltöttünk el egy hetet. Hallottunk a plitvicei vízesésekről és úgy döntöttünk, hogy egyik nap meglátogatjuk. A víz és a környék azonnal lenyűgözött bennünket. Nagyjából a nemzeti park 70%-át bejártuk. Már akkor biztosak voltunk benne, hogy ide vissza kell térni egyszer ősszel.
Még el se telt egy év, amikor felmerült bennem, hogy akár idén októberben megejthetnénk az őszi fotózást. Ehhez nagyban hozzájárult a fotós felszerelés cseréje / fejlesztése (Canon G2 -> EOS 20D) és egyéb szükséges kiegészítők beszerzése (Manfrotto 055PROB állvány, szürkeszűrő, polárszűrő, EOS 33 filmes gép, Wolverine hordozható HDD, stb.)
A szabad hétvégék száma eléggé szűkös volt, október 12-én érkeztem haza az USA-ból és 29-én volt az esküvőnk, ezért a 21-i hétvégét választottuk (péntektől vasárnapig). Péntek délután / este (sikeresen bent hagytam a diafilmeket a munkahelyi hűtőben 🙂 munka után indultunk, és közel 7 órás út után hajnali 2-re érkeztünk a szálláshoz. Az apartmant aznap foglaltuk le és fizettük ki az adriatica.net–en keresztül. Megérkezés után gyors kipakolás, fürdés és alvás következett, hogy reggel nekivágjunk a park első bejáratán (a szállásunktól ~5km-re) keresztül a vízeséseknek.
Szerencsénkre az időjárás kegyes volt hozzánk és egész hétvégén 15-20 °C-os hőmérsékletben kirándulhattunk. Reggel az ablakból gyönyörű kilátás tárult elénk, a szemközti „domb” 950 méteres magasba nyúlt az ég felé. A látvány alapján biztos voltam, hogy jókor érkeztünk, a fák zöld, narancs, sárga és vörös színekben pompáztak.
Első nap, belépő
Az útvonalat a térképen fehér vonallal jelöltem. Az őszi szezonban a belépő 80 kuna / fő / nap, két napra 95 kuna (kb. 3500 Ft / fő), de szerintem simán bemehettünk volna a tavalyi belépőnkkel, ezt ugyanis sehol se nézték meg! Az egyes bejáratnál kezdtük, ahol pár méter gyaloglás után rögtön a legnagyobb vízesésre nyílt kilátás (The Big Waterfall – Veliki Slap), itt 78 méter magasról zúdul lefelé a víz. A tavak szintjére kacskaringós „szerpentin” út vezet, illetve a másik irányba felül el lehet jutni az ST1 és ST2-es pontokhoz. A bejárható utak egyébként végig ki vannak építve (fapallók, aszfaltút, sima talaj) és a kereszteződéseknél ki van táblázva, hogy mi merre található. Amint leértünk a legalsó tó szintjére (Novakovic brod) le is telepedtünk, és készítettünk pár képet.
A víz sebességét többféleképpen megörökíthetjük, rövid zársebességgel kimerevíthetjük a vízcseppeket, hosszú záridővel pedig selymes hatású képeket alkothatunk
A hosszú expozíció eléréséhez mindenképp szükségünk lesz egy stabil állványra, mivel ezeket a záridőket már nem lehet kézből kitartani. Az időt növelhetjük a rekesz szűkítésével (F5, F8, F11, F16, stb), használhatunk polárszűrőt (1-2 stopot ez is jelent) de a legjobb megoldást szürkeszűrővel (ND) érhetjük el. Én egy B+W 106-ot (ND1.8) használtam, ezzel 6 stoppal nőtt a megvilágítási idő, így a rekesz (illetve szükség esetén az ISO érték) változtatásával 1/2 vagy akár 10 másodperc közötti időket is be tudtam állítani. Természetesen ez erősen függött attól is, hogy épp szikrázó napsütés, vagy felhők mögül beszűrődő fény volt. Kapható még 1, 2, 3, 10, 13, 20 stoppal növelő szűrő is, választásom azért esett a középsőre, mert úgy gondoltam, így megfelelő játékterem lesz a beállításoknál, szerencsére nem tévedtem :).
Egy-egy ilyen megállás (állvány beállítása, megfelelő objektív és szűrő felhelyezése, képkivágás beállítása és a képek elkészítése) ~10-30 percnyi időnkbe került. Hamar kiderült, hogy nem fogunk tudni akkora területet bejárni, mint tavaly, de itt-ott – amikor letelepedtünk – rengeteg érdekességet találtunk.
Második nap – napfelkelte
Egyik munkatársunk ajánlott egy helyet (Poljanak – GPS: N44o55.368’ E015o35.964’), ahonnan szép napfelkeltét fotózhatunk, reggel 5:45-kor keltünk, hogy legyen idő kiérni és a megfelelő helyet megtalálni. 6:20-ra a helyszínen voltunk, beállítottuk az állványokat, előszedtük a gépeket és vártuk a napot. Közel egy óra eltelt, mire megjelent a nap (7:37-kor), addig is gyönyörködtünk a tájban és fényképeztünk, nagyon kellemes hangulata van egy ilyen reggeli fotózásnak. Ahogy közeledik a napfelkelte, egyre gyorsabban változnak a fények, majd egyszercsak teljesen világos lesz.
Második nap
A térképen sárgával jelölt úton haladtunk végig lefelé. Az ST2-es pontból kisbusszal jutottunk el az ST4-hez, és gyalog mentünk vissza a bejárathoz. Az előző napi tapasztalatok alapján próbáltuk rövidre, ütemesre és hatékonyra fogni, hogy időben haza tudjunk indulni, de azért a lehető legtöbbet megnézzük és lefényképezzük. A nádasok és a hajók közelében láthatunk kacsákat, kis kenyérdarabokkal 1-2 méter közelre lehet őket csalogatni. Az út mentén szinte végig pisztrángok úszkálnak a vízben. A kacsák csalogatása nem túl egyszerű, ugyanis csak azokra a falatokra mozdulnak rá, ami bizonyos távolságban van tőlük, néha még így is a pisztrángok előbb ott voltak és lecsaptak a kajára. A Veliko és Batinovac tavaknál jártunk, amikor telítődtek a CF kártyák, ezért a kiépített fapallókról kicsit letértünk (pár métert) és leültünk átmásolni a kártyákat, közben filmre és a be nem telt kártyára makró- és nagylátószögű képeket csinaltunk.
A Galovac és Gradinsko tó közötti rész volt az, ami nekem a legjobban tetszett, tavaly ezt bejártuk rendesen, de most csak az alsó úton tudtunk menni. A P2-es ponttól 3 perces hajóút vitt vissza a kiindulási helyhez, innen haza indultunk. A hazafelé út „csak” öt és fél óra volt (1,5 órával rövidebb, mint kifelé)
Tapasztalat, információk
A hátitáskával elég körülményes volt „gyorsan” dolgozni, ezért mielőbb szeretnék beszerezni egy fotós mellényt, nagyon megkönnyítette volna a szűrők, objektívek cseréjekor a munkát. A 24-70-es objektívet használtam a legtöbbet, utána a kölcsönkapott 12-24-es Sigma-t, a 70-200-at és 100mm-es makrót talán 2-3 kép erejéig, a vakut viszont teljesen feleslegesen cipeltem.
A végén már mindkét váz a nyakamban lógott, az egyiken a 12-24-es, a másikon a 24-70-es, közben objektívcsere. Néha az egyik gép az állvány végén, a vállamon utazott. Bár az állvány előző nap 2x leesett a vállamról (egyszer a fél méteres vízbe pottyant, nem sokkal utána pedig a betonon állította meg a gravitáció). Amikor a gép volt rajta, szerencsére (vagy már belejöttem a vállon cipelésbe) nem landolt többször engedély nélkül. 🙂 Fel is merült bennünk, hogy milyen jó ötlet lenne valami szerkezet, pánt, vagy tartó, ami a vállon egyensúlyozást helyettesíthetné.
A zsebben és műanyag tokban tartott szürkeszűrő a nagy vízesésnél (amikor feltettem a 24-70-re) belülről!!! bepárásodott (az optika és a szűrő között). Belenéztem a keresőbe, és nem értettem mi történt. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, lecsavartam, és vártam, hogy klimatizálódjon. Eközben teljesen belepte a gépet, az optikát, és a szűrőt a vízpára, apró vízcsepp volt mindenen. Miután kijöttünk, következett egy kis tisztás.
A határon, az IBUSZ-nál meglepő módon jobb árfolyamon váltották a kuna-t, mint Budapesten az OTP-ben, úgyhogy hazafelé itt váltottuk vissza a maradék valutát.
Érdemes körülnézni a nemzeti park weboldalán ahol találhatunk térképet a tavakról, körpanorámás képeket a nagyobb helyeken és kilátóknál, eligazítást a megközelíthetőségről és tájékoztatót a belépőjegyekről, szezonokról.
Az ősz után valószínűleg valamelyik télen is visszalátogatunk ide!
