fejes.istvan
2008, május 25 – 20:17
Üdv:
azért ez sem teljesen fair összevetés, ui létrehoztál egy kb 36 mpx-es képet és összehasonlítod egy 12 mpx-essel :o)
A középformátumú “nyersanyag” területre közel 5-ször akkora, mint a Leica méretű ill az ff szenzor, de oldalanként is 1,9-2,3 szoros a különbség, ez az optika felbontásának kihasználása szempontjából is kedvezőbb… szóval ez nem egészen “egyenlő esély”…
amator
2008, május 25 – 21:59
No ez most egy igazi gumicsont! Jó ideje rágódom a témán, de a kérdést nagyon összetettnek látom, és nincs megoldása, főleg ha eldöntendő kérdésként kezeljük. Sok szempont figyelembe vételével mindenkinek magának kell rájönnie, hogy milyen eszközökkel tud, vagy szeretne dolgozni.
Én 24×36-ostól 4×5-ig használok filmes, és digitális gépeket is. Magam is végeztem összehasonlító felvételeket, aminek az eredménye technikai értelemben hozta a papírformát. A filmméret növekedése szebb képet adott. Persze már a „szebb” kifejezésbe is bele lehet kötni, de az egyszerűség kedvéért ez a legjobb meghatározás. A kisfilmet Minolta 5400 II- es szkennerrel olvastam be, a nagyobbakat Epson 4990-el. A Minolta lényegesen jobb gép, mint az Epson, viszont a nagyobb filmnek nagyobb a felbontó képessége, részletdúsabb, mint a kicsi. A kisebb szkennernek nagyobb a felbontása ( 5400 dpi), és a dinamikája is jobb. Minolta, Epson, SilverFast, és Vuescan szkennermeghajtókkal dolgozom, mindnek megvan a maga zaklatott lelkivilága, és más-más kép esik ki belőlük. Itt ismét nagyszerű lehetőséget kapunk az onanizálásra, a legtöbb esetben a SilverFast a legjobb, de meglehetősen drága, és csak egy műszert lehet vele nyekeregtetni. A Vuescan olcsóbb, nagyon szépen dolgozik, de ember legyen a talpán, aki fél kézzel zongorázik a szoftveren, viszont dolgozik minden, a gépen lévő szkennerrel, és nem kell külön fizetni a szoftverfrissítésekért sem.
Ilyen logika mentén tovább lehet okoskodni, hogy akkor melyik digitális gép, 6×6 vagy 6×7 stb. Ezek a kérdések nem viszik előbbre az olvasót, meg a többi agyalás sem. A legtöbb hazai amatőr nem használ két millió forintos digitális vázat, és azt, kiszolgáló objektíveket, számítástechnikai hátteret. Mellesleg az 1Ds nem a fotózás csimborasszója.
Az viszont tény, ha valaki 5D- vel dolgozik, nem lopja a szoftvert, megfelelő kütyüket vesz hozzá, akkor nem lehet nulla Ft.-os felvételi költséggel számolni.
Azt nem tudom, hogy sajnos, vagy hála a mindenhatónak, de manapság „fillérekért” lehet kiváló analóg felszerelést venni, gyakran csak elő kell bányászni a gatyás fiók mélyéről, és teljesen versenyképes eszköz van a kezünkben.
Nemrég csináltam egy próbát, amiben arra voltam kíváncsi, hogy az én eszközparkommal milyen eredményt kapok kisfilmes diáról, illetve digitális vázról. A végeredmény izgatott, A3 nyomatig. Annak nem látom értelmét, hogy prospektus adatokon töprengjünk, elméleti és gyakorlati felbontáson, meg jelfeldolgozási procedúrákon elmélkedjünk. Nem használtam tesztábrát sem, mert az sem érdekel. Az újságokban lehet olvasni orbitális baromságokat, lehet gyönyörködni színes négyzetek, és simens csillagok képében, de talán mégsem erről szól a fotográfia. Százas Velviára ( nem F) készítettem műtermi portrét Nikonnal , és Fuji S5 vázat használtam. ( Nem szeretnék parttalan vitát gerjeszteni a film és gép fajtájával kapcsolatban, mert alapvetően az volt a célom, hogy a saját lehetőségeimet vizsgáljam. Ettől függetlenül lehet általánosítani az eredményt.)
Több hiba becsúszott, ami nem befolyásolta a végeredményt különösebben, csak megnehezítette a munkát. A világítást részben digitális felvételekkel állítottam be, és csak a dia előhívása után jöttem rá, hogy a dia keményebb. Természetesen előtte is tisztában voltam a dologgal, csak figyelmetlen voltam, a digitális gépen nem használtam semmiféle filmszimulációt, standard beállításokkal dolgozom mindig, hiszen a konverter az összes lehetőséget tartalmazza, amit a gép. (Fuji Hyper-Utility 3)
A labor pedig félre hívta a filmet, elcsúszott bíborba. Néhány kockát lőttem színtáblára, így ezt is ki lehetett javítani szkenneléskor.
Epson 2400-as nyomatóval nyomattam, Epson Prémium Glossy papírra. Mind a két módszer kiváló eredményt adott. A film részletgzdagabb, élesebb a digitálisnál, és érezhetően van még tartaléka, a szkenner félgőzzel ment.
A digitális megoldás pedig lényegesen kényelmesebb, eddig a méretig teljesen versenyképes.
Technikai paraméterek alapján nehéz eldönteni a kérdést.
Nézzük másként: egy APSC lapka méretű géppel megváltozik a leképzés, perspektíva. Azokat a finom játékokat nem lehet megvalósítani a Nikon rendszerben, amit egy 24×36 milájos géppel, (akkor még talán nem lehetett D3- ast kapni). Az ötven millis lencse nem lesz hetvenötös portré objektív! Tehát ha valaki úgy szeretne fényképezni digitális géppel, ahogy megszokta az analóggal, akkor teljes méretű lapkára van szüksége, az meg nem áll rendelkezére minden istállóban, vagy ha igen, akkor nagyon drága.
Ettől még nem kell kálilúgot inni, hanem amikor szükséges filmet kell használni. A legtöbb esetben az egyszerűbb (vagy kacifántosabb) digitális kamera megteszi. Ha pedig valakinek magasabb igénye van néha-néha, akkor használhat filmet. Nikon F4-F5-ös gépet, de természetesen Canon EOS 1V-EOS 5, vagy Pentax LX-et 100 000 Ft körül lehet venni, alig több egy Mamiya, vagy Hasselblad. Ezek a gépek semmit sem veszítettek a kiváló tulajdonságukból.
Én jobban szeretem a diát, ügyesebben szkennelhető, egyszerű ránézéssel megállapítható, hogy megfelelő-e a felvétel. Az igaz, szigorúbb a színes negatívnál, minden hibáért büntet, kisebb a megvilágítási terjedelme, viszont élességben, színhűségben jobb, mint a negatív. Hagyományos nagyításhoz a negatív jobb. Ha valaki bizonytalanabb a fénymérésben több expót kell készíteni.
Akinek nincs szkennere, talál olyan stúdiót, ahol be tudja olvastatni azt a néhány felvételt, ami valóban tuti. Egy közgyűrűvel, makró objetívvel pedig maga is tudja digitalizálni a felvételeit közép-szar minőségben.
Lóvé: azt azért ne feledjük el, hogy a fényképezés drága szórakozás! A dia pénzbe kerül, elő kell hívatni, tárolni, szkennelni. Igen ám, de mi van akkor, ha minden igyekezetünk ellenére sikerül a felvételünk? Akkor bizony fülig érő vigyorral vizeljük le a lábunk szárát örömünkben, és elfelejtjük, hogy mibe fáj a szórakozás.
A filmre történő fotózás önfegyelemre, koncentrációra nevel. A film illetve a költségek növekedése pontosabb kivitelezésre, átgondoltságra sarkall. Megszűnik az egyállóegyfekvő. Nagyformátumú lemezes géppel nagyon könnyű hibázni, a gép kezelése, a fénymérés, komponálás mind-mind lassú és körülményes, ennek ellenére nagyobb a találati pontossága. Ha talál, nagyobbat is szól.
Ahol nagyobb felbontásra van szükség, vagy nagyobb nagyítást szeretnénk készíteni érdemes elgondolkodni ezeken a lehetőségeken. Nem érdemes szembeállítani a két rendszert, hanem az igényeinknek és lehetőségeinknek megfelelően használni azokat.
Nagyjából ez igaz a ff technikára is azzal a különbséggel, hogy egy jó minőségű, szép ff negatívról készíthetünk hagyományos nagyítást is. Azon sem kell nagyon agyalnunk, hogy vajon melyik fájl formátum éli túl az aktuális digi gépünket.
attila7575
2008, május 31 – 06:48
Tanulságos volt a cikk is, de különösen a hozzászólások.
Én a magam amatőr, hobbista szintjén, saját tapasztalatból és gondolkodásmódból kiindulva, a saját és a fotós ismerőseim szokásait megnézve viszont azt mondom, hogy film ide vagy oda, egyetlen amatőr se fog 300e ft-ot költeni filmes cuccra. Nem éri meg a befektetés. Szerintem nem nyújt annyival többet a film, hogy érdemes legyen drágán szkennert venni, filmet hívatni, jönni-menni vele, egyszerűen az emberi lustaság (magamból indulok ki) egy hatalmas legyűrő tényező.
A magam részéről pl a múltkor egy fotózáson csináltam képeket filmre is és digitálisra is, a filmet még mindig nem vittem el hívatni (3 hete), a digitálissal készült képek közül az arra érdemesebbeket már rég feldolgoztam, feltöltöttem a netre és megbeszéltük a többiekkel.
Más probléma is akad. A labor ahol a filmet hívatom, egy tök jó csapat, sokat szoktak segíteni, mondják hogy ez most jó lett, itt azt egész tekercsen elrontottam az expót, filmet ajánlanak, stb. Ja, nem ez a probléma 🙂 Szkennelik is a negatívot, megkapom cd-n is, 1600×1200-as felbontásban. És kész. Még ha fizetek, se tudják nagyobb felbontásban. Számomra akkor lenne életképe a film, ha nem lennék lusta 🙂 továbbá normális méretben is tudnám szkenneltetni. Sajnos filmes dolgokkal a környezetemben már a laborok se nagyon foglalkoznak.
peti
2008, június 9 – 13:45
Izgi téma, mint mindenki, én is beleástam magam. Sikerült venni egy RB 67-t, nagyon örültem neki, hiszen nagyon olcsón de működőképes állapotban jutottam hozzá. Viszont a gyakorlat döntött helyettem. A digitális világ előnye a kényelem és a kényelem nagy úr. 12 kocka után előhívás valahol, aztán szkennelés, ez viszont már csakis otthon egy jó szkenerrel. Az RB nehéz, tényleg + mindenre nem alkalmas. És vajh ki fogja mellette otthon hagyni a többi digitális cuccát? Amikor elindultam így, hát egy kínszenvedés volt. És nemcsoda, ha alig használtam. Jó szkenner hiányában nem tudtam kihozni belőle, amiért megérné (felbontás), így végül maradt otthon (azért meg nem válnék tőle semmi pénzért!). Megérte belekóstolni, de szerintem visszalépés. Kisfilmről nem is beszélek, mivel alig van már némi előnye, ha egyálltalán van neki… Viszont a nagyformátumu fotózásnak van létjogosúltsága (persze szintén jó szkenerrel, előhívó kamrával, stb.) mert az valóban megéri még mindíg…
tomatojustice
2008, június 19 – 22:38
Ha jól láttam senkinek sem jutott eszébe, hogy összehasonlításhoz lenagyíttassa a képeket. Az analógot analóg kézi laborban, a digitálisat digitálisban. mondjuk 50×60-as papírra. És akkor már sehol nem játszik szerepet a megapixel, csak a végeredmény számít
Tartósság szerint sem lett elemezve a kérdés. Apukám szakszerűtlenül tárolt 40 éves fekete-fehér negatívjait simán le tudtam nagyítani, jó minőségben. Érdekel, hogy 40 év múlva mit tudunk kezdeni majd a digitális képeinkkel, ha meglesznek egyáltalán. Persze ez ugyanúgy igaz a filmre is, azok is elveszhetnek. Meg 40 év múlva lesz-e egyáltalán vegyszer, és fotópapír otthoni (fekete-fehér) nagyításhoz. Lenagyított képeknél digitálisnál és színes negatívnál is a maximális időtartam, amikor még nincs színelváltozás, kb 20 év, ha fiókban tartja az ember. Ha falon van, 5 év. Ezzel szemben a barit papírra nagyított, szelénes fürdőben kezelt fekete fehér kép 200-300 év akárhol. Fürdő nélkül 100. Csak ha jól ki vannak mosva. Persze ott van a giclée print, aminél a tartósság 100-150 év. Én ebben viszont csalódtam, nem tudta visszaadni a mélysötét színeket, úgy, mint a lamda print.
A másik dolog, hogy egy 1DsMkIII gép lett összehasonlítva (~700.000 csak a váz, jó obi hozzá ~200.000) Egy ~1500 forintos diával, amit akár egy jó objektívvel együtt ~40000 forintos manuális tükörreflexes gépbe (akár középformátumú) is beletehetünk. (Tesztnél csak a képminőség számít)
