2005, március
Napfelkelte előtt érkeztünk a Dead Horse Point-hoz. Korom sötét volt, csak zseblámpával lehetett látni bármit is. A plakátok figyelmeztettek, hogy vihar idején sovány malac vágtában tünés innen. Szerencsére nem volt vihar, de a felhők miatt aggódtam egy kicsit. Kimentem a kiépített úton egész a korlátig. A zseblámpa fénye pillanatok alatt a semmibe veszett. De érezni lehetett, hogy van ott lent valami, ami hatalmas, és a maga ridegségében is gyönyörű. Meresztettem kicsit a szemem, és halovány vonalakat lehetett látni. Visszamentem a kocsihoz, és amíg kicsit több fény lett, addig elmajszoltam pár zsemlét.
A nap, aminek felbukkanására vártunk, aznap reggel nem akart megmutatkozni, de ahogy kicsit világosabb lett, visszamentünk, azonban valahogy nem stimmelt a hely. Nem az volt, amit vártam. Csináltam pár kockát, de nem. Aztán elkezdtem körbejárni, és akkor megláttam azt a körbekerített kis pulpitust, ahonnan a “legszebb látvány” tárul elénk. Mivel nem kultiválom az ezen helyekről készült tucatképeket, és ráadásul még előtér sem volt (maximum a rács), így elkezdtem keresni, hogy mennyire lehet kimenni a párkányra, mivel ott apró fák és nagy sziklák voltak.
Meg is találtam a levezető utat, megkerülve a kiépített részeket. Annak ellenére, hogy a nap nem bukkant elő a felhők közül, a hatását már érzékeltette: fújt a szél eszelősen, az állvány lábait nem tudtam kihúzni, és a hátizsákot is betuszkoltam egy szikla mögé, ahol nem vitte el a szél. Pulóver, polár, kabát, sapka, kesztyű, és kucorgás egy szikla mögött következett. Ahogy a felhők közül előtűnt a nap, a távolban megvilágította a sziklákat és szakadékokat. Vártam. Harmic-negyven perc múlva, amikor még mindig csak üldögéltem és küzdöttem a széllel, még mindig semmi. Addigra a kompozícióval is elkezdtem elégedetlenkedni, és úgy döntöttem elég, ez nem az én napom.
Ahogy feljebb mentem a hátizsákhoz, megláttam a kép bal sarkában lévő fát, bogyóstul. Összeállt a kompozíció, és a nap is pontosan ekkor úgy döntött, hogy kegyes lesz, és megvilágította a Colorado menti fákat és a szemközti sziklafalak egy részét. Azonnal kinyitottam az állványt, és két egész kockát csináltam egymás után, mire a nap eltűnt. Aznap délelőtt már nem is bújt elő többet.
