Az adott értékelés: nincs Átlag: 4.7 (3 értékelő)
A Lightroom 1.1-ről lesz szó. Sikerült betolni a teljes archívumomat (sőt, még annál is többet) az LR 1.1 alá. Kisebb-nagyobb döccenések ugyan voltak, de végre a termék hozza azt a színvonalat, ami elvárható egy olyan programtól, amiért 300 dollárt kérnek. Igen, az 1.0 maximum béta verziónak ment el. No, de ahelyett, hogy az Adobe marketingeseit szidnánk, nézzük az elmúlt majd egy hét alatt mit sikerült kideríteni.
Három kategóriába osztottam a tapasztalataimat. Először azokat a dolgokat sorolnám fel, amit sikerült megjavítani. Ezek azok, amik miatt az 1.0-t komoly munkára alkalmatlannak nyilvánítottam. Aztán jönnek azok, amiket nem annyira sikerült megcsinálni. Ezek szintén bosszantó "alkalmatlanságok", de szerencsére ki lehet őket kerülni. A harmadik kategóriában pedig azokat a funkciókat sorolom fel, amiket látni szeretnék a következő verzióban.
Ami működik:
-
A régi Library-k, új néven a Catalog-ok. Be tudtam majd 30 ezer kockát importálni. Igaz, menet közben kétszer esett orra az alkalmazás. A Catalog-ba addig bepakolt képek maradtak, csak rá kellett importálni a maradékot, illetve kézzel legeneráltatni a Standard Sized Preview-kat, és minden a helyére került. Úgy látom, mostanra lett koncepció a Catalog-ok mögött. Hajrá, csak így tovább!
-
Eddig úgy tűnik, hogy az elképesztő memóriafolyást is sikerült megszüntetniük. A korábbi verziót pár száz kép feldolgozása után nyakon kellett vágni, hogy elengedje az addig elfolyatott több mint egy gigabájtot. Az 1.1 úgy tűnik nem szenved ettől a betegségtől. A rendelkezésre álló memóriát kitölti, ha épp kell neki, de utána visszamegy.
-
A sebességen is sokat javítottak, határozottan használható (persze azért még lehetne jobb).
-
Ha törlök egy fájlt, akkor a Preview-kat is törli. Az 1.0 otthagyta diszket foglaló szemétnek.
-
Működik az import során a Preview generálás. Korábban ettől elég hamar elhasalt. Sőt, most ezt több szálon is tudja csinálni, kihasználva a több processzort.
-
Ki lehet az eredeti RAW fájlokat is exportálni. Korábban kézzel kellett levadászni őket.
-
Ki lehet kapcsolni azt, hogy egy könyvtárra állva az alkönyvtárakban lévő összes képet is mutassa. Ez azért jó, mert ha rámegyek mondjuk a 2004 mappára, akkor nem akar betölteni hirtelen 8000 kockát. De ízlése válogatja, akinek úgy jó, hagyhatja a régiben. Erre találták ki az opciókat.
-
Működik az, hogy több fizikai meghajtóról importálunk ugyanabba a Catalog-ba. Én két meghajtó 3 könyvtárát használom, így a teljes munkafolyamatom le tudom fedni (majdnem, lásd majd lentebb a méretekre vonatkozó passzust). Működik a meghajtók közötti mozgatás is.
-
Frissítés – A rétegeket tartalmazó TIFF-eket nem veri szét. Azaz nemcsak a nyers képekre lehet ráereszteni, hanem a feldolgozott, "master" fájlokra is. Ez azért kényelmes, mert a webes galéria készítőjét így direktben lehet etetni a mesterfájlokból, nem kell előtte másikba konvertálni.
Ami nem:
-
Ha egy könyvtárat beimportálunk, majd annak a szülőkönyvtárát is, akkor a meta-adatok egy része eltűnik (kamera típus, optika, stb). Annyira brutális ez, hogy először a gyereket, majd a szülő könyvtára importálva több, mint 100 megával kisebb adatbázist kaptam, mint ha egyből a szülő könyvárat húztam volna be! Megoldás: ne csináljunk ilyet.
-
Egy sereg fájlt neveztem át, a metadata browser-en keresztül elérve azokat, majd amikor a folder-ekben keresgettem, a tartalmazó foldert üresnek mutatta. Csináltam benne egy alkönyvtárat, töröltem, erre visszajött. Brrr, nem szeretem az ilyen háborgásokat az erőben.
Ami nincs:
-
Egy dolgot tutira nem vettek át az ACR 4.1-ből: ez pedig a Point Curve. A jó megszokott Photoshop féle, ahol nem paraméterekkel állítható be a görbe, hanem tetszőlegesen. Ha már itt vagyunk, akkor egy sima Levels is jó lenne (bár ennek hatását egy egyszerű Z görbével meg lehet ismételni – már ha lenne Point Curve eszköz ugyebár…)
-
Kimenő színtér választása. Én még mindig a Beta RGB-t preferálnám a ProPhoto RGB-vel szemben a jobb kódolási hatékonyság miatt, de sajna itt ilyet nem lehet választani.
-
RSP migrációs eszköz…
-
Frissítés – Jó lenne, nagyon jó lenne, ha nem 10,000 x 10,000 pixel, illetve 100 Mpixel méretben limitálnák a betölthető fájlokat. Így a nagyobb panorámáim mesterfájljait nem tudja megnyitni. Pedig ha ez is menne, akkor búcsút intenék a Bridge-nek.
Bónusz: összeszedtem pár linket, ahol arról lehet olvasni, miben tud többet az 1.1.
-
-
-
(Mivel az ACR 4.1 és LR 1.1 előhívási képességei megegyeznek, ez utóbbi link elég jó anyag.)